A bizonyosság könyve (Kitáb-i-Iqan)

Bahá’u’lláh: A Kitáb-i-Íqán
A bizonyosság könyve

TARTALOM
    Bevezetés
    Előszó
    A bizonyosság könyve – első rész
    A bizonyosság könyve – második rész
    Szómagyarázat
    A nyomtatott könyv kiadási információi

Lábjegyzetes formátum: http://www.bahai.hu/konyvtar/letoltes/Bahai_szent_Iratok/Bizonyossag-konyve-Kitab-i-Iqan.pdf

Ez az a Nap, melyen az Úr tanúbizonysága beteljesedett, a Nap,

melyen Isten Szava megnyilvánult és Bizonyítéka szilárdan

megalapoztatott. Az Ő hangja szólít titeket arra, ami használ

néktek, és parancsolja, hogy betartsátok azt, ami közelebb

visz titeket Istenhez, a Kinyilatkoztatás Urához.
–– Bahá’u’lláh

Bevezetés
„A felbecsülhetetlen kincsek között, melyeket Bahá’u’lláh

Kinyilatkoztatásának hullámzó óceánja felszínre hozott, a

legelső helyen áll a Kitáb-i-Íqán (A bizonyosság könyve),

melyet két nap és két éjjel alatt nyilatkoztatott ki iraki

tartózkodásának utolsó éveiben (1862). Ez a könyv valóra

váltja a Báb jövendölését, Aki határozottan állította, hogy a

Megígért fogja kiegészíteni a Perzsa Bayán befejezetlen

szövegét. Ugyanakkor válasz a Báb addig még kételkedő

nagybátyjának, Hájí Mirzá Siyyid Muhammad-nak a kérdéseire,

aki fivérével Karbalába zarándokolva Bagdadban is megállt. A

perzsa prózaírás példája, stílusa egyszerre eredeti, csiszolt

és élénk, igen világos, meggyőző az érvelésében,

ellenállhatatlan ékesszólása páratlan. E könyv, mely feltárja

Isten Nagy Megváltó Tervét, összehasonlíthatatlan helyet

foglal el a teljes bahá’í irodalomban, kivéve a

Kitáb-i-Aqdas-t, Bahá’u’lláh Legszentebb Könyvét. Küldetése

kijelentésének előestéjén kinyilatkoztatván, felkínálta az

emberiségnek a mósuszillatú „Lepecsételt Nemes Bort”, feltörte

a „Könyv pecsétjeit”, melyre Dániel próféta utalt, és

felnyitotta a „beszédek” jelentését, melyeknek „bezárva”

kellett maradni „a vég idejéig” .

Ez a könyv közel kétszáz oldalon egyértelműen kijelenti egy

személyes Isten létezését és egyedüliségét, Aki

megismerhetetlen, megközelíthetetlen, minden Kinyilatkoztatás

forrása, örök, mindentudó, mindenütt jelenlévő és mindenható.

Bizonyítja a vallási igazságok relativitását és az Isteni

Kinyilatkoztatás folytonosságát, megerősíti a Próféták

egységét, Üzeneteik egyetemességét, alapvető tanításaik

azonosságát, írásaik szentségét és kettős természetüket.

Leleplezi a mindenkori papok és hittudósok vakságát és

romlottságát. Idézi és megmagyarázza az Újszövetség néhány

allegorikus fejezetét, a Korán homályos verseit és a rejtélyes

iszlám hagyományokat, melyek mind azokat az évszázados

félreértéseket, kételyeket és ellenérzéseket táplálták, amik a

világ vezető vallási rendszereinek követőit elválasztották, és

egymással szembe állították. Felsorolja a minden igaz kereső

számára lényeges előfeltételeket kutatása tárgya eléréséhez.

Bemutatja a Báb Kinyilatkoztatásának érvényességét, fenségét

és jelentőségét, üdvözíti követőinek hősiességét és

önfeláldozását, előrejelzi és megjövendöli a Bayán népének

megígért Kinyilatkoztatás győzelmét világszerte. Fenntartja

Szűz Mária tisztaságát és ártatlanságát, dicsőíti Mohamed

hitének Imámjait, dicséri Husszein imám vértanúságát és

szellemi hatalmát. Feltárja az olyan szimbolikus kifejezések

jelentését, mint a „Visszatérés”, „Feltámadás”, „A Próféták

Pecsétje” és az „Ítélet Napja”. Felvázolja az Isteni

Kinyilatkoztatás három különböző szintjét. Lángoló szavakkal

ecseteli hosszasan „Isten Városának” csodáit és ragyogását,

mely Város a Gondviselés elrendelésére bizonyos időszakonként

megújul az emberiség vezetése, haszna és megváltása céljából.

Joggal állítható, hogy a Bahá’í Kinyilatkoztatás Szerzője

által kinyilatkoztatott összes könyv közül ez a könyv már

önmagában is lefektette követői számára a teljes és tartós

megbékülés széles és megtámadhatatlan alapzatát, amennyiben

elsöpörte az ősrégi korlátokat, melyek oly áthidalhatatlanul

elválasztották egymástól a nagy világvallásokat.
Shoghi Effendi, God Passes By (Isten köztünk jár), 138-139. o.
Előszó
Íme egy további próbálkozás arra, hogy bármennyire is

elégtelen nyelvezettel, de bemutassuk a nyugat számára e

könyvet, mely páratlanul emelkedik ki a Bahá'í

Kinyilatkoztatás Szerzőjének írásai közül. Reméljük, hogy e

fordítás másokat is segíthet abbéli erőfeszítéseikben, hogy

megközelítsék azt, amit mindig is elérhetetlen célnak kell

tekintenünk – Bahá'u'lláh összehasonlíthatatlan szavainak

illendő módon történő visszaadását.

SHOGHI

Megjegyzés:
A Koránból vett összes idézet Simon Róbert Korán-fordításából

(Budapest, Helikon, 1987) való – de Shoghi Effendi

változtatásait követve, aki eltérés esetén Bahá’u’lláh

idézését vette mérvadónak.
Első rész

URUNK, A MAGASZTOS, A LEGMAGASABB NEVÉBEN

1.    Senki sem érheti el az igaz megértés óceánjának

partjait, hacsak nem szakad el mindentől, ami a mennyben és a

földön van. Tisztítsátok meg lelketeket, ó, világ népei, hogy

tán elérhessétek azt az állapotot, melyet Isten néktek

rendelt, és emígyen beléphessetek a szentség házába, mely a

Gondviselés rendelése szerint a Bayán mennyboltozatán

emeltetett.

2.    E szavak lényege: azok, akik a hit ösvényét járják,

azok, akik a bizonyosság borát szomjazzák, meg kell tisztítsák

magukat mindentől, ami földi – fülüket az üres beszédtől,

elméjüket a hiábavaló képzelgéstől, szívüket a világi

vágyaktól, szemüket mindattól, ami múlandó. Bizalmukat Istenbe

kell helyezzék, és Hozzá erősen ragaszkodván az Ő útját kell

kövessék. Akkor válnak érdemessé az isteni tudás és megértés

napjának tündöklő dicsfényére, és részesülnek végtelen és

eddig nem tapasztalt kegyelemben. Mert ember soha nem

remélheti, hogy megismerje a Mindenek Felett Dicsőségest, soha

nem kortyolhat az isteni tudás és bölcsesség folyamából, soha

nem léphet be a halhatatlanság honába, sem nem ihat Isten

közelségének és kegyének kelyhéből, hacsak és mígnem meg nem

szűnik halandó emberek szavait és tetteit zsinórmértékként

tekinteni Isten és az Ő Prófétáinak igazi megértésében és

megismerésében.

3. Nézd a múltat! Mily sokan, magas és alacsony rendűek,

várták vágyakozva mindenkor Isten Megnyilvánulásainak

eljövetelét az Ő Választottainak megszentelt személyében. Mily

sokszor remélték eljöttét, hányszor fohászkodtak azért, hogy

az isteni irgalom szellője susogjon, és a megígért Szépség

előlépjen a rejtőzés fátyla mögül, és megmutatkozzék az egész

világnak. De valahányszor feltárultak a kegyelem kapui, és az

isteni nagylelkűség felhői alázáporoztak az emberiségre, és a

Láthatatlan fénye felragyogott a mennyei hatalom láthatárán,

mind megtagadták Őt és elfordultak az Ő arcától – Magának

Istennek az arcától. Ha meg akarsz bizonyosodni ez igazságról,

nézd meg, mi van megírva minden szent Könyvben.

4.    Vedd fontolóra röviden, és gondolkozz el az ilyen

megtagadás okán azoktól, akik oly buzgón és vágyódva kutattak.

Hevesebb volt az ő támadásuk, mint amit nyelv vagy toll

leírhat. A Szentség egyetlen Megnyilvánulása sem jelenhetett

meg anélkül, hogy ne sújtotta volna a körülötte lévő emberek

tagadása, visszautasítása és felháborodott ellenkezése. Miképp

meg van írva: „Ó, jaj az emberekért! Egyetlen Küldött sem jött

el hozzájuk úgy, hogy gúnyt ne űztek volna belőle.”  És másutt

ezt mondja: „Minden közösség abban mesterkedett, hogy kezet

vessen a Küldöttére. És hamis szóval feleseltek, hogy

megcáfolják azzal az igazságot.”  

5.    A hasonló kijelentések, melyek az erő forrásából

előpatakzottak és a dicsőség mennyországából alászállottak,

számtalanok és az ember hétköznapi felfogása felett állnak.

Húd szúrája  bizonyára elégséges azoknak, akik az igazi

megértés és belső látás birtokosai. Forgasd azon szent

szavakat szívedben egy ideig, és mindentől elfordulva próbáld

megragadni jelentésüket. Vizsgáld meg a Próféták csodálatos

viselkedését és idézd fel a tagadás és hamisság gyermekei

által Rájuk zúdított rágalmakat és cáfolatokat, hogy talán az

emberi szív madarát a nemtörődömség és kétség lakhelyéről a

hit és bizonyosság fészkére röptethesd, mélyen ihass az

öröktől való bölcsesség tiszta vizéből, és ehess az isteni

tudás fájának gyümölcséből. Ez a tisztaszívűek része azon

kenyérből, mely az örökkévalóság és szentség birodalmaiból

szállt alá.

6.    Ha megismered a megaláztatásokat, melyeket Isten

Prófétáira mértek, és megérted az elnyomóik által hangoztatott

ellenvetések valódi okait, biztosan helyesen fogod értékelni

helyzetük jelentőségét. Mi több, minél közelebbről vizsgálod

meg azok tagadását, akik ellenszegültek az isteni

tulajdonságok Megnyilvánulásainak, annál erősebb lesz majd

hited Isten Ügyében. Ezt alátámasztandó, röviden említést

teszünk e Táblában az Isten Prófétáiról szóló különböző

beszámolókról, hogy azok bizonyíthassák az igazat, miszerint

az erő és dicsőség Megnyilvánulásai minden korban és

évszázadban oly borzasztó kegyetlenkedéseknek voltak kitéve,

melyeket toll leírni sem mer. Ez talán lehetővé teszi

némelyeknek, hogy ne zavarodjanak meg e jelen kor papjainak és

ostobáinak lármája és tiltakozása miatt, hanem megerősödjenek

bizodalmukban és meggyőződésükben.

7.    A Próféták közt volt Noé. Kilencszáz s ötven esztendőn

át sürgette népét imádságos szívvel és szólította őket a

biztonság és béke mennyországába. Hívására azonban senki sem

figyelt. Minden nap oly fájdalmat és szenvedést zúdítottak

áldott Személyére, hogy senki nem hitte, hogy túlélheti őket.

Mily sokszor tagadták meg Őt, mily rosszindulatúan

gyanúsították! Miképp meg van írva: „És valahányszor

elhaladtak Mellette népének előkelői, gúnyt űztek Belőle. Azt

mondta: ’Gúnyolódjatok csak Rajtunk. Hamarosan Mi fogunk majd

gúnyolódni rajtatok, amiként ti teszitek. És végül meg

fogjátok majd tudni.’”  Sok idő múltán társainak többször is

diadalt ígért, és kitűzte annak óráját. De amikor eljött az

idő, az isteni ígéret nem teljesült be. Ennek okán kevés

követője közül is elfordult Tőle néhány, és erről a legjobban

ismert könyvek feljegyzései is tanúbizonyságot tesznek.

Biztosan tanulmányoztad már ezeket, vagy ha nem, kétségtelenül

fogod. Végül, amint a könyvek és a hagyományok mondják,

követői közül csupán negyvenen vagy hetvenketten maradtak

Vele. És ekkor felkiáltott Lénye legmélyéből: „Uram! Ne

hagyjál a földön egyetlen hitetlent sem!”

8.    És most, fontold meg és gondolkodj egy kicsit e nép

önfejűségén. Mi lehetett az oka egy ilyen tagadásnak és

elfordulásnak a részükről? Mi vehette rá őket, hogy

elutasítsák a tagadás köpönyegének levetését és az elfogadás

ruhájának felöltését? Továbbá, mi okozhatta az isteni ígéret

be nem teljesedését, minek okán a keresők elvetették azt, mit

korábban már elfogadtak? Elmélkedj ezen alaposan, hogy a

láthatatlan dolgok titka feltárulhasson előtted, belélegezhesd

a szellemi és múlhatatlan illat édességét, és beismerhesd az

igazságot, miszerint a Mindenható mindöröktől fogva mindig

megpróbálta és az örökkévalóságig meg is fogja próbálni az Ő

szolgáit, hogy a fény megkülönböztethessék a sötétségtől, az

igazság a hamisságtól, a jó a rossztól, az útmutatás a

tévelygéstől, a boldogság a nyomorúságtól és a rózsák a

tövisektől. Miként Ő kinyilatkoztatta: „Vajon azt gondolják az

emberek, hogy hagyják őket, hadd mondják ’hiszünk’, anélkül,

hogy próbára lennének téve?”

9.    És Noé után felragyogott a teremtés láthatárán Húd

orcájának fényessége. Az emberek elmondása szerint majd

hétszáz évig buzdította a népét, hogy fordítsák arcukat és

közeledjenek az isteni jelenlét Ridvánja felé. Mily rengeteg

megpróbáltatás zúdult Rá, mígnem kérlelése csak fokozott

lázongáshoz vezetett, és lankadatlan erőfeszítései végül népe

önszánt vakságát eredményezték. „És a hitetlenség csak növeli

a hitetlenek kárát.”

10.    És Utána az Örökkévaló, a Láthatatlan Ridvánjából

megjelent Sálih szent személye, Aki a népet újra az örökélet

folyójához szólította. Több mint száz évig intette őket, hogy

tartsák be szigorúan Isten parancsolatait, és kerüljék azt,

ami tiltott. Figyelmeztetései azonban nem hoztak gyümölcsöt,

és könyörgése meddő maradt. Számos alkalommal vonult el a

világtól és élt egymagában. Mindez pedig annak ellenére, hogy

az az örök Szépség az embereket nem máshová, mint Isten

városába hívta. Amint az írva van: „És Tamúd törzséhez

elküldtük az ő testvérüket Sálihot. Azt mondta: ’Ó, népem!

Szolgáljátok Istent! Nincs más istenetek Rajta kívül!’... Azok

azt mondták: ’Sálih! Korábban a reménység voltál Te közöttünk.

Vajon meg akarod tiltani nekünk, hogy azt szolgáljuk, amit

atyáink szolgáltak? Bizony, nyugtalanító kétségben vagyunk az

iránt, amire hívsz minket.’”  Mindez hiábavaló volt, mígnem

végül hatalmas kiáltás harsant fel és mind elkárhoztak.

11.    Később Isten Barátjának  szépséges arca jelent meg a

fátyol mögül, és az isteni útmutatás újabb zászlaját emelte a

magasba. A föld népét a tisztesség fényéhez hívta. Minél

szenvedélyesebben buzdította őket, annál magasabbra hágott az

emberek irigysége és konoksága, azokat kivéve, akik mindentől

elfordultak Istenen kívül, s a bizonyosság szárnyain oly magas

szintre emelkedtek, melyet Isten az emberek megértése fölé

helyezett. Jól ismert, milyen ellenséges seregek ostromolták

Őt, míg fel nem szították Ellene az irigység és lázadás tüzét.

És mikor lezajlott az eset a tűzzel, kiűzték Őt, Isten

lámpását az emberek között, saját városából, miként ez

feljegyeztetett az összes könyvekben és krónikákban.

12.    És mikor Ábrahám napja véget ért, Mózes ideje

következett. A mennyei uralom botjával felfegyverkezvén, az

isteni tudás fehér kezével ékesítvén, az istenszeretet

Páránjáról alászállván, a hatalom és az örökké tartó fenség

kígyóját forgatván ragyogott rá a világra a Sínai

fényhegyéről. A föld összes népét és nemzetségét az öröklét

királyságába szólította, és meghívta őket, hogy részesüljenek

a hűség fájának gyümölcséből. Bizonyosan tudod, mily keményen

szegült Ellene Fáraó és annak népe, és a meddő képzelgés mily

köveit szórta a hitetlenek keze azon áldott Fára. Annyira,

hogy végül Fáraó és népe felkeltek, és minden módon azon

igyekeztek, hogy a hamisság és tagadás vizével kioltsák azon

szent Fa tüzét, feledvén az igazságot, hogy az isteni

bölcsesség lángját földi víz ki nem olthatja és az örök uralom

lámpását halandó szélrohamok el nem nyomhatják. Sőt, ha látó

szemekkel nézel, és Isten szent akaratának és kedvének

ösvényét járod, felfedezed, hogy az a víz csak még inkább

felszítja a láng tüzét, és azok a szélrohamok is csupán a

lámpa megőrzését biztosítják. Mily igazul jegyezte meg egy

hívő a Fáraó nemzetségéből, kinek történetét a Mindenek Felett

Dicsőséges az Ő Szeretettjének kinyilatkoztatott Könyvében

mondja el: „És Fáraó családjából egy hívő férfi, aki

elrejtette hitét, azt mondta: ’Meg akartok ölni egy embert,

mert azt mondja: az én Uram Isten – holott nyilvánvaló

bizonyítékokkal jött hozzátok a ti Uratoktól? Ha hazudik,

akkor a hazugsága őellene fordul. Ha azonban igazat mond,

akkor benneteket fog sújtani annak egy része, amivel fenyeget

titeket. Isten nem vezérli az igaz útra azt, aki semmibe veszi

a határokat és hazudozik.’”  Végezetül oly nagy volt a

gonoszságuk, hogy ugyanezt a hívőt szégyenletes halálra adták.

„Isten átka legyen a zsarnokokon.”

13.    És most gondolkozz el ezen dolgokon. Mi okozhatott ily

viszályt és ellenkezést? Miért van az, hogy Isten minden igaz

Megnyilvánulásának eljövetelét ily küzdelem és háborgás, ily

zsarnokság és zűrzavar kísérte? És mindez annak ellenére, hogy

Isten minden Prófétája, bármikor is öltöttek testet a világ

népei előtt, kivétel nélkül mind megjövendölte még egy Hírnök

megjelenését Maga után, és meghatározta, milyen jelek fogják

bejelenteni a következő Törvénykorszak eljövetelét. Tanúskodik

erről az összes szent könyv szövege. Miért hát, hogy annak

ellenére, hogy az emberek keresik és várják a Szentség

Megnyilvánulásait, és a szent könyvekben megadott jelek dacára

mégis minden korban és ciklusban oly erőszakosan, zsarnokian

és kegyetlenül léptek fel Isten minden Prófétája és

Választottja ellen? Miként Ő kinyilatkoztatta: „Valahányszor

egy Próféta olyasvalamit hozott nektek, ami nem volt

ínyetekre, akkor fölfuvalkodtatok, s egyeseket hazugsággal

vádoltatok, másokat pedig megöltetek.”

14.    Fontold meg, mi lehetett az indítéka az ilyen

cselekedeteknek? Mi késztethette őket ilyen viselkedésre a

Mindenek Felett Dicsőséges szépségének Kinyilatkoztatói iránt?

Ami a múltban az emberek tagadását és ellenkezését okozta,

ugyanaz vezetett most a jelen kor embereinek

megátalkodottságához is. Azt állítani, hogy a Gondviselés

bizonyságtétele hiányos volt, és ez okozta az emberek

tagadását, nyílt istenkáromlás. Mily távol állna a Mindenek

Felett Bőkezű kegyelmétől, szerető gondviselésétől és gyengéd

irgalmától, hogy kiválasztván egy lelket az összes ember közül

teremtményeinek irányítására, egyfelől visszatartsa Tőle

isteni bizonyságának teljes mértékét, másfelől pedig szigorú

büntetést mérjen Annak népére, mert elfordult Választottjától.

Ó nem, isteni Lényegének Megnyilvánulásain keresztül a minden

létező Urának jótékonysága minden időkben körülfogta az egész

földet, és mindent, ami benne lakozik. Egy pillanatra sem

vonta meg Ő kegyelmét, egy pillanatra sem szűnt meg szeretető

kedvességének zápora az emberiségre hullani. Következésképpen,

az ilyen viselkedés semmi másnak nem tulajdonítható, mint azon

lelkek korlátoltságának, akik az önteltség és gőg völgyében

járnak, Istentől távoli vadonban tévelyegnek, saját meddő

képzelgéseik rabjai, és hitük vezetőinek parancsait követik.

Fő gondjuk a puszta ellenkezés; egyetlen vágyuk az igazság

semmibe vétele. Minden elfogulatlan megfigyelő számára világos

és nyilvánvaló, hogy amennyiben ezek az emberek az Igazság

Napcsillaga Megnyilvánulásainak idejében megtisztították volna

szemüket, fülüket és szívüket mindattól, mit láttak, hallottak

vagy éreztek, bizonyosan nem fosztattak volna meg Isten

szépségének látványától, és nem tévelyedtek volna messze a

dicsőség lakhelyétől. De mivel Isten bizonyságtételét saját

tudásuk mércéjével mérték, melyet hitük vezetőinek

tanításaiból szedegettek össze, és eltérőnek találván azt

korlátolt megértésükkel, ily helytelen tettekre ragadtatták

magukat.

15.    A vallási vezetők minden korban akadályozták népüket

abban, hogy elérhessék az örök megváltás partjait, minthogy ők

tartották a fennhatóság gyeplőit erős markukban. Egyesek

hatalomvágyból, mások pedig a tudás és megértés hiányában

okozták az emberek nélkülözését. Jóváhagyásukkal és hatalmuk

folytán Isten minden Prófétája ivott az áldozat kelyhéből, és

felszárnyalt a dicsőség magaslataira. Mily kimondhatatlan

kegyetlenségeket zúdítottak azok, akik a tekintély és tudás

székeinek birtokában voltak, a világ igazi Uralkodóira, az

isteni erény azon Drágaköveire! Megelégedvén múlandó

uralommal, megfosztották magukat az örökké tartó hatalomtól.

Így szemük nem pillantotta meg a Hőn Szeretett orcájának

fényét, sem nem hallgatta fülük a Vágy Madarának édes

dallamait. Ezért minden szent könyv említést tesz korának

papjairól. Ezt mondja: „Ti Írás birtokosai! Miért nem hisztek

Isten jeleiben, holott ti magatok is az isteni igazság tanúi

vagytok?”  És szintúgy mondja Ő: „Ti Írás birtokosai! Miért

homályosítjátok el az igazat a hamissal, és titkoljátok el az

igazat?”  Valamint így szól: „Mondd: ti, Írás birtokosai,

miért tartjátok vissza a hívőket Isten útjától?”  Nyilvánvaló,

hogy az „Írás birtokosai” alatt, akik elűzték embertársaikat

Isten egyenes ösvényéről, nem mások értendők, mint a kor

papjai és hittudósai, kiknek nevét és jellemét a szent könyvek

leleplezték, és akikre az azokban feljegyzett versek és

hagyományok utalnak – ha Isten szemével tekinted.

16.    Isten csalhatatlan szeméből születő szilárd és egyenes

pillantással pásztázd egy ideig az isteni tudás horizontját,

és elmélkedj a tökéletesség azon szavain, melyeket az

Örökkévaló kinyilatkoztatott, hogy az isteni bölcsesség azon

misztériumai, melyek eddig a dicsőség fátyla mögött rejteztek,

és kegyelmének szentélyében őriztettek, tán feltárulhassanak

előtted. A vallási vezetők tagadása és tiltakozása nagyrészt

tudásuk és megértésük hiányából fakadt. Azon szavakat,

melyeket az egy igaz Isten szépségének Kinyilatkoztatói a

következő Megnyilvánulás eljövetelét hirdető jelekről

mondottak, ők soha meg nem értették, sem nem fogták fel. Ezért

bontották ki a lázadás lobogóját, és szítottak bajt és

zendülést. Magától értetődő és világos, hogy az Örökkévalóság

Madarai kijelentéseinek igazi értelme senkinek nem tárul fel,

kivéve azokat, akik az Örökkévaló Megnyilvánulásai, és a

Szentség Csalogányának dallamai nem juthatnak el máshoz, mint

az örök birodalom lakóinak a füléhez. A zsarnok Kopt soha nem

ihat a serlegből, melyet az igazságosság nemzetségének ajka

érintett, és a hitetlen Fáraó soha nem remélheti, hogy

felismeri az igazság Mózesének kezét. Miként kijelenti: „Senki

nem tudja értelmezni, csak Isten, és azok, akik szilárdak a

tudásban.”  És mégis, a Könyv magyarázatát ők azoktól

keresték, kiket fátylak vesznek körül, és elutasították, hogy

a tudás kútfejétől keressenek megvilágosodást.

17.    És mikor Mózes napjai véget értek, és Jézus fénye a

Lélek hajnalából előragyogva körülfogta a világot, Izrael

egész népe tiltakozva kelt fel Ellene. Azt kiáltozták, hogy

Annak, Kinek eljövetelét a Biblia megjövendölte, Mózes

törvényeit kell hirdetnie és beteljesítenie, míg ez a fiatal

názáreti, Ki az isteni Megváltó rangját igényelte magának,

eltörölte a válás és a szombatnap törvényét – Mózes összes

törvénye közül a két legfontosabbat. Továbbá, mi van az

eljövendő Megnyilvánulás jeleivel? Ez az izraeli nép még ma is

azt a Megnyilvánulást várja, Akit a Biblia megjósolt! A

Szentség hány Megnyilvánulása, az örök fény hány

Kinyilatkoztatója jelent már meg Mózes óta, és Izrael mégis,

az ördögi képzelgés és hamis képzelődés legsűrűbb fátylaiba

burkolózva ma is azt várja, hogy a saját kezével formált

bálvány fog megjelenni, azon jelek kíséretében, melyeket ő

maga talált ki! Így hát Isten megragadta őket bűneik miatt,

kioltotta bennük a hit szellemét, és megkínozta őket a

legmélyebb pokol tüzével. És mindezt csak azért, mert Izrael

nem volt hajlandó megérteni a Bibliában az eljövendő

Kinyilatkoztatás előjeleiről kinyilatkoztatott szavak

jelentését. Mivel igazi értelmüket soha fel nem fogta, és ezen

események látszólag soha nem következtek be, ezért Izrael

megfosztotta magát Jézus szépségének felismerésétől és Isten

arcának látványától. És még mindig az Ő eljövetelét várják! A

föld összes népe és nemzetsége időtlen időktől kezdve egészen

a mai napig ily képzeletszülte és helytelen gondolatokhoz

ragaszkodik, s így megfosztja magát a lelki tisztaság és

szentség forrásaiból patakzó tiszta víztől.

18.    E misztériumok feltárása során, korábbi Tábláinkban,

melyeket egy baráthoz intéztünk Hijáz  dallamos nyelvén,

idéztünk egy néhány, a régi korok Prófétáinak

kinyilatkoztatott verset. Most, kérésedre válaszolván, e

lapokon megismételjük ugyanezen verseket, ezúttal Irak  csodás

nyelvén, hogy a[z Istentől való] távollét pusztaságában

égetően szomjazók tán elérhessék az isteni jelenlét óceánját,

és az elszakadás sivatagjában sóvárgókat elvezethessük az örök

újraegyesülés honába. Emígyen oszlatható szét a tévedés köde,

és pirkadhat meg az isteni útmutatás mindennél ragyogóbb fénye

az emberi szívek láthatárán. Istenbe helyezzük bizodalmunkat,

és Hozzá kiáltunk segítségért, hogy e tollból az sugározhasson

szét, mely megébreszti az emberek lelkét, hogy felkeljenek

mind a közöny ágyáról, és a Paradicsom leveleinek susogására

figyelmezhessenek, arról a fáról, melyet az isteni erő keze

Isten engedelmével a Mindenek Felett Dicsőséges Ridvánjában

ültetett.

19.    Azok számára, akik megértéssel ruháztattak fel,

világos és nyilvánvaló, hogy amikor Jézus szeretetének tüze

elemésztette a zsidók korlátozottságának fátylait, és

nyilvánvalóvá vált hatalma, melyet részben el is ismertek, Ő,

a láthatatlan Szépség Kinyilatkoztatója egy nap tanítványaihoz

fordulván saját elhunytára utalt, felkeltve ezzel szívükben a

gyász tüzét, ezt mondta nekik: „Elmegyek és majd visszajövök

hozzátok.”  Más alkalommal pedig így szólt: „Elmegyek, és egy

másik jön el hozzátok, Aki elmond néktek mindent, amit Én nem

mondtam, és beteljesít mindent, amiről beszéltem.”  E két

mondás jelentése egy és ugyanaz, ha mennyei belső látással

elmélkednél Isten Egységének Megnyilvánulásairól.

20.    Minden józan ítélőképességű szemlélő felismeri, hogy a

Korán Törvénykorszakában mind Jézus Könyve, mind pedig Ügye

megerősíttetett. Ami a neveket illeti, Mohamed Maga jelentette

ki: „Én vagyok Jézus.” Elismerte Jézus jeleinek,

jövendöléseinek és szavainak igaz voltát, és bizonyságot tett,

hogy azok mind Istentől valók. Ilyen értelemben sem Jézus

személye, sem pedig írásai nem különböztek Mohamedétől és az Ő

Szent Könyvétől, minthogy mindketten Isten Ügyéért küzdöttek,

Őt dicsőítették, és az Ő parancsolatait nyilatkoztatták ki.

Ezért van, hogy Jézus Maga jelentette ki: „Elmegyek, és majd

visszajövök hozzátok.” Nézd a napot az égen. Ha most azt

mondaná: „Én vagyok a nap, mely tegnap is sütött”, igazat

szólna. De ha az idő múlására gondolván azt jelentené ki, hogy

egy másik nap, akkor is igazat mondana. Hasonlóképpen, ha azt

mondják, hogy minden [24 órás] nap egy és ugyanaz, helyes és

igaz lenne. Ha pedig sajátos neveikre és meghatározásaikra

tekintettel azt mondják, hogy különböznek egymástól, az is

igaz lenne. Hiszen bár ugyanazok, mégis mindegyikben különböző

jegyek, meghatározott tulajdonságok és sajátos jellem

ismerhető fel. Ennek megfelelően fogd fel a szentség egyes

Megnyilvánulásainak megkülönböztető vonásait, különbözőségét

és egységét, hogy megérthesd minden nevek és tulajdonságok

Teremtőjének utalásait a különbözőség és egység

misztériumaira, és megtalálhasd a választ kérdésedre, hogy

vajon miért illette Magát az örökkévaló Szépség különböző

időkben más és más nevekkel és címekkel.

21.    Jézust társai és tanítványai ezután azokról a jelekről

kérdezték Őt, melyeknek be kell jelenteniük az Ő

megtestesülésének visszatértét. Mikor következnek be ezek a

dolgok, kérdezték. Számos alkalommal kérdezték a páratlan

Szépséget, és mind ahányszor válaszolt, mindig egy-egy

különleges jelet említett, mely a megígért Törvénykorszak

eljöttét be fogja jelenti. Erről a négy Evangélium szövege

tanúskodik.

22.    E Bántalmazott csak az egyik ilyen esetet fogja

idézni, hogy Isten kedvéért olyan adományokkal ruházza fel az

emberiséget, melyek még a titkos és szent Fa kincstárában

rejteznek, hogy a halandó emberek ne nélkülözzék részüket a

halhatatlan gyümölcsből, és az örök élet vizének egy

harmatcseppjében részesülhessenek, mely Bagdadból, a „Béke

Hajlékából” árad az emberiségre. Nem kérünk Mi sem jutalmat,

sem dicséretet. ”Isten kedvéért tápláljuk lelketeket. Nem

akarunk tőletek sem fizetséget, sem hálát.”  Ez az étel, mely

örök életet ad a tiszta szívűeknek és megvilágosodott

szelleműeknek. Ez a kenyér, melyről megmondatott: „Ó, Urunk!

Küldd le hozzánk a Te kenyeredet az égből.”  E kenyér soha nem

tartatik vissza azoktól, akik erre érdemesek, és soha el nem

fogy. A kegyelem fáján nő örökkön örökké; minden időkben

alászáll az igazságosság és irgalom mennyországából. Miként Ő

mondja: „Vajon nem láttad-e, hogyan élt Isten példabeszéddel

egy jó szóról? Olyan az, mint egy jó fa, amelynek szilárd a

gyökere s az ágai az égbe nyúlnak: mindenkor gyümölcsöt hoz.”

23.    Ó, mily szomorúság, hogy az ember megfosztja magát e

jóságos adománytól, e soha el nem múló kegytől, ez örök

élettől. Az illendő számára, hogy e mennyből jövő eledelt

megbecsülje, hogy talán az Igazság Napjának nagyszerű kegyein

keresztül a halottak életre kelhessenek, és az elcsüggedt

lelkeket megébreszthesse a végtelen Lélek. Siess, ó,

testvérem, hogy amíg még van idő, ajkunk megízlelhesse a

halhatatlan italt, mert az élet szellője, mely most a Hőn

Szeretett Városából fúj, nem tarthat örökké, a szent beszéd

áramló folyama el kell csendesedjen egyszer, és a Ridván kapui

sem maradhatnak mindörökre nyitva. Bizonyosan eljön majd a

nap, amikor a Paradicsom Csalogánya földi hajlékából mennyei

fészkére szárnyal. Akkor dallama nem hallható többé, és a

rózsa szépsége sem ragyog tovább. Ragadd meg hát az időt,

mielőtt az isteni tavasz dicsősége tovaszáll és az

Örökkévalóság Madara megszűnik énekét dalolni, hogy belső

füleddel figyelhess hívására. Ez a tanácsom számodra és Isten

szeretteinek. Aki kívánja, forduljon felé, aki kívánja,

forduljon el attól. Isten valóban független az embertől, és

attól is, amit az esetleg láthat vagy aminek tanúja lehet.

24.    Íme a dallamok, melyeket Jézus, Mária Fia énekelt a

fenséges hatalom hangján az Evangélium Ridvánjában,

kinyilatkoztatván azon jeleket, melyek az Őt követő

Megnyilvánulás eljövetelét be kell jelentsék. A Máté szerint

való első Evangéliumban feljegyeztetett: És mikor Jézust az Ő

eljövetelének jeleiről kérdezték, azt mondta nekik: „Mindjárt

pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold

nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek

erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának

jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és

meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy

hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy

trombitaszóval...”  Perzsa nyelven  e szavak értelme a

következő: Amikor a nyomorúság és megpróbáltatások, melyeknek

az emberiséget kell sújtaniuk, be fognak teljesülni, akkor a

nap nem süthet többé, a Hold sem világíthat, az ég csillagai a

földre hullanak, és a föld tartópillérei megrendülnek. Ekkor

tetszenek majd fel az Emberfia jelei az égen, vagyis a

megígért Szépség és az élet Lényege e jelek megjelenésekor

kilép a láthatatlan birodalmából a látható világba. És Jézus

ezt mondja: abban az időben minden földön élő nép és nemzetség

jajgatni és siránkozni fog, és látják majd ama isteni

Szépséget a felhőkön alászállni a mennyből hatalommal,

fenséggel és ragyogással, angyalait nagy trombitaszóval

szétküldvén. A másik három Evangéliumban, Márk, Lukács és

János szerint ugyanilyen kijelentéseket jegyeztek le. Mivel

korábbi arab nyelvű Tábláinkban hosszasan tárgyaltuk ezeket,

nem említjük őket ezen oldalakon, hanem egyetlen utalásra

korlátozzuk Magunkat.

25.    Minthogy a keresztény papok e szavak jelentését nem

értették meg, tárgyukat és céljukat nem ismerték fel, és Jézus

szavainak betű szerinti értelmezéséhez ragaszkodtak, ezért

megfosztattak a mohamedi Kinyilatkoztatás áradó kegyelmétől és

alázáporozó adományaitól. A tudatlanok a keresztény

közösségben, hitük vezetőinek példáját követve hasonlóképpen

meggátoltattak abban, hogy megpillanthassák a dicsőség

Királyának szépségét, minthogy azon jelek, melyek a Mohamedi

Törvénykorszak napjának felkelését voltak hivatottak

bejelenteni, nem teljesedtek be fizikailag. Így korszakok

múltak el és évszázadok peregtek le, és az a legtisztább Lélek

visszatért időtlen uralmának menedékébe. Az örök Lélek újra

megfújta a titokzatos harsonát, mire a holtak közönyük és

tévelygésük koporsójából az isteni útmutatás és kegyelem

birodalmába siettek. A várakozó közösség azonban még mindig

kiáltozik: Mikor lesznek meg e dolgok? Mikor ölt testet a

Megígért, várakozásunk tárgya, hogy kiállhassunk Ügye

győzelméért, hogy feláldozhassuk Érte vagyonunkat és

felajánlhassuk életünket az Ő ösvényén? Ilyen hamis

képzelgések más közösségeket is messzire térítettek a

Gondviselés végtelen kegyelmének Kawtharjától, hogy saját üres

gondolataikkal foglalkozzanak.

26.    E részen kívül még egy vers van az Evangéliumban, ahol

Ő így szól: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim

semmiképpen el nem múlnak.”  Ez az oka, hogy Jézus követői azt

tartották, hogy az Evangélium törvénye soha el nem töröltetik,

és bármikor is ölt testet a megígért Szépség, és mutatkozik

meg az összes jel, Neki meg kell erősítenie és be kell

vezetnie az Evangéliumban kinyilatkoztatott törvényt, hogy a

világon ne maradhasson más hit, csak az Ő hite. Ez az alapvető

hitvallásuk. És meggyőződésük, hogy ha testet öltene is egy

személy az összes megjövendölt jellel, és azt hirdetné, ami

ellentétes az Evangélium törvényének betűjével, biztosan meg

kell tagadniuk őt, nem lennének hajlandóak törvényének

engedelmeskedni, hitetlennek bélyegeznék, és kinevetnék.

Bizonyíték erre az, ami akkor történt, amikor felkelt a

Mohamedi Kinyilatkoztatás napja. Ha minden Törvénykorszakban

alázatos lélekkel Isten Megnyilvánulásaitól keresték volna a

szent könyvekben kinyilatkoztatott ilyen szavak igazi

jelentését – mely szavak félreértelmezése volt az oka, hogy az

emberek megfosztattak a Sadratu'l-Muntahá, a végső Cél

felismerésétől –, bizonyosan elvezettettek volna az Igazság

Napjának fényéhez, és felfedhették volna az isteni tudás és

bölcsesség misztériumait.

27.    E szolga megoszt veled most egy harmatcseppet az e

szent szavak mélyén kincsként rejtező igazságok mérhetetlen

óceánjából, hogy a józan ítélőképességű szívek tán

megérthessék a Szentség Megnyilvánulásainak kijelentéseiben

rejlő összes utalást és hivatkozást, hogy Isten Szavának

ellenállhatatlan fensége ne gátolja meg őket abban, hogy

eljuthassanak neveinek és tulajdonságainak óceánjához, sem ne

fossza meg őket Isten Lámpásának felismerésétől, mely

magasztos Lényege megnyilatkozásának székhelye.

28.    Ami az „Ama napok nyomorúsága után” szavakat illeti,

arra az időre utalnak, amikor az emberek elnyomatást

szenvednek és csapások zúdulnak rájuk, arra az időre, amikor

az Igazság Napjának utolsó sugarai és a tudás és bölcsesség

fájának gyümölcse eltűnnek az emberek közül, mikor az

emberiség irányítása ostobák és tudatlanok kezébe kerül, mikor

az isteni egység és megértés – mely a teremtés legalapvetőbb

és legmagasabb célja – kapui bezárulnak, mikor a biztos tudás

átadja helyét a meddő képzelgésnek, és korrupció bitorolja el

a tisztesség helyét. Ily körülményeket tapasztalunk ma, mikor

minden közösség gyeplője ostoba vezetők kezébe esett, akik

saját szeszélyeik és vágyaik szerint kormányoznak. Ajkukon

Isten említése üres névvé, közöttük Szent Szava holt betűvé

vált. Vágyaik annyira uralják őket, hogy a lelkiismeret és

értelem lámpása kioltatott szívükben, és mindez annak

ellenére, hogy az isteni hatalom ujjai kitárták Isten

tudásának kapuit, és az isteni tudás és mennyei kegyelem

beragyogta és megihlette minden teremtett dolog lényegét,

olymódon, hogy minden egyes dologban a tudás egy-egy ajtaja

megnyílt, és minden atomban a nap nyomai nyilvánulnak meg. Az

isteni tudás ezen sokszoros kinyilatkoztatásai ellenére,

melyek átfogják az egész világot, mégis hiún úgy képzelik,

hogy a tudás ajtaja bezáratott, és az irgalom záporai sem

hullanak többé. Meddő képzelgéseikhez ragaszkodván, messze

tévelyedtek az isteni tudás 'Urvatu’l-Vuthqá-jától. Úgy tűnik,

szívük nem hajlik a tudás és annak ajtaja felé, sem nem

gondolnak annak megnyilatkozásaira, hiszen az üres

képzelgésben fellelték az ajtót, mely a földi javakhoz vezet,

míg a tudás Kinyilatkoztatójának megnyilvánulásában semmi mást

nem találnak, mint önfeláldozásra való felhívást. Ezért hát

természetes, hogy az előbbihez ragaszkodnak, és menekülnek az

utóbbitól. Bár szívükben elismerik, hogy Isten Törvénye egy és

ugyanaz, mégis mindenről új törvényeket hoznak, és állandóan

újabb rendeletet hirdetnek ki. Nem található kettő, ki

megegyezne egy és ugyanazon törvényben, mert nem Istent

keresik, hanem saját vágyukat, és nem járnak más ösvényt, mint

a tévedését. A vezetésben fedezték fel erőfeszítésük végső

célját, és szívük vágyának legmagasabb beteljesüléseként

tartják számon a büszkeséget és gőgöt. Aljas intrikáikat az

isteni rendelkezés fölé helyezték, elutasították, hogy

belenyugodjanak Isten akaratába, önző számítgatásokkal

foglalatoskodnak, és a képmutatás útját járják. Minden

hatalmukkal és erejükkel arra törekednek, hogy kicsinyes

tevékenykedésükben bebiztosítsák magukat, rettegvén, nehogy a

legkisebb kétely is aláássa tekintélyüket, vagy bemocskolja

fényűzésük ragyogását. Ha Isten tudásának gyógyító cseppjével

kezelnék és tisztítanák meg a szemet, bizonyosan felfedezné,

hogy telhetetlen vadak gyűltek össze, és lakmároznak az emberi

lelkek hulláján.

29.    Mi lehet nagyobb „nyomorúság”, mint az, mit

elmondtunk? Mi lehet fájdalmasabb „nyomorúság”, mint az, hogy

egy lélek az igazságot keresné, és Isten megismerésére

törekedne, és nem tudja, merre induljon és kihez forduljon?

Hiszen a vélemények igencsak különböznek, és az Istenhez való

eljutás útjai megsokszorozódtak. E „nyomorúság” minden

Kinyilatkoztatás alapvető vonása. Míg be nem következik, nem

ölt testet az Igazság Napja. Mert az isteni útmutatás

reggelének pirkadata a tévelygés éjszakáját kell, hogy

kövesse. Ezért minden krónikában és hagyományban utalás

történt e dolgokra, nevezetesen, hogy gonoszság fogja

elborítani a földet, és sötétség veszi körül az emberiséget.

Minthogy az említett hagyományok jól ismertek, és e szolga

rövidségre törekszik, nem fogja itt ezek szövegét idézni.

30.    Ha e „nyomorúság” (mely szó szerint nyomást jelent)

úgy értelmezendő, hogy a Föld össze kell zsugorodjon, vagy ha

az emberek ostoba képzelgése ehhez hasonló csapásokat gondolna

ki, melyek az emberiséget kell sújtsák, világos és

nyilvánvaló, hogy ilyen események soha sem következhetnek be.

De akkor majd bizonyosan tiltakozni fognak, hogy az isteni

kinyilatkozás ezen előfeltétele nem teljesült be. Ezt

bizonygatták, és most is ezt teszik. Holott a „nyomorúság”

jelentése azon képesség hiánya, hogy szellemi tudást szerezzen

valaki, és felfogja Isten Szavát. Azt kell érteni rajta, hogy

amikor az Igazság Napcsillaga lenyugodott, és az Ő fényességét

visszaragyogó tükrök is eltávoztak, az embereket „nyomorúság”

és nehézségek fogják sújtani, és nem tudják, kihez forduljanak

vezetésért. Emígyen igazítunk el téged a hagyományok

értelmezésében, és tárjuk fel néked az isteni bölcsesség

misztériumait, hogy felfoghasd talán jelentésüket, és azok

közül való lehess, akik kortyoltak az isteni tudás és megértés

serlegéből.

31.    És most, ami Jézus szavait illeti: „a nap elsötétedik,

és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak.” A

„nap” és a „hold” kifejezéseken, melyeket Isten Prófétáinak

írásai említenek, nem pusztán a látható világ napja és holdja

értendő. Inkább sokféle jelentést szándékoltak ezekkel. Minden

egyes említéskor sajátos jelentőséget társítottak hozzájuk.

Így a „nap” egyik értelmében az Igazság Napjainak sorát

jelenti, Kik az örökkévaló dicsőség hajnalából támadnak elő,

és betöltik a világot a magasságbéli kegyelem bőséges

áradásával. Az Igazság ezen Napjai Isten egyetemes

Megnyilvánulásai az Ő jegyeinek és neveinek világaiban. Amint

a látható nap Isten, az Igaz, a Dicsőített rendeletére segíti

minden földi dolog – mint a fák, a gyümölcsök, azok színei, a

föld ásványai, és minden, ami a teremtés világában található –

fejlődését, úgy segítik ezen isteni Égitestek szerető

gondoskodásukkal és tanító befolyásukkal az isteni egység

fáinak, az Ő Egyedülisége gyümölcseinek, a világtól való

elszakadás leveleinek, a tudás és bizonyosság bimbóinak, és a

bölcsesség és beszéd mirtuszágainak létrejöttét és

megnyilvánulását. Tehát Isten ezen Égitestjeinek felkelése

által újul meg a világ, áramlanak az örökélet vizei, a szerető

gondoskodás hullámaiemelkednek, a kegyelem felhői

összegyűlnek, és a bőség szellője fúj minden teremtett dolog

felett. Az Isten ezen Égitestjei által gerjesztett meleg, és

az általuk lángra lobbantott, ki nem alvó tűz az oka, hogy

Isten szeretetének fénye forrón lángolhat az emberiség

szívében. A világtól való elfordulás ezen Jelképei bőséges

kegyelmének köszönhető, hogy az örökélet Szelleme leheltetik a

holtak testébe. Bizony, a látható nap csupán jele az Igazság

Napcsillaga ragyogásának, a Napénak, Melynek soha nem lehet

társa, hasonmása, vagy versenytársa. Rajta keresztül él, mozog

és létezik minden dolog. Az Ő kegyelme által öltenek testet,

és Hozzá térnek is meg. Tőle származik minden dolog, és

kinyilatkoztatásának kincsestárához térnek mind vissza. Tőle

eredt minden teremtett dolog, és az Ő törvényének tárházaihoz

tértek is vissza.

32.    Az, hogy ezen isteni Égitestek egyes időkben látszólag

meghatározott megnevezésekre és tulajdonságokra korlátozódnak,

mint ahogy ezt idáig tapasztaltad és most is tapasztalod,

kizárólag bizonyos elmék tökéletlen és korlátozott

megértésének tulajdonítható. Hiszen Ők mindenkor, és az idők

végtelenjéig mindig is magasan felette állnak minden

magasztaló névnek, és megszenteltettek minden leíró

tulajdonságtól. Még a minden nevek lényege sem remélheti, hogy

bejuthat szentségük udvarába, és a legmagasabb és legszentebb

tulajdonság sem kerülhet közel dicsőségük királyságához soha.

Isten Prófétái mérhetetlenül magasan állnak az emberek

megértése felett, akik Őket soha meg nem ismerhetik, hacsak

nem saját Maguk által. Távol legyen az Ő dicsőségétől, hogy

Választottai saját személyükön kívül más által is

magasztaltassanak. Dicsőségesebbek Ők az emberek

dicsőítésénél, magasztosabbak az emberi megértésnél!

33.    A(z égi) „napok” szót a „szeplőtelen Lelkek”  

írásaiban sokszor Isten Prófétáira vonatkoztatják, a világtól

való elfordulás azon sugárzó Jelképeire. Ezen írások között

találhatók az alábbi szavak, melyek „Nudbih imájában”  

jegyeztettek le: „Hová lettek a tündöklő Napok? Hová tűntek a

ragyogó Holdak és fénylő Csillagok?” Ebből nyilvánvalóvá vált,

hogy a „nap”, „hold” és „csillagok” szavak elsősorban Isten

Prófétáit, a szenteket, és az ő társaikat jelölik, azon

Égitesteket, Kik tudásának fénye beragyogta a látható és a

láthatatlan világait.

34.    Egy másik értelemben ezek a szavak az előző

Törvénykorszak papságát és hittudósait jelentik, akik már a

következő Kinyilatkoztatás idején élnek, és akik a vallás

gyeplőit a markukban tartják. Ha ezek a papok megvilágosulnak

az utóbbi Kinyilatkoztatás fényétől, elfogadhatóvá válnak ők

Isten előtt, és örök fénnyel fognak ragyogni. Máskülönben

elsötétültnek fognak nyilváníttatni, még ha látszólag továbbra

is vezetők, minthogy hit és hitetlenség, vezetés és tévelygés,

boldogság és boldogtalanság, világosság és sötétség mind Annak

a jóváhagyásától függ, Ki az Igazság Napcsillaga. Aki az

Ítélet Napján az egyes korok papjai közül megkapja az igaz

tudás Forrásától a hit bizonyságát, az valóban a tudás, az

isteni kegy, és az igaz megértés fényének befogadójává válik.

Máskülönben megbélyegeztetik, mint aki bűnös oktalanságban,

tagadásban, istenkáromlásban és elnyomásban.

35.    Minden éleslátó megfigyelő számára világos és

nyilvánvaló, hogy amiképpen a csillag fénye elhomályosul a nap

tündöklő ragyogása mellett, a földi tudás, bölcsesség és

megértés égitestje is semmibe tűnik, mikor szembe találkozik

az Igazság Napjának, az isteni megvilágosulás Napcsillagának

tündöklő dicsőségével.

36.    Hogy a „nap” kifejezést miért alkalmazták a vallási

vezetőkre, azt kiemelt helyzetük, hírnevük és közismertségük

indokolja. Ilyenek minden egyes kor általánosan elismert

hittudósai, akik a tekintély hangján szólnak, és akiknek

hírneve szilárdan megalapozott. Ha ők az Igazság Napjához

hasonlatosak, bizonyosan minden égitestek legmagasztosabbjai

közé számíttatnak majd; máskülönben a pokoltűz

gyújtópontjainak kell tekinteni őket. Miként Ő mondja:

„Bizony, a nap és a hold egyaránt a pokoltűz kínzatására

ítéltetett.”  Bizonyára ismered az ebben a versben említett

„nap” és „hold” értelmezését , nincs hát szükség arra, hogy

kifejtsük. És aki ilyen „nap” és „hold” anyagából való, vagyis

ezen vezetők példáját követve arcát a hamisság felé fordítja,

és elfordul az igazságtól, az kétségkívül a pokoli sötétségből

jő elő, és oda is tér vissza.

37.    És most, ó, kereső, kötelességünk, hogy erősen

ragaszkodjunk az 'Urvatu'l-Vuthqá-hoz, hogy tán magunk mögött

hagyhassuk a tévelygés koromsötét éjszakáját, és magunkba

fogadhassuk az isteni útmutatás pirkadó fényét. Ne

meneküljünk-e a tagadás torzképe elől, és keressük a

bizonyosság óvó árnyát? Ne szabadítsuk-e meg magunkat a sátáni

sötétség borzalmától, és siessünk a mennyei Szépség kelő fénye

felé? Emígyen halmozunk el téged az isteni tudás Fájának

gyümölcsével, hogy örömben és vidáman lakozhass az isteni

bölcsesség Ridvánjában.

38.    Egy további értelemben a „nap”, „hold” és „csillagok”

kifejezések azon törvényeket és tanításokat jelentik, melyek

minden egyes Törvénykorszakban felállíttattak és

kihirdetettek, mint az ima és a böjt törvénye. A Korán

törvénye szerint, miután Mohamed Próféta szépsége a fátyol

mögé rejtezett, ezeket tartották Törvénykorszaka legalapvetőbb

és legkötelezőbb törvényeinek. Tanúskodik erről a hagyományok

és a krónikák szövege, melyeket, minthogy széles körben

ismertek, szükségtelen itt ismertetnünk. Sőt, az imára

vonatkozó törvényt minden Kinyilatkoztatásban hangsúlyozták,

és egyetemesen be is tartatták. Erről tanúskodnak az azon

fényeknek tulajdonított feljegyzett hagyományok, melyek az

Igazság Napcsillagából, Mohamed Próféta lényegéből

elősugárzottak.

39.    A hagyományok alátámasztják a tényt, hogy az ima

törvénye minden Törvénykorszakban Isten minden Prófétája

Kinyilatkoztatásának alapvető részét alkotta – mely törvény

formája és módozata ugyanakkor az egyes korok változó

követelményeihez igazíttatott. Minthogy minden soron következő

Kinyilatkozás eltörölte azon viselkedésmintákat, szokásokat és

tanításokat, melyeket az előző Törvénykorszak világosan,

kifejezetten és határozottan előírt, ezért ezeket jelképesen a

„nap” és „hold” szavakkal jelölték. „Hogy próbára tegyen

benneteket, ki munkálkodik a legjobban.”

40.    Továbbá, a hagyományokban a „nap” és „hold” kifejezést

az imára és böjtölésre alkalmazták, miképp megmondatott: „A

böjt világosság, az ima fény.” Egy nap egy jól ismert hittudós

látogatott meg Minket. Beszélgetésünk során az előbb említett

hagyományra utalt. Azt mondta: „Minthogy a böjtölés megemeli a

test hőmérsékletét, ezért a nap fényéhez hasonlították; és

mivel az éjszakai ima felfrissíti az embert, a hold

sugárzásához mondták hasonlónak.” Minek okán megértettük, hogy

e szegény ember az igazi megértés óceánjának egyetlen

cseppjével sem tiszteltetett meg, és messze tévelyedett az

isteni bölcsesség égő Csipkebokrától. Udvariasan megjegyeztük,

mondván: „Az értelmezés, melyet méltóságod e hagyományról

adott, az emberek között széles körben elterjedt vélekedés.

Nem lehetne talán másként is értelmezni?” „Hogyan?” –

kérdezte. Így válaszoltunk: „Mohamed, a Próféták Pecsétje, és

Isten Választottjainak legkiválóbbika a Korán Törvénykorszakát

a mennyhez hasonlította emelkedettsége, óriási hatása és

fenségessége okán, és azért, mert minden más vallást magába

ölel. És miként a mennybolton a nap és a hold a két

legfényesebb és legfeltűnőbb világító test, hasonlóképpen,

Isten vallásának mennyországában két ragyogó égitest

rendeltetett, a böjt és az ima. ’Az iszlám a mennybolt; a böjt

a napja, az ima a holdja.’”

41.    Ez az alapvető célja Isten Megnyilvánulásai

szimbolikus szavainak. Következés¬képpen, a „nap” és „hold”

kifejezések fent említett alkalmazása a szent versek és

feljegyzett hagyományok alapján került bemutatásra és

bizonyításra. Így tehát tiszta és nyilvánvaló, hogy „a nap

elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről

lehullanak” kijelentés alatt a papok konoksága és az előző

isteni Kinyilatkoztatás által szilárdan megalapított törvények

eltörlése értendő, melyek mindegyikét jelképes beszédben előre

vetítette Isten Megnyilvánulása. Ezen serlegből nem

részesülhet más, csak az igazak, nem kaphat belőle más, csak

az istenfélők. „A tiszta hitűek olyan kupából isznak, amelyben

a borhoz kevert víz kámforral fűszerezett.”

42.    Kétségtelen, hogy a tanítások, törvények,

parancsolatok és tiltások „napja”és „holdja”, melyek az előző

Kinyilatkoztatásban megalapíttattak, s melyek óvó árnyékot

vetettek azon korszak embereire, minden soron következő

Kinyilatkoztatásban elsötétülnek, vagyis kimerülnek, és

hatásuk megszűnik. Gondold meg, ha az Evangélium népe

felismerte volna a „nap” és „hold” szimbolikus jelentését, ha

– ellentétben a megátalkodottakkal és csökönyösekkel – Attól

kerestek volna megvilágosodást, Ki az isteni tudás

Kinyilatkoztatója, biztosan felfogták volna e kifejezések

célját, és önző vágyaik sötétje nem sújtotta és nem nyomta

volna el őket. Ó, bizony, mivel nem keresték az igazi tudást

annak Kútfejétől, elemésztette őket a konokság és hitetlenség

veszedelmes völgye. Még mindig nem ébredtek rá arra, hogy

minden megjövendölt jel megnyilvánult, hogy a megígért Nap

felkelt az isteni Kinyilatkoztatás láthatárán, és hogy a

megelőző Törvénykorszak tanításainak, törvényeinek és

tudásának „napja” és „holdja” elsötétült és lenyugodott.

43.    És most, előreszegezett pillantással és biztos

szárnyakkal lépj rá a bizonyosság és igazság útjára. „Mondd:

’Isten.’ Ám hagyd őket, hadd űzzék játékukat nyelvük

köszörülésével!”  Emígyen számíttatsz majd azon társak közé,

kikről megmondta: „Akik azt mondják: ’A mi Urunk Isten’, aztán

az egyenes úton járnak – azokhoz lejönnek az angyalok.”  Akkor

majd a saját szemeddel meglátod mindezen misztériumokat.

44.    Ó, testvérem, tedd meg a szellemi lépést, hogy

gyorsan, mint a szem rebbenése, átsuhanhass az Istentől való

távollét és Tőle való megfosztottság vadonjain, elérhesd az

örök újraegyesülés Ridvánját, és következő lélegzetedre már a

mennyei Lelkekkel társaloghass. Mert emberi lábakkal soha nem

remélheted, hogy e végtelen távolságokat bejárhatod, sem nem

érheted el célodat. Béke legyen azon, kit az igazság fénye

elvezet minden igazsághoz, és aki Isten nevében az Ő Ügye

ösvényén áll, az igazi megértés partján.

45.    Ez a szent vers jelentése: „És nem! Esküszöm a Keletek

és a Nyugatok Urára...” , minthogy a „Napoknak”, melyekre

utaltunk, megvan a maguk saját kelési és nyugvási helye. S

mivel a Korán magyarázói képtelenek voltak megérteni e „Napok”

szimbolikus jelentését, ugyancsak próbára tette őket a fent

említett vers értelmezése. Egyesek azt bizonygatták, hogy

mivel a nap minden reggel más és más helyen kel fel, azért van

többes számban a "keletek" és "nyugatok" szó. Mások azt írták,

e vers alatt az év négy szaka értendő, minthogy a nap kelési

és nyugvási helye évszakok szerint változik. Íme, eddig terjed

az ő értelmük! És mégsem szűnnek meg tévedéssel és

ostobasággal vádolni a tudás ama Ékköveit, a bölcsesség

feddhetetlen és legtisztább Jelképeit!

46.    Törekedj arra, hogy e világos, ez erőteljes,

egyértelmű és határozott kijelentésekből hasonlóképpen

megérthesd az „ég meghasadásának” jelentését is – azon jelek

egyikéét, melyeknek meg kell előzniük a végső Órát, a

Feltámadás Napját. Miként mondotta: „Amikor az ég meghasad…”  

Az „ég” alatt az isteni Kinyilatkoztatás mennyboltozata

értendő, mely felemeltetik minden Megnyilvánulással, és

széthasíttatik minden soron következővel. A „meghasadás” azt

jelenti, hogy a megelőző Törvénykorszak meghaladottá vált és

eltöröltetett. Istenre mondom! Az, hogy ez a mennybolt

széthasíttatik, az értők szemében hatalmasabb tett, mint az

egek meghasadása! Gondolkozz el ezen. Hogy az isteni

Kinyilatkoztatás, mely sok éve biztosan állt; melynek

árnyékában nőtt fel és tápláltatott mindenki, aki azt

elfogadta; mely törvényeinek fényével nemzedékeket

fegyelmeztek; mely szavainak nagyszerűségét az emberek

apjuktól hallották; oly módon, hogy emberi szem mást nem is

láthatott, mint kegyelmének mindent átható befolyását, és

halandó fül mást nem hallhatott, mint parancsolatának

visszhangzó fenségét – mily cselekedet hatalmasabb annál, mint

hogy egy ilyen Kinyilatkoztatás Isten ereje által

„meghasadjon”, és egyetlen lélek megjelenésével eltöröltessen?

Fontold meg, hatalmasabb cselekedet-e ez, mint az, amit e

szánalmas és ostoba emberek képzeltek a „menny meghasadása”

jelentéséről?

47.    Továbbá, gondold végig az isteni Szépség

Kinyilatkoztatói életének nehézségeit és keserűségét. Gondolj

bele, hogyan néztek szembe puszta kézzel és egyedül a világgal

és annak minden népével, és hirdették Isten Törvényét!

Bármilyen kegyetlen üldöztetésnek is tették ki azon szent,

azon drága és gyengéd Lelkeket, ők hatalmuk teljességében is

türelmesek maradtak, és fölényük ellenére is szenvedtek és

tűrtek.

48.    Igyekezz hasonlóképpen megérteni, mit jelent a „föld

változása”. Tudd, hogy az isteni Kinyilatkoztatás

„mennyországából” bármely szívre is záporoztak alá az irgalom

bőséges esői, azon szív földje valóban az isteni tudás és

bölcsesség humuszává változott. Az egység mily mirtuszai

virágoztak ki e szívek talaján! Az igazi tudás és bölcsesség

mily bimbói bomlottak ki megvilágosult kebleikben! Ha szívük

földje változatlan marad, miként tudtak volna olyan lelkek,

kik egy betűt sem tanultak, kiknek nem volt soha tanára, és

nem jártak iskolába sem, úgy beszélni és olyan tudásról

tanúbizonyságot tenni, melyet senki fel nem foghat? Úgy tűnik,

a végtelen tudás agyagából formálták, és az isteni bölcsesség

vizével gyúrták egybe őket. Ezért mondatott: „A tudás olyan

fény, melyet Isten annak szívébe vet, kinek csak akar.”  Ez az

a tudás, mely most és a múltban is dicséretet érdemelt, és nem

az a korlátolt fajta, mely elfátyolozott és zavaros elmékből

született. E korlátolt tudást titokban még kölcsön is veszik

egymástól, és értelmetlenül büszkélkednek vele!

49.    Ó, bárcsak megtisztulhatna az emberek szíve a rájuk

kényszerített ember alkotta korlátoktól és zavaros

gondolatoktól! Akkor talán beragyogná őket az igaz tudás

Napjának fénye, és megértenék az isteni bölcsesség

misztériumait. Gondold meg, ha e szívek aszott és kopár talaja

változatlan maradna, miként válhatnának valaha is Isten

misztériumai kinyilatkoztatásának Befogadóivá és az isteni

Lényeg Kinyilatkoztatóivá? Ő így mondta: „azon a napon, amikor

a föld másik földdé változik.”

50.    A teremtés Királya nagylelkűségének szellője még magát

a fizikai értelemben vett földet is megváltoztatta, ha

mérlegelnéd szívedben az isteni Kinyilatkoztatás

misztériumait.

51.    És most, értsd meg e vers jelentését: „A Feltámadás

Napján a föld egy maroknyi lesz Neki és az egek

összegöngyöltetnek az Ő jobb kezében. Magasztaltassék! Fölötte

áll Ő annak, amit társítanak Mellé!”  És most, légy igazságos

ítéletedben. Ha e vers azt jelentené, amit az emberek

feltételeznek, mi haszna származna ebből nekik, kérdezhetnénk?

Mi több, világos és nyilvánvaló, hogy egyetlen emberi szemmel

látható kéz sem vihetne végbe ilyen dolgot, vagy lehetne

ilyesmi az egy igaz Isten magasztos Lényegének tulajdonítható.

Sőt, ezt elfogadni nem más, mint merő szentségtörés, az

igazság teljes elferdítése. És ha azt tételeznék fel, hogy e

vers Isten Megnyilvánulásaira utal, Akik az Ítélet Napján

szólíttatnak majd fel ilyen tettek véghezvitelére, ez is távol

látszik járni az igazságtól, és biztosan semmi haszna.

Ellenkezőleg, a „föld” kifejezés a megértés és tudás talaját

jelenti, az „egek” pedig az isteni Kinyilatkoztatás

mennyországát. Gondolkozz el, egyfelől miként zsugorította Ő

össze maroknyivá a tudás és megértés előzőleg kiterített

földjét hatalmas markában, és másfelől miként terített szét új

és magasztos talajt az emberek szívében, miáltal az ember

megvilágosult keblében a legfrissebb és legszebb virágok

bomolhattak ki, és a leghatalmasabb és legnagyszerűbb fák

nőhettek ki.

52.    Hasonlóképpen fontold meg, miként göngyölíttettek

össze az elmúlt Törvénykorszakok fennkölt mennyországai a

hatalom jobb kezében, miként építtettek fel az isteni

Kinyilatkoztatás mennyországai az Úr parancsára, és

ékesíttettek csodálatos parancsolatainak napjával, holdjával

és csillagaival. Íme Isten Szavának misztériumai, melyeket

feltártunk és nyilvánvalóvá tettünk, hogy talán megérthesd az

isteni útmutatás reggeli fényét, és a bizalom és lemondás

erejével kiolthasd a meddő ábránd, a hiábavaló képzelgés, a

habozás és kétely lámpását, és szíved legbenső zugában

felszíthasd az isteni tudás és bizonyosság újonnan született

fényét.

53.    Tudd bizonyosan, hogy mindezen jelképes kifejezések és

homályos utalások célja, melyek Isten szent Ügye

Kinyilatkoztatóitól erednek, az volt, hogy próbára tegye és

megvizsgálja a föld népeit; hogy ezáltal különböztethessen meg

a tiszta és megvilágosodott szívek földje a romlandó és

terméketlen talajtól. Az idők kezdetétől fogva ez volt Isten

eljárása teremtményei között, és erről tesznek bizonyságot a

szent könyvek feljegyzései is.

54.    És ugyanígy gondolkozz el a kinyilatkoztatott versről,

amely a „Qiblih”-ről  szól. Mikor Mohamed, a Prófétaság Napja

Bathá  hajnalából Yathrib-ba  menekült, arcát imádkozás közben

továbbra is Jeruzsálem, a szent város felé fordította,

mindaddig, amíg a zsidók durva megjegyzésekkel nem kezdték

illetni – oly szavakkal, melyeket említeni nem illenének ez

oldalakra és kifárasztanák az olvasót. Mohamednek igen rosszul

estek e szavak. Mikor meditációba és csodálkozásba merülve az

ég felé tekintett, Gábriel kedves hangját hallotta, mondván:

„Gyakran látjuk orcád fordulását az ég felé; ezért mi olyan

imairány felé fordítunk téged, ami megnyeri tetszésedet.”  Egy

következő napon, mikor a Próféta társaival együtt a déli imát

mondta, és az előírt Rik'at-ok  közül kettőt már elvégzett,

Gábriel Hangja hallatszott újfent: „Fordítsd orcádat a Szent

Mecset  felé.”  Mohamed ugyanazon ima közepén hirtelen

elfordította arcát Jeruzsálem irányából, és a Kába felé

fordult. Miért is a Próféta társain hirtelen mély félelem lett

úrrá. Hitük erősen megrendült. Oly nagy volt az ijedtségük,

hogy sokan imájukat megszakítva elhagyták hitüket. Bizony,

Isten e felzúdulást azért okozta, hogy megvizsgálja és

megpróbálja az Ő szolgáit. Máskülönben Ő, a tökéletes Király,

könnyen változatlanul hagyhatta volna a Qiblih-t, és

Jeruzsálemet megtarthatta volna az Imádás Pontjának az Ő

Törvénykorszakában, nem vonva meg azon szent várostól az

elfogadottság magas rangját, mely korábban ráruháztatott.

55.    Mióta Mózes testet öltött, az Isteni Szó Hírnökeként

leküldött Próféták hosszú sorából, úgymint Dávid, Jézus, és

mások a magasztosabb Megnyilvánulások közül, akik a Mózes és

Mohamed Kinyilatkoztatása közötti időszakban megjelentek, egy

sem változtatta meg soha a Qiblih törvényét. A teremtés Urának

e Hírnökei mind arra utasították népüket, hogy ugyanabba az

irányba forduljanak. Isten, az eszményi Király szemében a föld

minden helye egy és ugyanaz, annak kivételével, melyet Ő

Megnyilvánulásainak napjaiban egy bizonyos célra kijelöl.

Miként kinyilatkoztatta: „Istené Napkelet és Napnyugat, és

ahová csak fordultok, Isten orcája ott van.”  E tények

igazsága ellenére, miért kellett megváltoztatni a Qiblih-t,

ezáltal olyan félelmet kelteni az emberek között, megingatni a

Próféta társait, és akkora felbolydulást okozni körükben?

Bizony, ilyen dolgok, melyek megdöbbenést keltenek minden

ember szívében, csakis azért történnek, hogy Isten

próbakövével minden egyes lelket próbára tegyen, hogy az

igazak felismerhetők és megkülönböztethetők legyenek a

hamisaktól. Ím, ezt nyilatkoztatta ki az emberek közötti

szakadás után: „A Qiblih-t, amely felé fordultál, csak azért

rendeltük el, hogy megtudjuk, ki követi a Küldöttet, és ki

tántorodik vissza.”  „Mintha megriadt szamarak lennének,

amelyek az oroszlán elől menekülnek.”

56.    Ha e kijelentéseket megforgatnád szívedben, bizonyosan

nyitva találnád a megértés kapuit magad előtt, és fátylak

nélkül tárulna fel szemed előtt minden tudás és azok

misztériumai. Az ilyen dolgok csupán azért történnek, hogy az

emberek lelke fejlődhessen, és megszabadulhasson az önzés és

vágy börtönketrecéből. Hiszen az eszményi Király Lényegét

tekintve az örökkévalóságtól fogva mindig is független volt és

marad minden lény megértésétől, és Önnön Lényében mindig is

magasztosan minden lélek imádata felett fog állni. Bőségének

egyetlen fuvallata elegendő ahhoz, hogy az egész emberiséget a

gazdagság ruhájába öltöztesse, és bőven áradó kegyelme

óceánjának egyetlen cseppje is elég, hogy az örökélet

dicsőségét ruházza minden lényre. Mivel azonban az isteni

Szándék úgy rendelte, hogy az igazak különböztessenek meg a

hamisaktól, és a nap az árnyéktól, ezért hát dicsősége

birodalmából minden időben aláküldte a próbák záporát az

emberiségre.

57.    Ha az emberek elgondolkodnának a régmúlt idők

Prófétáinak életén, oly könnyen megismerhetnék és megérthetnék

e Próféták viselkedésének módját, hogy többé nem gátolnák

látásukat olyan tettek és szavak, melyek ellentétesek önnön

világi vágyaikkal, és így minden eltakaró fátylat az isteni

tudás Csipkebokrában égő tűzzel emészthetnének fel, és

biztonságban lakozhatnának a béke és bizonyosság trónusán.

Vedd például Mózest, 'Imrán fiát, a magasztos Próféták

egyikét, és egy Isten által kinyilatkoztatott könyv Szerzőjét.

Amint fiatalkorában egy nap a piactéren haladt át – még

küldetése kinyilvánítása előtt – két embert látott viaskodni

egymással. Az egyik Mózes segítségét kérte az ellenfele ellen.

Mire Mózes közbeavatkozott, és megölte azt. Bizonyságul

szolgál erre a szent Könyv szövege. Ha a részleteket

felidéznénk, igencsak megnyújtaná és megszakítaná az érvelés

menetét. A történtek híre elterjedt az egész városban, és

Mózes félelemmel telt el, mint erről a Könyv szövege

tanúskodik . S mikor a figyelmeztetés: „Ó, Mózes! Bizony az

elöljárók azt mérlegelik Veled kapcsolatban, hogy megölnek

Téged”  a fülébe jutott, elhagyta a várost, és Midiánban élt

egy ideig Shoeb szolgálatában. Visszatértében belépett a Sínai

pusztaság szent völgyébe, és ott megpillantotta a dicsőség

Királyának jelenését a „Fán, mely nem tartozik sem a Kelethez,

sem a Nyugathoz.”  Ott hallotta a felszított tűzből szólni a

Lélek felrázó Hangját, mely megparancsolta Neki, hogy szórja a

fáraói lelkekre az isteni útmutatás fényét; így megszabadítván

őket az önzés és vágy völgyének árnyaitól, képessé tehesse

őket a mennyei örömök mezejének elérésére, megszabadíthassa

őket az Úrtól való távollét zavarodottságából a lemondás

Salsabíl-ján keresztül, és végül beléphessenek az isteni

jelenlét békés városába. Mikor Mózes elment Fáraóhoz, és amint

Isten megparancsolta, átadta neki a mennyei Üzenetet, az sértő

szavakkal fordult Hozzá: „Nem te vagy-e, ki gyilkosságot

követett el és hitetlenné lett?” Így idézi fel a fenség Ura,

amit Fáraó Mózeshez szólott: „’Mit tettél! Hálátlan voltál a

hálátlanok között, amikor elkövetted azt, amit elkövettél.’

Mózes azt mondta: ’Amikor elkövettem azt, tévelygő voltam a

tévelygők között. És miután féltem tőletek, elmenekültem

előletek. Az én Uram pedig bölcsességgel ruházott fel, és

Küldötté tett a Küldöttek között.’”

58.    És most, fontold meg szívedben a zűrzavart, melyet

Isten támaszt. Gondold meg a furcsa és sokféle próbát, mellyel

Ő szolgáit vizsgáztatja. Lásd, miként választotta ki hirtelen

szolgái közül, és bízta rá az isteni útmutatás magasztos

küldetését Arra, Kiről tudták, hogy emberölésben vétkes, Aki

saját maga is elismerte kegyetlenségét, és Aki a világ szeme

előtt majd harminc évig Fáraó otthonában nevelkedett és

asztaláról étkezett. Vajon nem lett volna Isten, a mindenható

Király képes arra, hogy visszatartsa Mózes kezét a

gyilkolástól, hogy azt ne társítsák Vele, zavart és

ellenszenvet keltve az emberekben?

59.    Hasonlóképpen, gondolkozz el (Szűz) Mária helyzetéről

és állapotáról. Oly mély volt ama szépséges orca döbbenete,

oly szomorú az ő esete, hogy még azt is keservesen megbánta,

hogy világra jött. Erről tanúskodik a szent vers szövege, mely

megemlíti, hogy miután Mária Jézust megszülte, megsiratta

nyomorúságát, és így kiáltott: „Bárcsak még ezelőtt meghaltam

volna és lennék feledéssel elfelejtett!”  Istenre esküszöm! E

jajszó elemészti a szívet, és belerendül az ember lénye. A

lélek ily megdöbbenését, ily reményvesztettségét csak az

ellenség elítélő bírálata, a hitetlenek és lelkükben romlottak

gáncsoskodása okozhatta. Gondold meg, mily választ adhatott

volna Mária a körülötte lévőknek? Miként állíthatta volna,

hogy egy Gyermek, Kinek apja ismeretlen, a Szentlélektől

fogant? Ezért aztán Mária, ez a fátyol mögé rejtett és

halhatatlan Orca felvette Gyermekét és hazatért otthonába.

Amint az emberek megpillantották, máris megemelték hangjukat,

mondván: „Áron leánytestvére! Pedig a te atyád nem volt rossz

ember, s az anyád sem volt céda.”

60.    És most, tűnődj el ezen a legnagyobb megrázkódtatáson,

e súlyos próbán. Isten mindennek ellenére ráruházta a

Prófétaság dicsőségét a Lélek eme lényegére, Ki az emberek

között apátlanként volt ismert, és bizonyságává tette Őt

mindeneknek, kik a mennyben és a földön vannak.

61.    Lásd, mily ellentétesek Isten Megnyilvánulásainak

útjai, miként azt a teremtés Királya elrendelte, az emberek

tetteivel és vágyaival! Amint eljutsz e mennyei misztériumok

lényegének megértéséhez, felfogod majd Isten, az égi Elbűvölő,

a Hőn Szeretett célját is. A mindenható Uralkodó szavait és

tetteit egy és ugyanannak fogod értékelni, olymódon, hogy amit

cselekedeteiben látsz, azt fogod az Ő mondásaiban is találni,

és amit az Ő kijelentéseiben olvasol, azt fogod felismerni

tetteiben is. Így lehet, hogy ezek a tettek és szavak külsőleg

a gonoszokra záporozó bosszúálló tűz, míg belsőleg az irgalom

éltető vize az igazak számára. Ha megnyílna a szív szeme,

bizton felismerné, hogy az Isten akaratának mennyországából

kinyilatkoztatott szavak egyek és azonosak az égi hatalom

Királyságából eredő tettekkel.

62.    És most, figyelj, ó, testvérem! Ha hasonló dolgok

nyilatkoztatnának ki ebben a Törvénykorszakban, és ilyen

események történnének most, mit tennének az emberek? Esküszöm

Arra, Ki az emberiség igaz Tanítómestere és Isten Szavának

Kinyilatkoztatója, hogy az emberek azonnal és kétségtelenül

hitetlennek bélyegeznék, és halálra adnák. Mily távol vannak

attól, hogy figyelmezzenek a hangra, mely kijelenti: Íme, egy

Jézus jelent meg a Szentlélek leheletéből, és egy Mózes

szólíttatott egy Istentől elrendelt feladatra! Még ha

milliárdnyi hang kiáltana is, egy fül sem figyelne, ha

kijelentenénk, hogy egy apátlan Gyermekre ruháztatott a

Prófétaság küldetése, vagy hogy egy gyilkos hozta el az égő

Csipkebokor tüzéből az üzenetet „Bizony, bizony, Én vagyok

Isten!”

63.    Ha felnyílna az igazság szeme, annak fényében, amit

elmondtunk, biztosan felismerné, hogy Az mutatkozik meg e

napon is, Ki mindezen dolgok Oka és végső Célja. Bár e

Törvénykorszakban nem történtek hasonló dolgok, az emberek

mégis azokhoz a hiábavaló képzelgésekhez ragaszkodnak,

melyeket olyannyira kedvelnek a kárhozottak. Mily iszonyúak az

Ellene felhozott vádak! Mily kegyetlen az üldöztetés, melyet

Rá mérnek – olyan vádak és üldöztetés, melyhez hasonlót az

emberek még soha nem hallottak vagy láttak!

64.    Nagy Isten! Mikor a megnyilatkozás folyama eddig

elért, észrevettük, hogy ím, Isten édes illatai lebegtek elő a

Kinyilatkoztatás hajnalából, és a reggeli szellő fújt az

Örökkévaló Sábájából. Örömhírei újra megörvendeztették a

szívet, és mérhetetlen boldogságot hoztak a léleknek. Minden

dolgot megújított, és megszámlálhatatlan és felbecsülhetetlen

ajándékokat hozott a megismerhetetlen Baráttól. Nemes termetét

az emberi dicsőítés köntöse soha nem remélheti befedni, és

ragyogó alakjához a beszéd öltözéke nem illeszthető. Szavak

nélkül fedi fel a belső misztériumokat, és beszéd nélkül tárja

fel az isteni kijelentések titkait. Panaszra és jajszóra

tanítja az Úrtól való távollét és a Tőle való megfosztottság

ágán éneklő fülemüléket, megtanítja őket a szeretet

művészetére, és megmutatja nekik a szívek megadásának titkát.

A mennyei újraegyesülés Ridvánjának virágaival megosztja a

szenvedélyes szerető gyengéd szavait, és feltárja előttük az

igazak báját. A szeretet kertjének szellőrózsáira ruházza az

igazság titkait, és a szerelmesek keblébe rejti a legbenső

finom megkülönböztetések jelképeit. Ebben az órában oly

bőséges kegyelmének kiáradása, hogy maga a Szentlélek is

irigykedik! A vízcseppnek ajándékozta a tenger hullámait, és a

porszemet felruházta a Nap ragyogásával. Oly nagy

jótékonyságának túláradása, hogy még a legbűzösebb bogár is a

mósusz illatát kereste, és a nap fényét a denevér. Az élet

leheletével megébresztette a holtakat, és kiugrasztotta őket

halandó testük sírjából. A tudatlanokat a tudás székeibe

ültette, és az elnyomót az igazság trónusára emelte.

65.    A világegyetem terhes e sokféle jótéteménnyel, az órát

várva, amikor a Kinyilatkoztatás láthatatlan ajándékainak

hatása testet ölt e világban, amikor az epekedők és

szomjúhozók elérnek Szerettük élő vizű Kawthar-jához, és a

távollét és semmi pusztaságában tévelygő vándor beléphet az

élet szentélyébe, és ismét egyesülhet szíve vágyával. Ki

szívének talajában fogannak majd meg e szent magvak? Mely

lélek kertjében fognak a láthatatlan valóságok bimbói

kibomlani? Bizony mondom, oly heves a szív Sínaijában égő

szeretet-Csipkebokor tüze, hogy a szent beszéd hömpölygő vize

sem olthatja ki lángját soha. E Leviatán égető szomjúságát

óceánok sem csillapíthatják, és a halhatatlan tűz e

Főnixmadara sehol máshol nem lakozhat, mint a Hőn Szeretett

orcájának izzó hevében. Ezért hát, ó, testvérem, tápláld a

bölcsesség olajával szíved legrejtettebb zugában a lélek

lámpását, és őrizd azt a megértés üveggömbjével, hogy lángját

a hitetlenek lehelete ki ne oltsa, és fényét el ne

homályosítsa. Emígyen világítottuk be a megnyilatkozás

mennyországát az isteni bölcsesség és megértés Napjának

fényességével, hogy szíved békét találjon, és azok közül való

lehess, akik a bizonyosság szárnyán Uruk, a Mindenek Felett

Irgalmas szeretetének mennyországába szárnyaltak.

66.    És most, ami Jézus szavait illeti: „És akkor

feltetszik az ember Fiának jele az égen.” E szavak jelentése,

hogy miután a mennyei tanítások napja megfogyatkozott, az

Istentől megalapított törvények csillagai lehullottak, és az

igaz tudás holdja – az emberiség tanítómestere – elsötétült;

miután lefelé fordították az útmutatás és öröm lobogóit, és az

igazság és igazságosság nappala éjszakába fordult, akkor fog

az Emberfiának a jele az égen feltűnni. Az „ég” pedig a

látható égboltot jelenti, minthogy akkor, amikor közeleg az

óra, melyben testet ölt az igazságosság mennyországának fénylő

Napcsillaga, és az isteni útmutatás Bárkája suhan majd a

dicsőség tengerén, egy csillag jelenik meg az égen,

bejelentvén népének e legnagyobb fény eljövetelét. Hasonlóképp

ölt testet a láthatatlan mennybolton is egy csillag, aki a

föld népei számára ama igaz és magasztos Reggel hasadásának

hírvivőjeként fog cselekedni. E kettős jel a látható és

láthatatlan égbolton jelentette be Isten minden egyes

Prófétájának Kinyilatkoztatását, miként ezt széles körben

hiszik is.

67.    A Próféták között volt Ábrahám, Isten Barátja. Mielőtt

kinyilvánította volna Magát, Nimród álmot látott. Ezért

összehívta az álomfejtőket, akik közölték vele, hogy egy

csillag fog felragyogni az égen. Éppúgy megjelent egy hírnök

is, aki szerte az országban hirdette Ábrahám eljövetelét.

68.    Utána pedig Mózes következett, Ki Istennel társalgott.

Az akkori idők álomfejtői e szavakkal óvták Fáraót: „Egy

csillag kelt fel az égen, és ím egy Gyermek megfoganását

vetíti előre, Aki kezében tartja a te és a te néped sorsát.”

Ugyanígy megjelent egy bölcs, aki az éjszaka sötétjében

örömhírt hozott Izrael népének, vigasztalást nyújtva lelküknek

és bizonyságot szívüknek. Tanúskodnak erről a szent könyvek

feljegyzései. Ha a részleteket elsorolnánk, e levél könyvvé

dagadna. Emellett, nem áll szándékunkban régmúlt idők

történeteit előadni. Isten a tanúnk, hogy amiről mégis

említést teszünk, az csak az irántad táplált gyengéd

érzelmünknek tulajdonítható, hogy a föld szegényei talán

eljuthassanak a gazdagság tengerének partjaihoz, a tudatlanok

elvezettessenek a mennyei tudás óceánjához, és a megértés után

szomjazók részesülhessenek az isteni bölcsesség

Salsabíl-jából. Egyébként e szolga nagy hibának és súlyos

véteknek tartaná az ilyen feljegyzések figyelembe vételét.

69.    Hasonlóképpen, mikor Jézus Kinyilatkoztatásának órája

közelgett, a mágusok  némelyike, tudván, hogy Jézus csillaga

megjelent az égen, keresték és követték azt, míg el nem

jutottak a városba, mely Heródes királyságának székhelye volt.

Az ő uralma akkoriban kiterjedt az ország egészére.

70.    Ezek a bölcsek így szóltak: „Hol van a zsidók királya,

aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és

azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk Néki.”  Kutatásuk

során megtudták, hogy a Gyermek Betlehemben, Júdea földjén

született. Ez volt a jel, mely a látható égbolton

megnyilvánult. Ami a láthatatlan mennybolt – az isteni tudás

és megértés mennyboltjának – jelét illeti, Yahyá volt az,

Zakariás fia, aki a népnek Jézus Megnyilvánulásának örömhírét

hirdette. Amint Ő kinyilatkoztatta: „Isten hírül adja neked

Yahyá megszületését, aki eljő, hogy megerősítse Isten Igéjét,

s aki úr lesz, önmegtartóztató és próféta az igazak közül.”  

Az „Ige” jelentése Jézus, Kinek eljövetelét Yahyá

megjövendölte. Továbbá, a mennyei Írásokban megíratott:

„Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki

prédikált Júdea pusztájában. És ezt mondta: ’Térjetek meg,

mert elközelített a mennyeknek országa.’”  Keresztelő János

pedig Yahyá.

71.    Hasonlóképpen, mielőtt Mohamed szépsége a fátyol mögül

előlépett volna, feltetszettek a látható égbolton a jelek. Ami

a láthatatlan mennybolt jeleit illeti, négy ember jelent meg,

akik egymás után hirdették a népnek azon isteni Égitest

felemelkedésének örömhírét. Rúzbih, aki később a Salmán nevet

kapta, azzal tiszteltetett meg, hogy a szolgálatukban állt.

Amint közelgett egyikük utolsó órája, továbbküldte őt a

következőhöz, mígnem a negyedik is halálát közeledni érezvén,

Rúzbih-hez fordult, mondván: „Ó, Rúzbih! Mikor felvetted

testem és eltemetted azt, menj Hijáz-ba, mert ott fog felkelni

Mohamed Napcsillaga. Boldog vagy, mert te megláthatod majd az

Arcát!”

72.    Ami pedig ezt a csodás és legmagasztosabb Ügyet

illeti. Tudd bizonyosan, hogy sok csillagász bejelentette

csillagának megjelenését a látható égbolton. Ugyanakkor

megjelent a földön Ahmad és Kázim , az a két ragyogó fény –

szentelje meg Isten nyughelyüket!

73.    Mindabból, amit elmondtunk, világossá és nyilvánvalóvá

vált, hogy az isteni Lényeget visszaverő Tükrök mindegyikének

kinyilatkoztatása előtt fel kell tűnjenek az eljövetelüket

hírül adó jelek mind a látható, mind a láthatatlan égbolton,

ahol is a tudás napjának, a bölcsesség holdjának és a megértés

és kijelentés csillagainak lakhelye található. A láthatatlan

mennybolt jele azon tökéletes ember személyében kell

megnyilatkozzék, aki minden egyes Megnyilvánulás előtt

megjelenik, tanítja és felkészíti az emberek lelkét az isteni

Égitest eljövetelére, Aki Isten egységének Fénye az emberek

között.

74.    És most, ami Jézus szavait illeti: „És akkor sír a

föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni

az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” E szavak azt

jelentik, hogy azokban a napokban az emberek az isteni szépség

Napjának, a tudás Holdjának és a mennyei bölcsesség

Csillagainak az elvesztését fogják siratni. Ezután pedig

megpillantják a Megígért, az imádott Szépség orcáját,

alászállván a mennyből és eljővén a felhőkön. Ezen az értendő,

hogy az isteni Szépség Isten akaratának mennyországából fog

megnyilvánulni, és az emberi templom alakjában fog megjelenni.

A „menny” kifejezés fenséget és magasztosságot jelöl, minthogy

ez a Szentség Megnyilvánulásai kinyilatkoztatásának, az örök

dicsőség Hajnalainak a székhelye. Ezek az örökkévaló Lények,

habár anyjuk méhéből születnek a világra, valójában Isten

akaratának mennyországából szállnak alá. Bár itt a földön

lakoznak, igazi otthonuk mégis a dicsőség menedéke a

magasságbéli birodalmakban. Míg a halandók között

járnak-kelnek, az isteni jelenlét mennyországában szárnyalnak.

Láb nélkül járnak a szellem ösvényén, és szárny nélkül

emelkednek az isteni egység fennkölt magaslataira. Minden

röpke lélegzettel átszelik az űr végtelenségét, és minden

pillanatban bejárják a látható és láthatatlan királyságait.

Trónusukra ez íratott: „Semmi sem tarthatja vissza Őt attól,

hogy bármi mással is foglalatoskodjon”, és székükön ez áll:

„Minden nap másként munkálkodik.”  Az Örökkévaló páratlan

ereje küldi le Őket, és Isten, a leghatalmasabb Király

magasztos akaratából emeltetnek fel. Ezt jelentik a szavak:

„eljönni az ég felhőin”.

75.    Az isteni Égitestek kijelentéseikben a „menny” szót

sok és különböző dologra alkalmazták, úgymint a „Parancs

mennyországa”, az „Akarat mennyországa”, az „isteni Cél

mennyországa”, „az isteni Tudás mennyországa”, a „Bizonyosság

mennyországa”, a „Kijelentés mennyországa”, a

„Kinyilatkoztatás mennyországa”, az „Elrejtőzés mennyországa”,

és így tovább. A „menny” szónak Ő minden egyes esetben

különleges jelentést adott, melynek igazi értelme csak azok

számára tárul fel, akik beavattattak az isteni misztériumokba

és ittak a halhatatlan élet kelyhéből. Például ezt mondja: „És

az égben van a gondoskodásotok, és az, amire ígéretet

kaptatok” , holott az ilyen gondoskodást a föld biztosítja.

Hasonlóképpen mondják: „A mennyből szállnak alá a nevek” ,

pedig az emberek szája mondja ki azokat. Ha szíved tükrét

megtisztítanád a rosszindulat porától, megértenéd a jelképes

kifejezések értelmét, melyeket a minden Törvénykorszakban

testet öltő, mindent átölelő Isteni Szó nyilatkoztatott ki, és

felfedeznéd az égi tudás titkait. Amíg azonban nem emészted el

az emberek között dívó üres tanultság fátylait a világtól való

tökéletes elfordulás tüzével, nem pillanthatod meg az igazi

tudás ragyogó reggelét.

76.    Tudd bizonyosan, hogy kétfajta tudás létezik: isteni

és ördögi. Az első a mennyei sugallat forrásából tör elő, a

második csupán üres és homályos gondolatok visszatükröződése.

Az előbbi forrása maga Isten, az utóbbi mozgatóereje az önös

vágy suttogása. Az egyiket a „Féljétek Istent! Isten tanít

benneteket”  elve vezérli, a másik csupán megerősítése az

igazságnak: „A tudás a legsűrűbb fátyol az ember és Teremtője

között” . Az első a türelem, az áhítozó vágy, az igaz megértés

és a szeretet gyümölcseit termi, míg a második nem

eredményezhet egyebet csak kérkedést, gőgöt és önteltséget. E

sötét tanítások bűze, mely elborította a világot, semmilyen

módon nem érezhető a szent beszéd azon Mestereinek

mondásaiból, Kik kifejtették az igazi tudás jelentését. Az

olyan tanítások fája nem hozhat más eredményt, csak

romlottságot és lázadást, és nem terem más gyümölcsöt, csak

gyűlöletet és irigységet. Gyümölcse halálos méreg, árnyéka

emésztő tűz. Mily találóan mondatott meg: „Ne engedd el szíved

Vágyának köpönyegét, és a szégyent tedd félre; mondj búcsút a

dörzsöltnek, érjen bár neve az égbe.”

77.    A szívet ezért meg kell tisztítani az emberek üres

beszédétől és minden földi vonzódástól, hogy felfedezhesse az

isteni sugallat rejtett jelentését, és a mennyei tudás

misztériumainak tárházává lehessen. Ahogyan mondatott: „Aki a

hófehér Ösvényen jár, és a Karmazsin Oszlop nyomát követi,

soha nem juthat el honába, amíg kezéből el nem dob minden

világi dolgot, melyet nagyra tartanak az emberek.” Ez a

legfőbb feltétel annak számára, aki ezt az utat járja.

Gondolkodj el ezen, hogy fátyoltalan szemmel láthasd meg e

szavak igazságát.

78.    Eltértünk azonban érvelésünk céljától, bár akármi is

került említésre, csak végcélunkat szolgálja. Istenre!

Bármekkora is a vágyunk, hogy rövidek legyünk, úgy érezzük,

nem foghatjuk vissza tollunkat. Mindazok ellenére, amit

említettünk, mégis, mily számlálhatatlanok a gyöngyök, melyek

érintetlenül maradtak szívünk kagylójában! A belső jelentés

hány hurija rejtezik még az isteni bölcsesség termeiben! Senki

őket még meg nem közelítette; – hurik, „akiknek... sem ember,

sem szellem nem vette el a szüzességét” . Mindannak ellenére,

amit eddig elmondtunk, úgy tűnik, mintha célunk egyetlen

betűjét sem ejtettük volna ki, s nem tártuk volna fel tárgyunk

egyetlen jelét sem. Mikor találunk egy igaz keresőt, aki

magára ölti a zarándokok ruháját, elér szíve vágyának

Kába-kövéhez, és fül vagy nyelv nélkül felfedezi az isteni

beszéd titkait?

79.    A fentebb említett (evangéliumi) versben szereplő

„menny” értelme e ragyogó, e megdönthetetlen és közérthető

kijelentések által tehát tisztává és világossá vált. És most,

ami Jézus szavait illeti, hogy az Emberfia „az ég felhőiben jő

el”. A „felhők” azon dolgokat jelentik, melyek ellentétesek az

emberek felfogásával és vágyaival. Miként a már említett

versben kinyilatkoztatta: „Valahányszor egy Próféta olyasmit

hozott nektek, ami nem volt ínyetekre, akkor fölfuvalkodtatok,

s egyeseket hazugsággal vádoltatok, másokat pedig megöltetek.”

 Ezek a „felhők” az egyik értelemben a törvények

megsemmisítését jelentik, korábbi Törvénykorszakok

érvénytelenítését, azon rítusok és szokások hatályon kívül

helyezését, melyek az emberek között dívnak, és az

írástudatlan hűségesek felemeltetését a Hit tanult ellenfelei

fölé. Egy másik értelemben a halhatatlan Szépség megjelenését

jelentik halandó ember képében, olyan emberi korlátokkal, mint

evés és ivás, szegénység és gazdagság, dicsőség és

megaláztatás, alvás és ébredés, és más olyan dolgok, melyek

kétséget keltenek az emberekben, és arra indítják őket, hogy

elforduljanak Tőle. Mindezen fátylakra jelképesen a „felhők”

utalnak.

80.    Ezek azok a „felhők”, melyek által meghasad az összes

földön lakó tudásának és megértésének mennyországa. Miként

kinyilatkoztatta: „És azon a napon, amikor az ég széthasad a

felhőkkel…”  Miként a felhők nem engedik, hogy az emberi szem

meglássa a napot, úgy gátolják meg ezek a dolgok az ember

lelkét abban, hogy felismerje az isteni Égitest fényét.

Tanúskodik erről az, ami a hitetlenek ajkáról elhangzott,

miként a szent Könyv feltárja: „Azt mondják: ’Miféle Próféta

ez? Étket eszik és megfordul a piacokon. Miért nem küldetett

le Hozzá egy angyal, hogy intő legyen Vele együtt?’”  Hasonló

módon más Próféták is ki voltak téve szegénységnek és

szenvedésnek, éhségnek, s a világ bajainak és forgandó

szerencséjének. Minthogy e szent Személyek ily szükségleteknek

voltak alávetve, az emberek következésképpen belevesztek a

gyanakvás és kétely vadonába, és zavarodottság és

tanácstalanság sújtotta őket. Hogyan lehet – csodálkoztak –

egy ilyen személy Isten által küldött, hogyan követelhet

Magának hatalmat a világ minden népe és nemzetsége fölött, és

állíthatja magáról, hogy Ő minden teremtés célja, amint Ő

mondta: ”Nem teremtettem volna meg mindent, mi az égben és a

földön van, hacsak nem a Te kedvedért” , miközben ilyen

hétköznapi dolgoknak van alávetve? Kétségkívül tudsz azokról a

gyötrelmekről, a szegénységről, a bajokról és a

megaláztatásokról, melyek minden Prófétával megestek,

társaival együtt. Biztosan hallottad, miként küldték követőik

fejét ajándékul más városoknak, mily borzasztó módon

akadályozták őket abban, amire küldettek. Mind egytől egyig az

Ő Ügye ellenségeinek prédája lett, és el kellett szenvednie,

amit azok elrendeltek.

81.    Nyilvánvaló, hogy a minden Törvénykorszakban

bekövetkező változások képezik azokat a sötét felhőket, melyek

az emberi megértés szeme és az isteni Lényeg hajnalából

előragyogó mennyei Égitest közé tolakodnak. Gondold meg,

miként utánozták az emberek vakon atyáikat nemzedékeken át, és

neveltettek olyan módon és szokások szerint, melyeket Hitük

előírásai fektettek le. Ezért, ha ezek hirtelen felfedeznék,

hogy egy Ember, Aki közöttük élt, Aki minden emberi korlátot

tekintve hasonló hozzájuk, felkelt, hogy eltöröljön minden

bevett, a Hitük által előírt alapelvet – olyan alapelveket,

melyek szerint évszázadokon át nevelkedtek, és amelyek minden

ellenzőjét és tagadóját hitetlennek, erkölcstelennek és

gonosznak kellett tekinteniük –, bizonyos, hogy elméjükre

homály borulna és megakadályozná őket abban, hogy e Személy

igazságát elismerjék. Ezek a dolgok olyanok, mint a „felhők”,

melyek elhomályosítják azok szemét, akiknek belső lénye nem

ízlelte meg a világtól való elszakadás Salsabíl-ját, és nem

ivott Isten megismerésének Kawthar-jából sem. Az ilyen

emberek, amikor tudomásukra jutnak ezek a körülmények, annyira

elvakulnak, hogy szó nélkül hitetlennek bélyegzik Isten

Megnyilvánulását, és halálra ítélik Őt. Bizonyára hallottál

már ilyen eseményekről a régmúlt koroktól kezdve, és ugyanezt

láthatod ma is.

82.    A mi dolgunk tehát a legnagyobb erőfeszítést tenni,

hogy Isten láthatatlan segedelmével e sötét fátylak, az Ég

által küldött próbatételek eme felhői meg ne gátoljanak abban,

hogy sugárzó Orcája szépségét megpillantsuk, és felismerhessük

Őt csakis Önmaga által. És ha igazságának bizonyságát kérjük,

elégedjünk meg eggyel, egyetlen eggyel, hogy ezáltal

eljuthassunk Hozzá, Ki a végtelen kegyelem Kútfeje, és Akinek

színe előtt a világ minden gazdagsága semmivé foszlik,

felhagyjunk az állandó gáncsoskodással, és ne ragaszkodjunk

többé saját üres képzelődéseinkhez.

83.    Kegyelmes Isten! Hiába a figyelmeztetés, mely

csodaszép jelképes nyelven és mély értelmű utalásokon

keresztül tétetett a múltban, és ami a világ népeinek

megébresztésére szolgált, továbbá annak megakadályozására,

hogy megfosztassanak részüktől Isten kegyelmének hullámzó

óceánjából, mégis oly dolgok történtek, melyeket láthattunk!

Utalás történt e dolgokra a Koránban is, amiről e vers

tanúskodik: „Vajon arra várnak, hogy Isten felhőkből készített

sátrakban jön hozzájuk...?”  Bizonyos hittudósok, kik

szilárdan ragaszkodnak Isten Szavának betűjéhez, arra a

következtetésre jutottak, hogy ez a vers azon várva várt

feltámadás egyik jele, mely saját üres képzelgéseikben fogant.

És mindez annak ellenére, hogy hasonló utalások tétettek a

legtöbb mennyei Könyvben és jegyeztettek le minden olyan

részben, mely az eljövendő Megnyilvánulás jeleivel

kapcsolatos.

84.    Hasonlóképpen, ezt mondja: „Azon a napon, amikor az

égbolt világosan látható füstöt bocsát le, amely ellepi az

embereket. Fájdalmas büntetés ez.”  A Mindenek Felett

Dicsőséges azért rendelte el éppen ezeket a dolgokat, melyek

ellentétesek a gonoszak vágyaival, hogy ezek legyenek a

próbakő és a mérce, mely által megpróbálja Ő a szolgáit, hogy

megismerhessék az igaz a gonosztól, és megkülönböztethessék a

hívő a hitetlentől. A „füst” jelképes szó súlyos viszályokat

jelöl, az elismert normák megszüntetését és lerontását, szűk

látókörű képviselőik teljes megsemmisülését. Mily füst lehetne

sűrűbb és fojtogatóbb, mint az, mely manapság elborította a

világ összes népét, mely kínzássá vált számukra, és melyből

reménytelenül képtelenek megszabadulni, bármennyire is

erőlködnek? Oly hevesen lobog az önzés tüze bennük, hogy

minden pillanatban új kínok látszanak rájuk támadni. Minél

többet mondják nekik, hogy Isten e csodás Ügye, ez a

Legmagasabbtól származó Kinyilatkoztatás az egész emberiség

számára megnyilvánult, napról napra nő és erősebbé válik,

annál vadabbul lángol a tűz szívükben. Minél inkább látják

Isten szent társaságának megfékezhetetlen erejét, magasztos

lemondását és megingathatatlan hitét, akik Isten segedelmével

napról napra nemesebbé és ragyogóbbá válnak, annál mélyebb a

lelküket emésztő rémület. Istennek hála, e napokban az Ő

Szavának ereje oly tiszteletre tett szert, hogy szót sem

mernek szólni ellene. Ha szembetalálkoznának Isten követőinek

egyikével, aki, ha hatalmában állna, önként és örömmel

ajánlana tízezer életet is áldozatként a Szerettéért, oly nagy

lenne a félelmük, hogy azon nyomban kijelentenék hitüket

Benne, míg maguk között rágalmaznák és átkoznák Nevét! Miként

kinyilatkoztatta: „Ha találkoznak veletek, azt mondják: ’Mi

hiszünk.’ Ám ha ismét egyedül maradnak, harapdálják az ujjukat

haragjukban miattatok. Mondd: ’Haljatok meg a haragtól!’

Istennek tudomása van szívetek legtitkosabb gondolatairól is.”

85.    Nemsokára látni fogod, hogy kibomlanak az isteni erő

lobogói a világ minden táján, és testet öltenek győzedelmes

hatalmának és korlátlan uralmának jelei minden országban.

Minthogy a legtöbb hittudós nem ismerte fel e versek

jelentését, és nem fogta fel a Feltámadás Napjának igazi

értelmét, ezért ezeket ostobán a saját üres és helytelen

elképzeléseik szerint magyarázták. Az egy igaz Isten a tanúm!

Nincs szükség éleslátásra, hogy e két vers jelképes

nyelvezetéből kiszemeljék mindazt, amit előadni kívántunk, és

így a Mindenek Felett Irgalmas kegyéből eljussanak a

bizonyosság ragyogó reggelébe. Íme az égi dallamok futamai,

melyeket a Bahá Sadrih-ján éneklő halhatatlan Mennyei Madár

néked eldalol, hogy Isten engedelmével az isteni tudás és

bölcsesség ösvényét járhasd.

86.    És most, ami Jézus szavait illeti: „És elküldi az ő

angyalait…” „Angyalok” alatt azok értendők, akik a lélek

erejével megerősítve elemésztettek az istenszeretet tüzével

minden emberi vonást és korlátozottságot, és felöltötték a

legmagasztosabb Lények és a Kerubok tulajdonságait. Ama szent

ember, Sádiq  az utóbbiakról szóló himnuszában ezt mondja:

„Síita társaink egy csoportja áll a Trónus mögött.” Számos és

sokféle a „Trónus mögött” kifejezés magyarázata. Egy bizonyos

értelemben azt jelentik, hogy nem léteznek igazi síiták.

Miként máshol mondta: „Az igazhívő olyan, mint a bölcsek

köve.” Majd ezután hallgatójához fordulva megkérdezi:

„Láttad-e már valaha a bölcsek kövét?” Fontold meg, e jelképes

nyelvezet, mely ékesszólóbb, mint bármely beszéd és mégis

egyenes, miként tanúskodik arról, hogy nem létezik igazhívő.

Ez Sádiq bizonysága. És most, gondold végig, milyen elfogultak

és milyen sokan vannak azok, akik, bár maguk soha nem

lélegezték be a hit illatát, hitetlennek bélyegezték azokat,

akiknek a szava által ismertetik el és alapíttatik meg a hit

maga.

87.    És most, minthogy e szent lények megtisztították

magukat minden emberi korlátozottságtól, felruháztattak

szellemi tulajdonságokkal, és felékesíttettek az áldottak

nemes vonásaival, ezeket ezért „angyaloknak” nevezték. Ez hát

e verseknek a jelentése, melyek minden szavát megmagyaráztuk a

legvilágosabb szövegek, a legmeggyőzőbb érvek és a

legalaposabb bizonyítékok segítségével.

88.    Mivel Jézus követői soha nem értették meg e szavak

rejtett jelentését, és mivel a jelek, melyeket ők és Hitük

vezetői vártak, nem teljesültek be, ezért visszautasították,

és a mai napig is visszautasítják, hogy elismerjék a Szentség

azon Megnyilvánulásainak az igazságát, Akik Jézus napjai óta

testet öltöttek. Így megfosztották magukat az Úr szent

kegyelmének kiáradásától és isteni kijelentéseinek csodáitól.

Ím, ily alacsony az ő állapotuk e Napon, a Feltámadás Napján!

Még azt sem tudták felismerni, hogy amennyiben Isten

Megnyilvánulásainak jelei minden korban az elfogadott

hagyományok szövege szerint jelennének meg a látható

birodalomban, senki nem tudná azokat megtagadni, vagy azoktól

elfordulni, és nem lehetne megkülönböztetni sem az áldottat a

nyomorulttól, a vétkezőt az istenfélőtől. Ítélj igazul: ha a

Szentírásban feljegyzett próféciák szó szerint

beteljesülnének, ha Jézus, Mária Fia angyalok kíséretében

felhőkön ereszkedne alá a látható égen, ki merészelne akkor

nem hinni Benne, ki merné visszautasítani az igazságot és

dölyfösen pöffeszkedni? Sőt, oly döbbenet kerítené hatalmába a

föld minden lakóját azon nyomban, hogy egy lélek sem lenne

képes kiejteni egy szót sem, nemhogy visszautasítani vagy

elfogadni az igazságot. Ezen igazságok félreértésének

tulajdonítható, hogy a keresztény papok elutasították

Mohamedet, és tiltakozásukat ily szavakkal fejezték ki: „Ha Te

vagy valóban a megígért Próféta, miért nem kísérnek a szent

Könyveink által megjövendölt angyalok, melyeknek alá kell

szállniuk a megígért Szépséggel, hogy segítsék

Kinyilatkoztatásában és figyelmeztetésül szolgáljanak az Ő

népének?” Amint a Mindenek Felett Dicsőséges lejegyezte

megállapításukat: „Miért nem küldetett le Hozzá egy angyal,

hogy intő legyen Vele együtt?”

89.    Az ilyen ellenvetések és nézeteltérések minden

korszakban és minden évszázadban elterjedtek voltak. Az

emberek mindig is efféle áltató beszédekkel foglalatoskodtak,

meddőn tiltakozván: „Miért nem jelent meg ez vagy az a jel?”

Ilyen nehézségek csak azért merültek fel, mert a mindenkori

papok vezetéséhez ragaszkodtak, és vakon utánozták őket abban,

hogy elfogadják vagy elutasítsák-e a világtól való elfordulás

ezen Lényegeit, e szent és isteni Lényeket. E vezetők, mivel

önös vágyaikba merültek, és múlandó és hitvány dolgokat

hajszoltak, ezen isteni Égitesteket úgy tekintették, hogy azok

szemben állnak saját tudásuk és megértésük normáival, és

útjaik és ítéleteik ellenzői. Minthogy Isten Szavát és az

Egység Betűinek  mondásait és hagyományait szó szerint

értelmezték, és azokat saját hiányos megértésük szerint

magyarázták, megfosztották magukat és egész népüket Isten

kegyelmének és irgalmának bőséges záporától. Eközben pedig

bizonyságot tesznek a jól ismert hagyományról: „Bizony,

rejtett a Mi szavunk értelme, rémítően az”. Más helyütt ezt

mondja: „A Mi Ügyünk igencsak megpróbáló és nagyon zavarba

ejtő; nem is hordozhatja más, mint a menny kedveltje, vagy egy

ihletett Próféta, vagy az, akinek Isten megpróbálta hitét.”

Ezek a vallási vezetők elismerik, hogy e három meghatározott

feltétel egyike sem illik rájuk. Az első kettőhöz szemmel

láthatóan soha fel nem érhetnek; ami pedig a harmadikat

illeti, nyilvánvaló, hogy soha nem állták ki az Isten által

leküldött próbákat, és mikor megjelent az égi Próbakő, csupán

salaknak bizonyultak.

90.    Kegyelmes Isten! Hiába fogadják el e hagyomány

igazságát ezek a hittudósok, akiknek még mindig kétségeik

vannak hitük teológiailag homályos pontjairól, és vitatkoznak

azokról, mégis azt állítják, hogy ők Isten törvénye finom

részleteinek értelmezői és szent Szava lényegi misztériumainak

magyarázói. Magabiztosan állítják, hogy azok a hagyományok,

melyek a várva várt Qá’im eljövetelét jelölik, még nem

teljesedtek be, holott saját maguknak nem sikerült

belélegezniük e hagyományok jelentésének illatát, s még mindig

nem ismerik fel, hogy az összes megjövendölt jel

beteljesedett, hogy Isten szent Ügyének útja már

kinyilatkoztatott, és a hűségesek gyülekezete most is

villámként suhan tova rajta, míg ezen ostoba hittudósok arra

várnak, hogy megláthassák a megjövendölt jeleket. Mondd: ó, ti

ostobák! Várjatok csak, amint azok várnak, akik előttetek

jártak!

91.    Ha őket a jelekről kérdeznék, melyeknek be kellett

jelenteniük a Mohamedi Törvénykorszak napjának

kinyilatkoztatását és felkeltét, melyekről már említést

tettünk, s melyek közül egy sem teljesedett be szó szerint, és

ha ezt mondanák nekik: „Miért utasítottátok vissza a

keresztények és más vallású népek állításait és tekintitek

őket hitetlennek?”, nem tudván milyen választ adjanak, ezt

fogják mondani: „Ezek a Könyvek megrontattak, nem Istentől

valók, és nem is voltak azok soha”. Gondold meg: a versek

szavai maguk tanúskodnak ékesen arról az igazságról, hogy

Istentől valók. Hasonló vers nyilatkoztatott ki a Koránban is,

ha az értők közé tartozol. Bizony mondom, az egész korszakon

keresztül teljességgel képtelenek voltak megérteni, mit jelent

a szöveg megrontása.

92.    Való igaz, a Mohamedi Törvénykorszak napjának sugarait

visszaverő Tükrök írásaiban és kijelentéseiben említés esett a

„magasztos lények által tett módosításról” és a „lenézők

általi szövegrontásról”. Ezek azonban csak egyedi esetekre

vonatkoznak. Ezek közé tartozik Ibn-i-Súríyá története is.

Amikor a Khaybar-beliek a Mohamedi Kinyilatkoztatás

középpontját arról kérdezték, mi a büntetése a

házasságtörésnek, melyet házas ember követ el más asszonyával,

Mohamed ezt felelte: „Isten törvénye a megkövezés általi

halál.” Mire tiltakozni kezdtek, mondván: „Nem nyilatkoztatott

ki ilyen törvény a Tórában!” Mohamed ezt felelte és mondta:

„Kit tartotok elismert tekintélynek a rabbijaitok között,

akinek biztos tudása van az igazságról?” Ibn-i-Súriyá-ban

egyeztek meg. Mire Mohamed hívatta őt, és így szólt: „Isten

nevében szólítalak, Ki szétválasztotta nektek a tengert,

mannát küldött alá néktek és felhőt árnynak fölétek, Ki

megszabadított titeket Fáraótól és a népétől, és az összes

többi ember fölé emelt benneteket, mondd meg nékünk, mit

rendelt Mózes büntetésül a házasságtörésre, melyet házas ember

követ el más asszonyával!” Így válaszolt: „Ó, Mohamed, a

törvény a halálra kövezés.” Mohamed megjegyezte: „Miért, hogy

e törvény eltöröltetett, és nem alkalmazzák többé a zsidók

között?” Ezt válaszolta és mondta: „Mikor Nabukodonozor

felégette Jeruzsálemet és legyilkolta a zsidókat, csak

néhányan maradtak életben. A kor papjai, látván igen csekély

számukat és az amálekiták nagy tömegét, tanácsot tartottak, és

úgy határoztak, hogy amennyiben érvényre juttatják a Tóra

törvényét, a Könyv rendelése szerint mindenkit, aki

megmenekült Nabukodonozor kezéből, meg kellene ölni. Ilyen

megfontolásból tehát teljességgel érvénytelenítették a

halálbüntetést.” Ezalatt Gábriel Mohamed megvilágosodott

szívét e szavakkal ihlette meg: „Kicsavarják [Isten Szava]

értelmét a nyelvükkel.”

93.    Ez az egyik eset, melyre utalás tétetett. Bizony, a

szöveg „megrontása” nem azt jelenti, amit ezen ostoba és

nyomorúságos lelkek képzeltek, ahogyan néhányan ma is tartják,

hogy a zsidó és keresztény papok kikaparták a Könyvből azon

verseket, melyek Mohamed orcáját dicsőítik és magasztalják, és

helyükbe ellentétes értelműeket toldottak be. Mily

teljességgel üresek és hamisak e szavak! Hogyan csonkíthatná

meg az ember a könyvet, amiben hisz, és amit Istentől

ihletettnek tart? Emellett a Tóra az egész földön elterjedt,

és nem korlátozódott Mekkára és Medinára, hogy titokban

megronthatták és kicsavarhatták volna annak szövegét. Ó, nem,

a szöveg megrontása az, mellyel ma az összes muszlim hittudós

foglalatoskodik, tehát hogy Isten szent Könyvét saját üres

képzelődéseik és hiábavaló vágyaik szerint értelmezzék. És

miként a zsidók Mohamed idején a Tóra azon verseit, melyek

Megnyilvánulására utaltak, a saját képzelgésük szerint

értelmezték, és visszautasították, hogy megelégedjenek szent

szavaival, ezért mondatott ki rájuk a szöveg „megrontásának”

vádja. Hasonlóképpen világos, hogy e napon miként rontotta meg

a Korán népe Isten szent Könyvének szövegét a várva várt

Megnyilvánulás jeleivel kapcsolatban, és értelmezte azt saját

hajlandósága és vágyai szerint.

94.    Egy további esetben ezt mondja: „...egy részük

hallotta Isten Szavát, és miután megértette azt, tudatosan

meghamisította.”  Ez a vers is azt mutatja, hogy Isten

Igéjének a jelentését csavarták ki, nem hogy a tényleges

szavakat kaparták volna ki. Bizonyságot tesz ennek igazságáról

mindenki, aki épelméjű.

95.    És még egy további esetben ezt mondja: „Ám jaj

azoknak, akik saját kezükkel írják az Írást, s aztán azt

mondják: ’Ez Istentől származik’, hogy elkótyavetyéljék azt

potom áron.”  Ez a vers a zsidó vallás papjaival és vezetőivel

kapcsolatban lett kinyilatkoztatva. E papok, annak érdekében,

hogy kedvében járjanak a gazdagoknak, világi hasznot

szerezzenek, és hangot adjanak (Mohamed iránti) irigységüknek

és hitetlenségüknek, több értekezést írtak, visszautasítva

Mohamed állításait, érvelésüket olyan bizonyítékokkal

alátámasztva, melyeket ízléstelen lenne említeni, és azt

állították, hogy ezen okfejtéseket a Tóra szövegéből vezették

le.

96.    Ugyanez látható ma is. Gondold meg, mily számos

vádaskodást írtak már e kor ostoba hittudósai e legcsodásabb

Ügy ellen! Mily hiábavaló a képzelgésük, hogy e rágalmak

egyeznek Isten szent Könyvének verseivel, és összhangban

vannak a tisztán látó emberek kijelentéseivel!

97.    Ezen dolgok elmondásával az a célunk, hogy

figyelmeztessünk téged: ha azt állítják, hogy azok a versek,

melyekben az Evangélium által hivatkozott jelek említésre

kerülnek, megrontattak, ha elutasítják azokat, és helyettük

más versekhez és hagyományokhoz ragaszkodnak, tudd, hogy

szavuk teljes hazugság és puszta rágalom. Igen, a szöveg

Általunk említett értelmében vett „megrontása” valóban

bekövetkezett egyes esetekben. Ezek közül néhányat

megemlítettünk, hogy minden éleslátó megfigyelő számára

világossá váljék, hogy néhány tanulatlan szent Ember kezébe

tétetett le az emberi tudás tökéletes ismerete, annak

érdekében, hogy a rosszindulatú ellenző megszűnjön

erősítgetni, hogy egy bizonyos vers a szöveg „megrontását”

jelzi, és azt sugallni, hogy Mi tudatlanságból említettünk meg

ily dolgokat. Emellett, a legtöbb olyan vers, mely a szöveg

„megrontását” jelzi, a zsidó néppel kapcsolatban lett

kinyilatkoztatva, ha átkutatnád a Koráni Kinyilatkoztatás

szigeteit.

98.    Hallottuk a föld számos ostobáját azt is bizonygatni,

hogy a mennyei Evangélium hiteles szövege nem is létezik a

keresztények között, hogy az felszállt a mennybe. Mily

szörnyen tévednek! Mennyire elfeledkeznek arról, hogy egy

ilyen kijelentés a legnagyobb igazságtalanságot és

zsarnokságot tulajdonítja a kegyelmes és szerető

Gondviselésnek! Hogyan tüntethetné el Isten az Ő szent Könyvét

is, legnagyobb bizonyságtételét teremtményei között akkor,

amikor Jézus szépségének Napcsillaga már eltűnt népe szeme

elől és felszállt a negyedik mennyországba? Mi maradna ama

népnek, amibe kapaszkodhat Jézus napjának nyugtától a Mohamedi

Törvénykorszak napjának felkeltéig? Milyen törvény lehetne

támaszuk és vezetőjük? Hogyan válhatna az ilyen nép Isten, a

mindenható Bosszúálló megtorló haragjának áldozatává? Hogyan

sújthatna le rájuk a mennyei Király fenyítő korbácsával? És

mindenek fölött, miként lehetne feltartóztatni a Mindenek

Felett Bőkezű kegyelmének áradását? Hogyan lehetne

lecsillapítani gyengéd irgalmának óceánját? Istennél keresünk

menedéket az elől, amit a teremtményei Róla képzelnek! Magasan

megértésük fölött áll Ő!

99.    Drága barátom! Most, amikor Isten örök Reggelének

fénye pirkad; amikor szent Szavainak „Isten az egek és a föld

világossága”  sugarai világítják be az egész emberiséget;

mikor frigysátra sérthetetlenségét szentséges Kijelentése

„Isten rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az Ő

világosságát”  hirdeti; és a mindenhatóság Karja, rajta

tanúságtétele „Ő tartja kezében minden dolgok királyságát”  

tárul ki a föld összes népe és nemzetsége felé; kötelességünk

nekigyürkőzni a feladatnak, hogy az Úr kegyelméből és

nagylelkűségéből talán beléphessünk a „Bizony, mi Istenéi

vagyunk” mennyei Városába, és a „Hozzá térünk mi vissza”  

magasztos honában lakozhassunk. Reád hárul a feladat, hogy

Isten engedelmével megtisztítsd szíved szemét a világi

dolgoktól, hogy felismerhesd az isteni tudás végtelenségét, és

oly tisztán láthasd az Igazságot, hogy ne legyen szükséged

bizonyítékra az Ő valóságának igazolására, sem bizonyságra az

Ő tanúságtételének alátámasztására.

100.    Ó, kedves kereső! Ha a szellem szent birodalmában

szárnyalnál, felismernéd Istent nyilvánvalóan és magasztosan

minden dolgok felett, oly módon, hogy szemed nem látna mást,

csak Őt. „Isten egyedül volt, és nem volt más Kívüle.”  Oly

magasztos ez az állapot, hogy semmilyen tanúságtétel nem tehet

bizonyságot róla, sem bizonyíték nem tanúskodhat méltón

igazságáról. Ha végigkutatnád az igazság szent tartományát,

azt találnád, hogy minden dolog csak az Ő felismerésének

fényében ismerhetik meg, hogy Ő mindig és a jövőben is

mindenkor csak saját Magán keresztül ismerhető meg. S ha a

tanúságtétel földjén lakozol, elégedj meg azzal, amit Ő Maga

nyilatkoztatott ki: „Vajon nem elég nekik az, hogy leküldtük

Hozzád az Írást?”  Ez a tanúságtétel, melyet Ő Maga rendelt

el, s ennél nagyobb bizonyíték nincs és nem is lesz soha: „E

bizonyíték az Ő Szava; Önnön Maga az igazságának a

tanúságtétele.”

101.    És most, könyörgünk a Bayán népéhez, a közöttük lévő

összes tudóshoz, bölcshöz, hittudóshoz és tanúhoz, ne feledjék

a Könyvükben kinyilatkoztatott kívánságokat és

figyelmeztetéseket. Szegezzék tekintetüket mindenkor Ügyének

lényegére, nehogy, amikor Az, Ki az igazság Leglényege, minden

dolgok legbenső Valósága, minden fény Forrása testet ölt, a

Könyv bizonyos verseihez ragaszkodjanak, és azt okozzák Néki,

amit a Korán Törvénykorszakában is okoztak. Mert bizony

hatalmas Ő, az isteni hatalom Királya, hogy csodás szavainak

egyetlen betűjével kioltsa az élet leheletét az egész Bayánból

és annak népéből, és egyetlen betűvel új és örökkön tartó

életet ruházzon rájuk, megélessze és kikeltse őket hiábavaló

és önző vágyaik sírjából. Óvakodjatok és vigyázzatok, és

emlékezzetek, hogy minden dolog a Benne való hitben, az Ő

napjának megélésében és isteni Jelenlétének felismerésében

leli meg beteljesedését. „Nem az a jámborság, hogyha orcátokat

Napkelet vagy Napnyugat felé forgatjátok. A jámborság az, ha

valaki hisz Istenben és a Végső Napban...”  Halld meg, ó,

Bayán népe az igazságot, melyre hívlak téged, hogy talán

meglelhesd az árnyék óvó menedékét, mely Isten Napján

kiterjesztetik az egész emberiség fölé.
Második rész
102.    Valóban, Ő, Ki az Igazság Napcsillaga és a Legfőbb

Lény Kinyilatkoztatója, minden időben megkérdőjelezhetetlen

hatalommal bír minden felett, ami mennyben és földön van, még

ha nem is található ember a földön, aki engedelmeskedne Néki.

Bizony, független Ő minden földi hatalomtól, legyen bár

mindennek teljességgel híján is. Emígyen nyilatkoztatjuk ki

néked Isten Ügyének misztériumait, és halmozunk el az isteni

bölcsesség drágaköveivel, hogy a lemondás szárnyain talán

felszárnyalhass azon magaslatokra, melyek elrejtettek az

emberek szeme elől.

103.    Az e szavak mögött rejlő értelem és lényegi cél az,

hogy a szívükben tisztáknak és lélekben megszentelteknek

kinyilatkoztassa és megmutassa, hogy azok, Kik az igazság

Égitestjei és az isteni Egység fényét visszaverő Tükrök,

bármely korszakban és ciklusban is küldetnek alá örök

dicsőségű láthatatlan lakhelyeikről ezen világba, hogy az

emberek lelkét neveljék és minden teremtett dolgot eltöltsenek

kegyelemmel, egytől egyig mindent lebíró erővel áldattak meg,

és győzhetetlen hatalommal ruháztattak fel. Mert e rejtett

Drágakövek, ezen elrejtett és láthatatlan Kincsesházak

magukban jelenítik meg és támasztják alá e szent szavak

igazságát: „Bizony, Isten azt cselekszik, amit akar, és azt

rendeli el, ami Néki tetszik.”

104.    Minden értő és megvilágosodott szív számára

nyilvánvaló, hogy Isten, a megismerhetetlen Lényeg, az isteni

Lény, mérhetetlen magasságban áll minden emberi jegy fölött,

úgymint testi létezés, felemelkedés és alászállás, fejlődés és

visszafejlődés. Távol álljon dicsőségétől, hogy emberi nyelv

méltón zenghesse dicsőségét, vagy hogy emberi szív felfoghassa

kifürkészhetetlen misztériumát. Ő most és mindenkor Lényegének

időtlen örökkévalóságába burkolózott, és Valóságában örökre

rejtve marad az emberek szeme elől. „A tekintetek nem észlelik

Őt, ám Ő észleli a tekinteteket. Ő az Éleselméjű, Akinek

mindenről tudomása van.”  Közvetlen kapcsolat köteléke Őt

teremtményeihez semmiképpen nem kötheti. Magasztosan áll Ő

minden elválás és egyesülés, minden közelség és távollét

fölött és mögött. Jel jelenlétére vagy távollétére nem

utalhat, minthogy parancsolatának egyetlen szavára jöttek

létre mindenek, mik a mennyben és a földön vannak, és

kívánságára, mely maga az Eredendő Akarat, lépett ki minden a

teljes semmiből a lét birodalmába, a látható világába.

105.    Kegyelmes Isten! Hogy is lenne elképzelhető bármiféle

létező kapcsolat vagy lehetséges kötelék az Ő Szava és az az

által teremtettek között? A vers: „Isten óva int benneteket

Magától!”  csalhatatlanul tesz bizonyságot okfejtésünk

valóságáról, és a szavak: „Isten egyedül volt, és nem volt más

Kívüle”  biztos tanúságtételei igazságának. Isten minden

Prófétája és az Ő választottaik, minden egyes nemzedék összes

hittudósa, bölcse és mély gondolkodója egyként beismerik arra

való képtelenségüket, hogy eljussanak minden igazság ama

Leglényegének megértéséhez, és megvallják tehetetlenségüket,

hogy felfogják Őt, Ki minden dolgok legbensőbb Valósága.

106.    Az Örök Úr megismerésének kapuja így minden lény előtt

bezárulván, a végtelen kegyelem Forrása – mondása szerint:

„Kegyelme áthat minden dolgokat; az Én könyörületességem

azonban mindent magában foglal.”  – megjelenítette a Szentség

azon ragyogó Drágaköveit a szellem birodalmából az emberi test

nemes templomában minden ember számára láthatóan, hogy

hirdethessék a világnak a változhatatlan Lény misztériumait,

és szólhassanak az Ő halhatatlan Lényegének titkairól. Ezen

megszentelt Tükrök, az örök dicsőség ezen Hajnalai egytől

egyig Annak Szószólói a földön, Ki a világegyetem központi

Napja, annak Lényege, és végső Célja. Tőle származik tudásuk

és erejük, Belőle merítik hatalmukat. Orcájuk szépsége csupán

visszatükröződése az Ő képmásának, és kinyilatkoztatásuk

csupán jele halhatatlan dicsőségének. Ők az isteni tudás

Tárházai és a mennyei bölcsesség Letéteményesei. Rajtuk

keresztül árad szét egy olyan kegyelem, mely végtelen, és

általuk nyilvánul meg a fény, mely soha el nem enyészhet.

Miként mondotta: ”Nincsen semmi különbség Közötted és

közöttük, kivéve, hogy ők a Te szolgáid, és Belőled

teremtettek.” Ez a jelentése a hagyománynak: „Én vagyok Ő,

önmaga, és Ő Én, én magam.”

107.    A hagyományok és mondások, melyek közvetlenül utalnak

tárgyunkra, számosak és szerteágazóak; a rövidség kedvéért

tartózkodunk ezek idézésétől. Ó, nem, minden, ami a

mennyekben, és minden, ami a földön van, közvetlen bizonysága

Isten tulajdonságai és nevei bennük rejlő megnyilvánulásának,

mivel minden atom magában rejti a jeleket, melyek ékesszólóan

bizonyítják e legnagyobb Fény megnyilvánulását. Úgy tűnik, e

megnyilvánulás ereje nélkül egyetlen lény sem létezhetne. Mily

ragyogóak a tudás napjai, melyek egy atomban sugároznak, és

mily hatalmasak a bölcsesség óceánjai, melyek egy cseppben

zúgnak! A legmagasabb szinten igaz ugyanez az emberre, aki

minden teremtett dolgok közül ilyen ajándékkal ruháztatott

fel, és ilyen kitüntetés dicsőségére választatott ki. Mert

benne lehetőségként megmutatkozik Isten minden tulajdonsága és

neve, olyan fokon, melyet egyetlen más teremtett lény sem múl

felül, vagy halad meg. Mindezen nevek és tulajdonságok

vonatkoztathatóak rá. Miként mondotta: „Az ember az Én

misztériumom, és Én az ő misztériuma.”  Számosak a versek,

melyeket minden mennyei Könyvben és a szent Írásokban újra és

újra kinyilatkoztattak, és melyek ezen legtitokzatosabb és

legmagasztosabb témára vonatkoznak. Miként kinyilatkoztatta:

”És megmutatjuk nekik a jeleinket a föld tájain és saját

magukban...”  És ezt is mondja: „és saját magukban. Nem

akarjátok látni Isten jeleit?”  És ismét másutt

kinyilatkoztatja: „És ne legyetek hasonlóak azokhoz, akik

elfelejtették Istent, s Ő ezért elfeledtette velük önmagukat.”

 Ezzel kapcsolatban Ő, Ki az örök Király  – legyenek mindenek

lelkei, kik a titokzatos Tabernákulumban lakoznak, áldozat

Néki – megmondta: „Az ismerte meg Istent, aki megismerte

önmagát.”

108.    Istenre esküszöm, ó, nagyra becsült és

tiszteletreméltó barát! Ha e szavakat megforgatnád szívedben,

bizonyosan tárva nyitva találnád az isteni bölcsesség és

végtelen tudás ajtóit magad előtt.

109.    Abból, ami fentebb elmondatott, nyilvánvaló, hogy

minden dolgok legbensőbb valóságukban tesznek bizonyságot

arról, hogy bennük Isten nevei és tulajdonságai

nyilatkoztattak ki. Mindegyik, a maga saját képességei szerint

Isten tudását jelzi és fejezi ki. Oly hatalmas és egyetemes ez

a kinyilatkoztatás, hogy átfog az minden teremtett dolgot,

láthatót és láthatatlant. Miként kinyilatkoztatta: „Van-é

Rajtad kívül másnak oly kinyilatkoztató ereje, mellyel Te nem

rendelkezel, hogy az megnyilváníthatott volna Téged? Vak a

szem, mely Téged meg nem lát.”  Hasonlóképpen szólt az örök

Király: „Nem láttam semmit, amiben, ami előtt vagy mögött ne

Istent láttam volna.” A Kumayl hagyományában is megíratott:

„Lásd, fény ragyogott elő az öröklét Reggeléből, és ím,

hullámai áthatották minden ember legbensőbb valóságát.” Az

ember, minden teremtett dolgok legnemesebbike és

legtökéletesebbike, mindeneket felülmúlja e kinyilatkoztatás

erejét tekintve, és dicsőségének teljesebb kifejeződése. És

minden ember közül a legtökéletesebbek, a legkiválóbbak és a

legnagyszerűbbek az Igazság Napjának Megnyilvánulásai. Sőt,

ezen Megnyilvánulásokon kívül minden az Ő Akaratuk működésén

keresztül él, és az Ő kegyelmük kiáradásán keresztül mozog és

létezik. „Ha nem Teérted, nem teremtettem volna meg a

mennyeket.” Szent jelenlétükben minden tökéletesen semmivé

olvad, és elfelejtetik. Dicséretüket emberi nyelv illendően

soha nem zengheti, és misztériumukat emberi beszéd soha fel

nem tárhatja. A szentség ezen Frigysátrai, ezen eredendő

Tükrök, melyek a múlhatatlan dicsőség fényét tükrözik, csupán

Annak kifejeződései, Ki a Láthatatlanok Láthatatlanja. Az

isteni erény eme ékköveinek kinyilatkoztatásában testesül meg

Isten minden neve és tulajdonsága, úgymint tudás és erő,

uralom és hatalom, irgalom és bölcsesség, dicsőség, bőség és

kegyelem.

110.    Isten ezen tulajdonságai soha sem csak egyes,

kivételezett Prófétáknak adattak meg és tartattak vissza

másoktól. Nem, Isten minden Prófétája, kedvelt, szent és

választott Küldöttei kivétel nélkül mind az Ő neveinek viselői

és tulajdonságainak megtestesülései. Csupán kinyilatkoztatásuk

hevében, valamint fényük egymáshoz viszonyított erejében

különböznek egymástól. Miként kinyilatkoztatta: „Egyeseket

[Apostolokat] közülük előnyben részesítettünk másokkal

szemben.”  Ezért hát világossá és nyilvánvalóvá vált, hogy

Isten ezen Prófétáinak és Választottainak felszentelt

személyében az Ő végtelen számú nevének és magasztos

tulajdonságainak fénye tükröződik függetlenül attól, hogy ezek

a ragyogó Szentélyek némelyik tulajdonság fényét az emberi

szem előtt külsőleg felfedik-e vagy nem. Az, hogy Isten egy

bizonyos tulajdonságát a mindentől való elfordulás ezen

Lényegei külsőleg nem testesítették meg, semmilyen módon nem

jelenti azt, hogy azok, Kik Isten tulajdonságainak Hajnalai és

szent neveinek Kincsesházai, ne lettek volna ennek birtokában.

Ezért, ezen megvilágosodott Lelkek, e szépséges Orcák

mindegyike kivétel nélkül felruháztatott Isten minden

tulajdonságával, úgymint uralom, hatalom, és hasonlók, még

akkor is, ha látszólag minden földi fenségtől megfosztattak

is. Minden látó szem számára világos és nyilvánvaló ez; nem

igényel sem bizonyítékot, sem bizonyságot.

111.    Igen, mivel a világ népei elmulasztották, hogy az

isteni tudás ragyogó és kristálytiszta Forrásainál keressék

Isten szent szavainak belső jelentését, ezért leverten és

szörnyű szomjúság közepette a meddő ábrándok és csökönyösség

völgyében sorvadoznak. Messze tévelyedtek a friss és szomjoltó

vizektől, és a keserűen égető só köré gyűltek. Ezekről

mondotta az Örökkévalóság Galambja: „Ha meglátják a helyes

irányba vezető utat, akkor nem választják azt útnak a maguk

számára. Ám ha meglátják a tévelygés útját, akkor azt útnak

választják maguknak. Ez azért van így, mert hazugságnak

tartják a Mi jeleinket és ügyet sem vetnek rájuk.”

112.    Erről tesz bizonyságot az, ami e csodás és magasztos

Törvénykorszakban látható volt. Szent versek miriádjai

szálltak alá a hatalom és kegyelem mennyországából, de senki

sem fordult feléjük, sem nem szűnt meg az emberek beszédéhez

ragaszkodni, melynek egyetlen betűjét sem értik azok, akik

azokat kimondták. Emiatt az emberek kétségbe vontak

megtámadhatatlan igazságokat, mint ezek, és megfosztották

magukat az isteni tudás Ridvánjától, és a mennyei bölcsesség

örök mezeitől.

113.    És most, visszatérvén okfejtésünkhöz a kérdéssel

kapcsolatban: Miért van az, hogy a Qá’im korlátlan hatalma,

melyet a feljegyzett hagyományok szövege megerősít, és a

Mohamedi Törvénykorszak ragyogó csillagai továbbadtak, a

legkevésbé sem nyilvánult meg? Sőt, ennek éppen az ellenkezője

következett be. Nem kínozták-e meg tanítványait és társait az

emberek? Nem áldozatai-e még mindig ellenségeik erőszakos

ellenállásának? Nem élik-e a megalázott és tehetetlen halandók

életét? Mégis, a korlátlan hatalom, melyet a Qá’imnak

tulajdonítanak és amelyről az írások beszélnek, valóság,

melynek igazságát senki kétségbe nem vonhatja. Ez a korlátlan

hatalom azonban nem az a korlátlan hatalom, amit az emberek

elméje tévesen elképzelt. Mi több, a régi idők Prófétáinak

mindegyike minden alkalommal, amikor kortársaiknak

bejelentette az eljövendő Kinyilatkoztatás közeledtét, mind

kivétel nélkül és kifejezetten utalt arra a korlátlan

hatalomra, mellyel a megígért Megnyilvánulásnak rendelkeznie

kell. Erről tesznek bizonyságot az elmúlt idők szent szövegei.

Ez a korlátlan hatalom nem egyedül és kizárólagosan a Qá'im

jellemzője. Sőt, a korlátlan hatalom jellemzője és Isten

minden egyéb neve és tulajdonsága a múltban és mindig, Előtte

és Utána, Isten minden egyes Megnyilvánulásának megadatott és

megadatik, minthogy e Megnyilvánulások, miként már

elmagyaráztuk, Isten, a Láthatatlan tulajdonságainak

Megtestesülései, és az isteni misztériumok Kinyilatkoztatói.

114.    Továbbá, korlátlan hatalom alatt az a mindent átfogó,

mindent átható erő értendő, melyet a Qá’im benne rejlően

gyakorol, jelenjen bár meg a világ előtt a földi uralom

palástjába öltözve, vagy sem. Ez egyedül a Qá’im akaratától és

kedvétől függ. Könnyen felismerheted, hogy a korlátlan

hatalom, gazdagság, élet, halál, ítélet és feltámadás

kifejezések, melyekről a régi írások szólnak, nem azt

jelentik, amit ez a nemzedék kigondolt és meddőn képzelgett.

Ó, nem, a korlátlan hatalom azt a hatalmat jelenti, mely

minden törvénykorszakban a Megnyilvánulás, az Igazság

Napcsillaga személyében lakozik, és Általa gyakoroltatik. Ez a

korlátlan hatalom az a szellemi fensőbbség, melyet Ő a

legteljesebb mértékben gyakorol mindenek felett, mik mennyben

és földön vannak, és amely a megfelelő időben megnyilvánul a

világban, annak képességével és szellemi fogékonyságával

egyenes arányban. Miként Mohamednek, Isten Küldöttének

korlátlan hatalma ma nyilvánvaló és kézzelfogható az emberek

között. Jól tudod, mi történt Hitével Törvénykorszakának korai

napjaiban. Mily nyomorúságos szenvedést okozott a hitetlenek

és tévelygők keze, az akkori papok és társaik a szellem e

Lényegének, e legtisztább és szent Lénynek! Mennyi tövist és

tüskét szórtak az útjára! Nyilvánvaló, hogy az a nyomorult

nemzedék gonosz és sátáni képzelgéseiben örök boldogsága

elérésének eszközét látta ama halhatatlan Lény

bántalmazásában, mivel a kor elismert hittudósai, mint

’Abdu’lláh-i-Ubayy, Abú’Ámir, a remete, Ka’b-ibn-i-Ashraf és

Nadr-Ibn-i-Hárith mind úgy kezelték Őt, mint csalót, és

holdkórosnak és rágalmazónak nevezték. Oly szörnyű vádakat

hoztak Ellene, hogy ismétlésükre Isten megtiltja a tinta

folyását, tollunk mozgását vagy a papír türelmét. E

rosszindulatú gyanúsítgatásokkal buzdították a népet, hogy

forduljanak Ellene és kínozzák Őt. És milyen kegyetlen a

kínzás, ha a kor vallási vezetői a fő bujtogatók, ha ők

mennydörögnek Ellene követőik előtt, vetik ki Őt soraikból és

bélyegzik gonosztevőnek! Nem ugyanez történt-e ezzel a

Szolgával is, mindenki szeme láttára?

115.    Ezért kiáltott fel Mohamed: „Isten egyetlen Prófétája

sem szenvedett oly sérelmeket, mint Én.”  És a Korán

lejegyezte mind az összes Ellene hozott hamis vádat és

rágalmat, mind a sok megpróbáltatást, melyet elszenvedett.

Gondolj ezekre, hogy tájékozott lehess mindarról, ami a

Kinyilatkoztatását érte. Mohamed helyzete olyan súlyos volt,

hogy egy időre mindenki megszakította a kapcsolatot Vele és

társaival. Bárki, aki érintkezett Vele, ellenségei könyörtelen

kegyetlenségének áldozata lett.

116.    Ezzel kapcsolatban abból a Könyvből csak egyetlen

verset idézünk. Ha látó szemmel néznéd, élted hátralévő

napjaiban siratnád és gyászolnád Mohamed, Isten e megbántott

és elnyomott Küldöttének sérelmeit. Ez a vers akkor lett

kinyilatkoztatva, amikor Mohamed fáradtan és szomorúan

roskadozott a nép ellenállásának és szüntelen kínzásának terhe

alatt. Szenvedése közepette Gábriel Hangja hallatszott a

Sadratu'l-Muntahá-ról, mondván: „Ha keserves is néked az ő

elfordulásuk [akkor sem változtathatsz azon]. És ha képes

lennél alagutat találni a föld mélyébe, vagy létrát az égbe

... [akkor sem változtathatnál rajtuk].”  E szavak rejtett

jelentése az, hogy az Ő esetében nem volt orvosság, hogy nem

hagynák Őt békében, hacsak nem rejtezne el a föld mélyébe,

vagy szárnyalna fel a mennybe.

117.    Gondold meg, mekkora a változás mára! Nézd, hány

Uralkodó hajt térdet Neve előtt! Mily sok nemzet és királyság

kereste árnyékának oltalmát, vallja Hitét és büszkélkedik

benne! A szószékről ma a dicséret szava száll, mely teljes

alázattal dicsőíti áldott Nevét; és a minaretek csúcsáról

visszhangzik a hívás, mely népe gyülekezetét az Ő imádatára

szólítja. Még azok a földi királyok is, akik visszautasították

a Hitét és azt, hogy levessék a hitetlenség ruházatát,

bevallják és elismerik a szerető kedvesség e Napcsillagának

nagyságát és ellenállhatatlan fenségét. Ilyen az Ő korlátlan

hatalma a földön, melynek bizonyítékait mindenütt láthatod. E

korlátlan hatalomnak meg kell nyilvánulnia és megalapozottá

válnia Isten minden Megnyilvánulásának még az életében, vagy

miután felszárnyalt igazi honába a magasságbéli birodalmakban.

Amit ma látsz, csupán ezen igazság megerősítése. A szellemi

fensőbbség azonban, melyről elsősorban szó van, öröktől fogva

és örökkön örökig bennük lakozik, és körülöttük kering. Tőlük

egy pillanatra sem elválasztható. Annak uralma átfog

mindeneket, mik mennyben és földön vannak.

118.    A következő az egyik bizonysága annak a korlátlan

hatalomnak, amit Mohamed, az Igazság Napcsillaga gyakorol. Nem

hallottad-e, hogy egyetlen verssel miként választotta el Ő a

sötétséget a világosságtól, az igazakat az istentelenektől és

a hívőket a hitetlenektől? Az Ítélet Napjára vonatkozó összes

jel és utalás, melyekről hallottál, úgymint a holtak

feltámasztása, az Elszámolás Napja, az Utolsó Ítélet és

egyebek mind azon vers kinyilatkoztatásán keresztül váltak

nyilvánvalóvá. E kinyilatkoztatott szavak áldást jelentettek

az igazaknak, akik ezeket hallván így kiáltottak: „Ó, Isten,

mi Urunk, hallunk és engedelmeskedünk.”  Átkot jelentettek

azonban a bűn népének, akik ezeket hallván megerősítették:

„Halljuk és fellázadunk.”  Azok a szavak, élesek, mint Isten

kardja, elválasztották a hívőt a hitetlentől, és elvágták

atyát a fiától. Bizonyosan magad is láttad, hogy miként

harcoltak egymás ellen és törtek egymás vagyonára azok, akik

megvallották hitüket Benne és azok, akik megtagadták Őt. Hány

atya fordult el fiától, hány szerető kerülte kedvesét! Oly

könyörtelenül metsző volt Isten e csodás kardja, hogy

széthasított minden [emberi] kapcsolatot! Ugyanakkor, gondold

meg Szavának összeforrasztó erejét. Nézd, azok, akik között az

önzés Sátánja évekig vetette a gonoszság és harag magjait,

miként lettek olyan egységesek és forrtak úgy össze e csodás

és mindent átható Kinyilatkoztatás iránti hűségükben, hogy úgy

tűnt, mintha ugyanazon tőről fakadtak volna. Ilyen Isten

Szavának összekötő ereje, mely egyesíti azok szívét, akik

elfordultak mindentől Rajta kívül, akik hittek az Ő jeleiben,

és Isten szent kegyelmének Kawthár-ját kortyolták a dicsőség

Kezéből. Továbbá, mily számosak a különféle hitű, ellenkező

vallású és ellentétes természetű népek, akik az Isten

Ridvánjából áramló Isteni tavasz életre keltő illatán

keresztül, felruháztattak az isteni Egység új palástjával, és

ittak az Ő egyedüliségének kelyhéből!

119.    Ez a jól ismert szavak jelentése: „A farkas és bárány

együtt legelnek majd.”  Lásd azok tudatlanságát és

ostobaságát, akik, mint a régi nemzetek még mindig azt várják,

hogy megéljék az időt, amikor ezek az állatok együtt legelnek

majd ugyanazon a mezőn! Ilyen alacsony az ő állapotuk. Olybá

tűnik, ajkuk sohasem érintette a megértés kelyhét, sem nem

tapodott lábuk az igazság ösvényén. Emellett, mi hasznára

lenne a világnak, ha egy ilyen dolog bekövetkezne? Mily igazul

mondta róluk: „Van szívük, de nem értenek vele; szemük, de nem

látnak vele!”

120.    Gondold meg, ez egyetlen verssel, mely az Isteni

Akarat mennyországából szállott alá, miként szólíttatott a

világ, és mindaz, ami benne van, számvetésre Ővele. Aki

elismerte az Ő igazságát és Feléje fordult, annak

jócselekedetei súlyosabbnak bizonyultak a rosszaknál, és

minden bűne megbocsáttatott és elengedtetett. Ezáltal vált

nyilvánvalóvá a Rá vonatkozó szavak igazsága: „Isten gyors a

számvetésben.”  Így fordítja Isten a gonoszságot tisztességgé,

ha fel kívánnád kutatni az isteni tudás birodalmait, és ki

akarnád fürkészni bölcsességének misztériumait. Hasonlóképpen,

aki ivott a szeretet kelyhéből, elnyerte részét az örök

kegyelem óceánjából és az örökkön tartó irgalom záporaiból, és

belépett a hívő életbe – a mennyei és örök életbe. De aki

elfordult azon kehelytől, örök halálra ítéltetett. Az „élet”

és „halál” kifejezések, melyekről az írások beszélnek, a

hitben talált életet és a hitetlenség okozta halált jelentik.

Az emberek nagy része, mivel elmulasztotta e szavak jelentését

felfogni, elutasította és megvetette a Megnyilvánulás

személyét, és így megfosztotta magát az Ő isteni útmutatásának

fényétől, és megtagadta, hogy kövesse ama halhatatlan Szépség

példáját.

121.    Mikor a Koráni Kinyilatkoztatás fénye lángot vetett

Mohamed szent szívében, kimondta az emberekre az Utolsó Nap

ítéletét, a feltámadás, az ítélkezés, az élet és a halál

ítéletét. Emiatt felvonattak a lázadás lobogói, és megnyíltak

a gúny kapui. Így jegyezte fel Ő, Isten Lelke, amit a

hitetlenek mondtak: „Ha te azt mondanád: ’Halálotok után

föltámadtok’, akkor bizony a hitetlenek azt mondják: ’Mi más

lenne ez, ha nem nyilvánvaló varázslat?’”  És továbbá így

szól: „Ha csodálkozol, akkor valóban csodálatos az ő beszédük:

’Hogyan?! Vajon, ha már porrá lettünk, valóban új teremtésben

támadunk föl?’”  Egy másik helyen haragosan így kiált fel:

„Vajon elfáradtunk-e az első teremtésben?! Ám ők

bizonytalanságban vannak egy új teremtés felől!”

122.    Minthogy a Korán magyarázói és azok, akik annak

betűjét követik, félreértették Isten szavainak belső

jelentését, és nem fogták fel azok lényegi célját, igyekeztek

bizonyítani a nyelvtan szabályai szerint, hogy ha az „idhá”

szó (jelentése ’ha’ vagy ’amikor’) múlt idő előtt áll, akkor

kivétel nélkül mindig a jövőre utal. Később igencsak

összezavarodtak, amikor megpróbálták a Könyv azon verseit

megmagyarázni, ahol ez a szó nem fordult elő. Miként

kinyilatkoztatta: „És megfúvatott a trombita. Íme! Ez a

rettegett Nap! És minden lélek elszámolásra szólíttatik – egy

hajtóval és egy tanúval.”  Ez és hasonló más versek

magyarázatakor esetenként azt állították, hogy az „idhá” szó

beleértendő. Máskor meddőn azt erősítgették, hogy mivel az

Ítélet Napja elkerülhetetlen, ezért a Könyv úgy utal rá, mint

egy múltbeli, és nem pedig egy jövőbeli eseményre. Mily

hiábavaló a bölcselkedésük! Mily borzasztó a vakságuk!

Megtagadják a trombita hang felismerését, mely Mohamed

kinyilatkoztatásán keresztül e szövegben oly egyértelműen

megszólalt. Megfosztják magukat Isten újjáélesztő Lelkétől,

melyet abba belelehelt, és ostobán Isten Szeráfjának

trombitaszavára várnak, aki Néki csupán egy szolgája! Nem

Mohamed saját kijelentése rendelte-e el magát a Szeráfot, az

Ítélet Napjának angyalát és az őhozzá hasonlókat? Mondd:

Hogyan?! Odaadjátok azt, ami a javatokat szolgálja azért, ami

gonosz? Nyomorúságos az, amit ti tévesen elcseréltetek!

Bizony, gonosz nép vagytok ti, és szörnyű a ti veszteségetek.

123.    Ó, nem, „trombita” alatt Mohamed Kinyilatkoztatásának

trombitaszava értendő, mely a világegyetem szívében harsant

fel, és „feltámadás” alatt az Ő saját felemelkedése, hogy

Isten Ügyét hirdesse. Megparancsolta a tévelygőknek és az

önfejűeknek, hogy keljenek fel és siessenek elő testük

koporsójából, felruházta őket a hit szépséges köntösével, és

megébresztette őket egy új és csodás élet leheletével. Így,

abban az órában, amikor Mohamed, ez az isteni Szépség, fel

kívánta tárni a „feltámadás”, „ítélet”, „paradicsom” és

„pokol” jelképes kifejezésekben rejlő egyik misztériumot,

Gábriel, az isteni Sugallat Hangja hallatszott, mondván:

„Nemsokára ingatni fogják majd a fejüket Feléd, és azt

mondják: ’Mikor lesz az?’ Mondd: ’Talán már közel van.’”  

Egyedül ezen vers utalásai kielégítők lennének a világ

népeinek, ha megfontolnák azokat szívükben.

124.    Kegyelmes Isten! Mily messze tévelyedett az a nép

Isten útjától! Bár a Feltámadás Napja Mohamed

Kinyilatkoztatásán keresztül bekövetkezett, bár fénye és

jelképei beragyogták a földet és mindeneket, mi benne van, az

a nép mégis kigúnyolta Őt, átadta magát a bálványoknak,

melyeket azon kor papjai hiábavaló és meddő képzelgéseikben

alkottak, és megfosztotta magát a mennyei kegyelem fényétől és

az isteni irgalom záporaitól. Hát igen, a büdös bogár sohasem

tudja megérezni a szentség illatát, és a sötétség denevére

soha nem képes elviselni a nap ragyogását.

125.    Ilyen dolgok Isten minden Megnyilvánulásának idejében

bekövetkeztek. Miként Jézus mondotta: „Újonnan kell

születnetek.”  És így is szólt: „Ha valaki nem születik víztől

és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől

született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.”  E

szavak értelme az, hogy aki bármely törvénykorszakban a

Lélektől születik, és akit megébreszt a Szentség

Megnyilvánulásának lehelete, bizony azok közé számíttatik,

akik „életet” és „feltámadást” nyertek, és beléptek Isten

szeretetének „paradicsomába”. És aki nem közülük való, az

„halálra” és „nélkülözésre” ítéltetett, a hitetlenség „tüzére”

és Isten „haragjára”. Az összes szent szövegben, a könyvekben

és krónikákban a halál, a tűz, a vakság, a megértés és hallás

hiánya mondatott ki ítéletként azokra, akiknek ajka nem

érintette az igazi tudás égi kelyhét, és akiknek szíve

megfosztatott a Szentlélek kegyelmétől saját idejükben. Miként

korábban említettük: „Van szívük, de nem értenek vele.”

126.    Az Evangélium egy másik helyén megíratott: Történt,

hogy egy napon Jézus egyik tanítványának atyja meghalt. A

tanítvány beszámolt Jézusnak atyja haláláról, és kérte, hadd

menjen el, hogy eltemesse. Mire Jézus, a világtól való

függetlenség ama Lényege így válaszolt, mondván: „Hadd

temessék el a halottak az ő halottaikat.

127.    Hasonlóképpen, két Kúfából való férfi elment Ali-hoz,

az Igazhitűek Parancsnokához. Az egyiknek volt egy háza, amit

el akart adni; a másik volt a leendő vevő. Megegyeztek, hogy

Ali tudtával kötik meg az egyezséget és írják meg a

szerződést. Ő, Isten törvényének magyarázója, az írnokhoz

fordulván így szólt: „Írd: ’Egy halott ember házat vásárolt

egy másik halottól. Ennek a háznak négy határa van. Az egyik a

sírgödör felé terjed, a másik a sír boltozata felé, a harmadik

a Sirát [híd, támfal] felé, a negyedik vagy a Paradicsom, vagy

a pokol felé.’” Gondold meg, ha e két lelket megébresztett

volna Ali trombitahangja, ha szeretete erejével kikeltek volna

a tévelygés sírjából, a halálos ítélet bizonyára nem mondatott

volna ki rájuk.

128.    Isten Prófétáinak és a választottaiknak a célja minden

korszakban és évszázadban nem volt más, mint hogy megerősítsék

az „élet”, „feltámadás” és „ítélet” kifejezések lelki

jelentőségét. Ha az ember csak egy kicsit elgondolkodik

szívében Ali fenti kijelentésén, biztosan felfedezi a „sír”,

„sírbolt”, „sirát”, „paradicsom” és „pokol” kifejezésekben

rejlő összes misztériumot. De jaj, mily furcsa és szánalmas!

Lásd, minden ember az én sírjában van bebörtönözve, és a

világi vágyak legmélyebb mélységeiben fekszik eltemetve! Ha

hozzájutnál az isteni tudás kristálytiszta vizének csupán egy

harmatcseppjéhez, azonnal felismernéd, hogy az igazi élet nem

a hús élete, hanem a léleké. Mert a hús élete közös emberben

és állatban, míg a lélek életét csupán a tisztaszívűek

birtokolják, akik kortyoltak a hit óceánjából, és ettek a

bizonyosság gyümölcséből. Ez az élet nem ismer halált, és e

lét koronája a halhatatlanság. Miként megmondatott: „Aki

igazán hívő, él mind ebben, mind az eljövendő világban.” Ha az

„élet” e földi életet jelentené, nyilvánvaló, hogy a halálnak

győzedelmeskednie kell fölötte.

129.    Hasonlóképpen, az összes szent írás szövege

bizonyságot tesz e fennkölt igazságról és e legmagasztosabb

szóról. Továbbá a Korán verse, melyet Hamzih-val, „a Vértanúk

Hercegével”  és Abú-Jahl-lal kapcsolatban nyilatkoztatott ki,

ragyogó bizonysága és erős tanúságtétele kijelentésünk

igazságának: „Vajon aki halott volt, és föltámasztottuk, s

fényt adtunk neki, amelyben ő járhat-kelhet az emberek között

– vajon ő hasonlatos-e ahhoz, aki sötétségben van, amelyből

nem jöhet ki?”  E vers akkor szállt alá az Eredendő Akarat

mennyországából, amikor Hamzih már felruháztatott a hit szent

palástjával, míg Abú-Jahl hajthatatlanul pöffeszkedett

ellenkezésében és hitetlenségében. A mindenhatóság Kútfejéből

és az örök szentség Forrásából jött az ítélet, mely örök

életet ruházott Hamzih-ra, és örök kárhozatra ítélte

Abú-Jahl-t. Ez volt a jel, mely fehérre izzította a tagadás

lángját a hitetlenek szívében, és arra indította őket, hogy

nyíltan megtagadják Mohamed igazságát. Hangosan ordítoztak:

„Mikor halt meg Hamzih? Mikor támadt fel? Mely órán kapott

ilyen életet?” Minthogy e nemes szavak jelentését ők meg nem

értették, sem nem kerestek megvilágosodást a Hit elismert

magyarázóitól, akik az isteni tudás Kawthar-jának cseppjeit

szórhatták volna rájuk, ezért a gonoszság ilyen tüzei

lobbantak lángra az emberek között.

130.    Ma azt látod, hogy az isteni tudás Napjának tündöklő

ragyogása ellenére az összes ember, magas vagy alacsony, a

Sötétség Fejedelme azon bűzös megtestesüléseinek útját követi.

Folytonosan hozzájuk fordulnak Hitük finomságait kibogozandó,

és azok tudás hiányában olyan válaszokat adnak, melyek

hírnevüknek és gazdagságuknak semmilyen módon sem árthatnak.

Nyilvánvaló, hogy ezek a lelkek, melyek undorítóak és

nyomorultak, mint a bogár maga, nem részesültek az

örökkévalóság mósuszillatú szellőjéből, és soha be nem léptek

a mennyei öröm Ridvánjába. Akkor miként tudnák ők másoknak

átadni a szentség hervadhatatlan illatát? Ilyen az ő útjuk, és

az is marad mindörökre. Csak azok juthatnak el Isten Szava

megismeréséhez, akik Feléje fordultak, és visszautasították a

Sátán megtestesüléseit. Így erősítette meg Isten

Kinyilatkoztatása napjának törvényét újra, és jegyezte fel azt

az erő tollával a mennyei dicsőség fátyla mögött rejtező

titokzatos Táblára. Ha figyelnél e szavakra, ha eltűnődnél

külső és belső jelentésükön szívedben, akkor megragadnád az

értelmét mindazon homályos problémának, mely ezen a napon

áthághatatlan korláttá vált az emberek és az Ítélet Napjának

felismerése között. Akkor nem lesz majd több kérdés, ami

zaklasson téged. Hőn reméljük, hogy – ha Isten is úgy akarja –

nem fogsz nélkülözve és még mindig szomjasan megtérni az

isteni irgalom óceánjának partjairól, sem nem térsz vissza

ínségesen szíved vágyának romolhatatlan Szentélyéből. Lássuk

hát, mily eredményt hoz kutatásod és erőfeszítésed.

131.    Folytatván: Célunk ezen igazságok feltárásával az

volt, hogy bizonyítsuk Annak korlátlan hatalmát, Ki a királyok

Királya. Légy igazságos: ez a korlátlan hatalom, mely egyetlen

Szó kimondásán keresztül oly átható befolyásról, tekintélyről

és lenyűgöző fenségről tett bizonyságot a magasabb rendű-e,

vagy a föld királyainak világi uralma, akik, bár törődnek

alattvalóikkal és segítik a szegényeket, csupán külsődleges és

múlandó hűséget biztosíthatnak maguknak, míg az emberek

szívében sem vonzódást, sem tiszteletet nem ébresztenek? Vajon

az a korlátlan hatalom egyetlen szó erejével nem vetette-e

alá, ébresztette-e meg, és keltette-e új életre az egész

világot? Ugyan! Vetélkedhet-e az alantas por Azzal, Ki az Urak

Ura? Mily nyelv merné megfogalmazni azt a felmérhetetlen

különbséget, mely közöttük tátong? Sőt, minden összehasonlítás

elégtelen, hogy korlátlan hatalmának megszentelt szentélyéhez

érhessen. Ha az ember elgondolkodna, biztosan észrevenné, hogy

még küszöbének szolgája is uralkodik minden teremtett dolgok

fölött! Ez már a múltban is tapasztalható volt, és a jövőben

is nyilvánvaló lesz.

132.    Ez csupán egyik jelentése azon szellemi hatalomnak,

melyet az emberek képességeinek és befogadó készségének

megfelelően kifejtettünk. Mert Ő, minden lények Mozgatója, ama

dicsőséges Orca, oly hatóerők forrása, melyeket sem e

Bántalmazott fel nem fedhet, sem e méltatlan nép meg nem

érthet. Mérhetetlenül magasan áll Ő afölött, amint az emberek

az Ő korlátlan hatalmát magasztalják; dicsőségesebb Ő

mindannál, amit Néki tulajdonítanak!

133.    És most, elmélkedj ezen szívedben: Ha a korlátlan

hatalom földi hatalmat jelentene és evilági uralmat, ha a föld

minden népének és nemzetségének alávetését és külsődleges

hűségét foglalná magában – mely által szerettei

felmagasztaltatnának és békében élhetnének, ellenségei pedig

megaláztatnának és megkínoztatnának – a korlátlan hatalom

ilyen formája nem lenne méltó Magához Istenhez, minden uralom

Forrásához, Kinek fenségéről és erejéről minden dolgok

bizonyságot tesznek. Mert nem látod-e, hogy az emberiség nagy

része az Ő ellenségeinek befolyása alatt áll? Nem tértek-e le

mind az Ő tetszése ösvényéről? Nem cselekedték-e azt, amit

megtiltott, és hagyták tétlenül, sőt megtagadták és ellenezték

a dolgokat, amiket megparancsolt? Nem estek-e mindig is a

barátai az Ő ellenségei zsarnokságának áldozatává? Mindezen

dolgok nyilvánvalóbbak, mint a delelő nap ragyogása.

134. Tudd hát ezért, ó, kérdező kereső, hogy a földi hatalom

semmit nem ér, és soha nem is fog érni Isten és az Ő

választottainak szemében. Továbbá, ha a hatalmat és uralmat

úgy értelmezik, hogy az földi fensőbbséget és világi erőt

jelent, akkor lehetetlen lenne megmagyaráznod ezeket a

verseket: „És bizony a Mi seregünk fog győzelmet aratni.”  „El

akarják oltani Isten világosságát a szájukkal, ám Isten

rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az Ő világosságát, még

akkor is, ha ez a hitetleneknek nem tetszik.”  „Ő az Uralkodó,

minden dolgok fölött.” A Korán legnagyobb része hasonlóképpen

bizonyságot tesz ezen igazságról.

135.    Ha ezen ostoba és hitvány lelkek meddő erősködése igaz

volna, nem tehetnének mást, mint hogy elutasítsák mind e szent

beszédet és mennyei utalást. Mert nem találtatott kiválóbb és

Istenhez közelebb álló harcos a földön, mint Husszein, Ali

fia, oly páratlan és hasonlíthatatlan volt ő. „Senki a világon

nem volt vele egyenlő, vagy hozzá mérhető.” Mégis, hallanod

kellett, hogy mi történt vele. „Isten átka legyen a

vétkeseken!”

136.    Ha a verset „És bizony a Mi seregünk fog győzelmet

aratni” szó szerint kellene értelmezni, világos, hogy

semmilyen módon nem lenne alkalmazható Isten választottaira és

az Ő seregeire, minthogy Husszein, kinek hősiessége olyan

nyilvánvaló volt, mint a nap, legyőzve és alávetve itta ki

végül a vértanúság serlegét Karbalában, Taff földjén. Ugyanez

áll a szent versre is: „El akarják oltani Isten világosságát a

szájukkal, ám Isten rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az

Ő világosságát, még akkor is, ha ez a hitetleneknek nem

tetszik”. Ha ezt szó szerint kellene értelmezni, soha nem

felelne meg az igazságnak. Mert a föld népei látszólag minden

korszakban elfojtották Isten fényét és kioltották Isten

Lámpásait. Akkor miként lehetne e Lámpások korlátlan

hatalmának fensőbbségét megmagyarázni? Mit jelölhetne Isten

akaratának az ereje, hogy „világosságát kiteljesítse”? Miként

már láthattuk, oly nagy volt a hitetlenek ellenségessége, hogy

ezen isteni Égitestek közül egyik sem talált soha menedéket,

sem nem ízlelhette a nyugalom kelyhét. Oly súlyos volt az

elnyomatásuk, hogy a legalantasabb ember is úgy bántotta a lét

ezen Lényegeit, amint csak kedvére volt. A nép figyelemmel

kísérte e szenvedéseket és még tetőzte. Akkor miként lehetne

egy ilyen nép képes arra, hogy megértse és értelmezze Istennek

e szavait, az örök dicsőségnek e verseit?

137.    De e versek célja nem az, amit ők elképzeltek. Sőt, a

„fensőbbség”, „erő” és „hatalom” kifejezések teljesen más

állapotot és jelentést hordoznak. Például, nézd Husszein

vércseppjeinek átható erejét, melyek ott a földet öntözték.

Mily fensőbbséggel és befolyással rendelkezik az emberek teste

és lelke fölött maga a por is azon vér szentségén és erején

keresztül! Olyannyira, hogy aki bajaiból keresett szabadulást,

meggyógyult azon szent föld porának érintésétől, és aki

tulajdonát megóvni kívánván, tökéletes hittel és megértéssel

azon szent földből egy keveset házában kincsként tartott,

megóvta azzal minden vagyonát. Ezek erejének külső

megnyilvánulásai. És ha rejtett erényeit akarnánk felsorolni,

biztosan azt mondanák: „Bizony, a port tekinti ő az Urak

Urának, és teljesen elfordult Isten Hitétől.”

138.    Továbbá, idézd fel a szégyenteljes körülményeket,

melyek Husszein vértanúságát kísérték. Gondolj bele magányába,

hogy látszólag nem találtatott senki, aki segítségére lett

volna, senki, aki felvette és eltemette volna testét. És

mégis, nézd, mily számosan vannak ma azok, akik a föld

legtávolabbi sarkából magukra öltik a zarándokok ruháját,

vértanúságának helyszínét keresvén, hogy homlokukat

szentélyének küszöbére hajthassák! Ilyen Isten fensőbbsége és

ereje! Ilyen uralmának és fenségének dicsősége!

139.    Ne gondold, hogy mivel ezek a dolgok Husszein

vértanúsága után következtek be, mindezen dicsőség nem volt

hasznára néki. Mert az a szent lélek halhatatlan, Isten életét

éli, és az égi dicsőség menedékében lakozik, a mennyei

újraegyesülés Sadrih-ján. A lét ezen Lényegei az áldozat

ragyogó Példaképei. Életüket, javaikat, lelküket, szellemüket,

mindenüket ajánlották fel és fogják is mindig felajánlani a

Hőn Szeretett ösvényén. Számukra nincs drágább állapot,

bármily magasztos lenne is az. Mert a szeretőknek nincs más

vágyuk, mint Szerettük tetszése, és más céljuk, mint a Véle

való újraegyesülés.

140.    Ha meg kívánnánk véled osztani Husszein vértanúsága

misztériumának akár egyetlen sugarát is, és fel kívánnánk

tárni előtted annak gyümölcseit, ezen oldalak soha nem

lennének elegendők, sem jelentésüket ki nem meríthetnék. Azt

reméljük, hogy Isten akaratából feltámad a könyörület

szellője, és az isteni Tavasz a lét fáját új élet ruhájába

öltözteti; hogy felfedezhessük az isteni Bölcsesség

misztériumait, és gondviselésén keresztül függetlenné

válhassunk minden dolgok tudásától. Eddig csak egy maroknyi,

minden hírnevet nélkülöző lelket találtunk, akik eljutottak

ezen állapotba. Mutassa meg majd a jövő, mit rendel el Isten

Ítélete, és mit nyilatkoztat ki rendelkezésének Frigysátra.

Emígyen mondjuk el néked Isten Ügyének csodáit, és

csepegtetjük füledbe a mennyei ének dallamait, hogy tán

eljuthass a valódi tudás állapotába, és részesülhess annak

gyümölcséből. Ezért hát, tudd bizonyosan, hogy a mennyei

fenség ezen Égitestjeinek, légyen bár lakhelyük a por, igazi

otthonuk mégis a dicsőség székhelye a magasságbéli

birodalmakban. Bár minden földi tulajdontól megfosztattak,

mégis a mérhetetlen gazdagság birodalmaiban szárnyalnak. És

bár az ellenség markában keményen megpróbáltatnak, az erő és

mennyei uralom jobbján ülnek. Megaláztatásuk sötétjébe a soha

nem múló dicsőség fénye sugárzik le rájuk, és

elhagyatottságukra egy legyőzhetetlen hatalom bizonyságai

záporoznak alá.

141.    Így Jézus, Mária fia, mikor egy nap ülvén és a

Szentlélektől ihletve beszélt, ilyen szavakat szólt: „Ó,

emberek! Ételem a mező füve, amivel éhem csillapítom. Ágyam a

por, éjjeli lámpásom a hold fénye, paripám a saját lábam.

Nézzétek, ki gazdagabb a földön nálam?” Isten igazságosságára!

Kincsek ezrei keringenek e szegénység körül, és a dicsőség

királyságainak miriádjai sóvárognak az ilyen megaláztatás

után! Ha e szavak belső jelentése tengeréből csak egy

cseppnyit is részesülnél, bizonyosan lemondanál a világról, és

mindenről, mi benne van, és mint a Főnix, elemésztenéd magad a

ki nem alvó Tűz lángjaiban.

142.    Hasonlóképpen, mesélik, hogy egy nap Sádiq egyik társa

a szegénységére panaszkodott előtte. Mire Sádiq, az a

halhatatlan szépség, így válaszolt: „Bizony, gazdag vagy te,

és ittál a gazdagság italából.” A szegénység által sújtott

lélek megzavarodott ama ragyogó jelenség szavaitól, és így

szólt: „Hol van az én vagyonom, akinek egyetlen fillérje

sincsen?” Sádiq erre megkérdezte: „Nem bírod-e szeretetünket?”

Mire a válasz: „De igen, ó, Isten Prófétájának sarja!” És

Sádiq ismét kérdezte tőle, mondván: „Elcserélnéd-e e

szeretetet ezer dinárra?” Az ember így válaszolt: „Nem, soha

nem cserélném el, még ha az egész világot, és mindent, mi

benne van, adnák is érte!” Erre Sádiq megjegyezte: „Akkor

hogyan nevezhetnek szegénynek valakit, akinek ilyen kincse

van?”

143.    Ez a szegénység és gazdagság, ez a megaláztatás és

dicsőség, ez az uralom, erő és hasonlók, melyeken e hiú és

ostoba lelkek szeme és szíve csüng – mindezek tökéletes

semmivé olvadnak abban az Udvarban! Miként megmondta: „Ti

emberek! Ti, mint szegények egyedül Istenre vagytok utalva.

Isten azonban az, Aki nem szorul senkire, és Aki Önmagában

Elegendő.”  A „gazdagság” alatt tehát az Istenen kívül

mindentől való függetlenség értendő, és a „szegénység” alatt

az Istentől való dolgok hiánya.

144.    Hasonlóképpen, emlékezz a napra, amikor a zsidók

Jézust, Mária fiát körülvették és arra akarták rávenni, hogy

vallja meg azt az állítását, hogy Ő a Messiás és Isten

Prófétája, hogy hitetlennek bélyegezhessék és halálra

ítélhessék. Aztán elvezették Őt, Ki az isteni Kinyilatkoztatás

mennyországának Napcsillaga volt, Pilátus és Kajafás elé, aki

azon kor vezető főpapja volt. A főpapok mind a palotába

gyűltek, valamint egy sokaságnyi ember, akik azért sereglettek

oda, hogy tanúi legyenek szenvedésének, kigúnyolják és

bántalmazzák Őt. Bár ismételten kérdezték, remélvén, hogy

megvallja állítását, Jézus mégis hallgatott, és nem szólt.

Végül felállt egy Istentől elátkozott és odalépvén Jézushoz,

Isten nevében kényszerítette Őt mondván: „Nem mondtad-é, hogy

Te vagy az Isteni Messiás? Nem mondtad-é ’Én vagyok a Királyok

Királya, az Én szavam Isten Szava, és Én vagyok, Aki megtöri a

szombatnapot’?” Mire Jézus felemelte fejét és így szólt: „Nem

látod-é az Emberfiát az erő és hatalom jobbján ülni?”  Ezek

voltak az Ő szavai, és mégis, fontold meg, hogy látszólag

minden erő híján volt, kivéve azt a belső erőt, mely Istentől

származott, és mely átfogott mindeneket a mennyben és a

földön. Miként mondhatnám el mindazt, ami Véle történt, miután

e szavakat kiejtette? Hogy írhatnám le förtelmes

viselkedésüket Vele szemben? Végül is olyan megpróbáltatásokat

zúdítottak áldott Személyére, hogy felszárnyalt a negyedik

Mennyországba.

145.    A Lukács szerinti Evangéliumban feljegyeztetett

továbbá, hogy Jézus egy napon elment egy zsidó mellett, aki

bénaságban szenvedett és ágyon feküdt. Mikor a zsidó meglátta,

felismerte, és segítségéért kiáltott. Jézus ezt mondta neki:

„Kelj fel ágyadról; megbocsátattak a te bűneid.” A közelben

álló zsidók közül egyesek tiltakoztak, mondván: „Ki bocsáthat

meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Jézus azonnal átlátta

gondolataikat, és így válaszolt nekik: „Melyik könnyebb, azt

mondani a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat és járj; vagy azt

mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid? Hogy megtudjátok,

hogy az Emberfiának van hatalma e földön megbocsátani a

bűnöket.”  Ez a valódi, szuverén hatalom, és ilyen Isten

Választottainak ereje! Mindezen dolgok, melyeket ismételten

említettünk, és a részletek, melyeket különféle forrásokból

felidéztünk, nem más célt szolgálnak, mint hogy képessé

tegyenek arra, hogy felfogjad az Isten Választottainak

kijelentéseiben rejlő utalások értelmét, nehogy bizonyos

kijelentések megingassák lábad és megfélemlítsék szíved.

146.    Így biztos léptekkel járhatjuk a bizonyosság Ösvényét,

hogy a szellő, mely Isten tetszésének mezei felől fúj, tán

felénk sodorhassa az isteni elfogadás édes illatait, és

odahasson, hogy mi tünékeny halandók, akik vagyunk,

beléphessünk az örök dicsőség Királyságába. Akkor majd meg

fogod érteni a korlátlan uralom és hasonlók belső jelentését,

melyekről a hagyományok és írások beszélnek. Továbbá, már

nyilvánvaló és ismeretes számodra, hogy a dolgokat, melyekhez

a zsidók és a keresztények ragaszkodtak, és a gáncsoskodást,

melyet Mohamed Szépségére halmoztak, ugyanezt tette most a

Korán népe is, és láthattuk abban, ahogyan a „Bayán Pontját”

rágalmazták – legyen az isteni Kinyilatkoztatás királyságaiban

lakozó minden lélek áldozat Érte! Nézd ostobaságukat:

ugyanazokat a szavakat használják, mint régen a zsidók, és

észre sem veszik! Mily találóak és igazak az Ő szavai velük

kapcsolatban: „Ám hagyd őket, hadd űzzék játékukat nyelvük

köszörülésével!”  „Az életedre, ó Mohamed! Bizony, ők az

eszeveszettségükben tévelyegnek!”

147.    Amikor a Láthatatlan, az Örök, az isteni Lényeg

akaratából Mohamed Napja a tudás láthatára fölé emelkedett, a

kifogások között, melyeket a zsidó írástudók Ellene felhoztak,

volt az, hogy Mózes után Isten nem fog több Prófétát küldeni.

Igen, említés történt ugyan az írásokban egy Lélekről, Kinek

testet kell öltenie, Aki Mózes hitét fogja előre lendíteni és

népe érdekeit előmozdítani, hogy a Mózesi Törvénykorszak

Törvénye átfoghassa az egész földet. Könyvében az örök

dicsőség Királya emígyen utalt a szavakra, melyeket azok az

Istentől való elszakadás és tévelygés völgyében bolyongók

szólottak: ”A zsidók azt mondják: ’Isten keze meg van

béklyózva.’ Az ő kezük legyen megbéklyózva, s legyenek

átkozottak azért, amit mondtak! Ellenkezőleg! Mindkét keze ki

van nyújtva...”  „Isten keze van a kezük fölött.”

148.    Bár a Korán magyarázói különféle módon adták elő a

körülményeket, melyek között e vers kinyilatkoztatása történt,

mégis törekedj arra, hogy megértsd a célját. Azt mondja: Mily

hamis az, amit a zsidók elképzeltek! Miként lehetne Annak a

keze, Aki az igazi Király, Akinek akaratából Mózes megjelent,

és Aki ráruházta a Prófétaság köntösét – miként lehetne egy

Ilyennek a keze leláncolva és megbilincselve? Miként lehetne

Róla feltételezni, hogy képtelen lenne, Mózes után egy másik

Küldöttet is támasztani? Lásd, mily abszurd az ő beszédük;

mily messze tévelyedett a tudás és megértés ösvényétől!

Figyeld meg, hogy mindezen emberek ma is ilyen ostoba

képtelenségekkel foglalatoskodnak. Több mint ezer éve

mondogatják ezt a verset, akaratlanul is elítélve a zsidókat,

és egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy ők maguk,

nyíltan és magukban, a zsidók érzelmeit és hiedelmeit

hangoztatják! Bizonyára ismered üres feltételezéseiket, hogy

az összes Kinyilatkoztatás lezárult, hogy az Isteni irgalom

kapui bezárattak, hogy az örök szentség hajnalából nem kel fel

többé nap, hogy az örök bőség Óceánja mindörökre elcsitult, és

hogy az időtlen dicsőség Frigysátrából többé nem öltenek

testet Isten Hírnökei. Ilyen mértékű e szűk látókörű, hitvány

emberek megértése. Ezek az emberek azt képzelik, hogy Isten

mindent átfogó kegyelmének és bőséges irgalmának áradása,

melynek megszűnését emberi elme el sem képzelheti,

megszakadhat. Minden oldalról felkelnek, magukra öltik a

zsarnokság köpenyét, és mindent megtesznek azért, hogy meddő

képzelgésük keserű vizével kioltsák Isten égő Csipkebokrának

lángját, megfeledkezve arról, hogy a hatalom burája saját

hatalmas erődjén belül fogja megvédeni Isten Lámpását. A

teljes nyomor, melybe ez a nép süllyedt, biztosan megelégíti

őket, minthogy megfosztattak Isten Ügye lényegi Céljának

felismerésétől és Misztériumának és Lényegének tudásától.

Ugyanis az emberekre ruházott legmagasabb és legnagyszerűbb

kegyelem az „Isten Színe elé jutás” és az Ő felismerésének a

kegyelme, mely megígértetett minden embernek. Ez a kegyelem

legfelső foka, melyet a Mindenek Felett Bőkezű, az Örök Úr az

emberre ruházott, és tökéletes bőkezűségének teljessége

teremtményei számára. E kegyelemből és bőkezűségből egy sem

részesült e nép közül, sem nem tiszteltetett meg e

legmagasztosabb kiváltsággal. Mily számosak a

kinyilatkoztatott versek, melyek kifejezetten erről a

legsúlyosabb igazságról és legmagasztosabb Témáról tesznek

bizonyságot! És ők mégis visszautasították ezt, és saját

vágyaik szerint félremagyarázták jelentését. Miként

kinyilatkoztatta: „Akik nem hisznek Isten jeleiben, s abban,

hogy találkozásuk lesz Véle, azoknak nincsen reményük az Én

irgalmamban. Fájdalmas büntetés lesz az osztályrészük.”  Ezt

is mondja: „Akik abban bizakodnak, hogy Uruk Színe elé jutnak

és Őhozzá fognak visszatérni.”  És egy további helyen ezt

mondja: „Akik hittek abban, hogy találkoznak Istennel, azt

mondták: ’Mennyi kis sereg győzedelmeskedett már nagy seregen

Isten akaratából!’”  És ismét más helyütt ezt nyilatkoztatja

ki: „Aki reménykedik abban, hogy Ura Színe elé jut, az

jótettet cselekedjen...!”  És újfent mondja: „Ő rendel el

minden dolgokat. Ő magyarázza meg a jeleit, hogy bízvást

bízzatok: Uratok Színe elé fogtok jutni.”

149.    E nép elutasította mindezen verseket, melyek

félreérthetetlenül tesznek bizonyságot az „Isten Színe elé

jutás” valóságáról. A szent írások egyetlen más tárgyat sem

hangsúlyoznak erősebben. Mégis, megfosztották magukat e

fenséges és legmagasztosabb rangtól, e legmagasabb és dicső

állapottól. Egyesek azt bizonygatták, hogy az „Isten Színe elé

jutás” Isten „Kinyilatkoztatását” jelenti a Feltámadás Napján.

Ha ezzel azt állítanák, hogy Isten „Kinyilatkoztatása” az

„Egyetemes Kinyilatkoztatást” jelöli, világos és nyilvánvaló,

hogy ez a kinyilatkoztatás már most is létezik minden

dologban. Ennek igazságát már bizonyítottuk, minthogy

bemutattuk, hogy minden dolog a tökéletes Király ragyogásának

befogadója és felmutatója, és hogy az a Nap, minden ragyogás

Forrása kinyilatkoztatásának jelei a lények tükrében léteznek

és öltenek testet. Sőt, ha az ember az isteni és lelki

meglátás szemével tekintene körül, azonnal felismerné, hogy

semmi sem létezhet Isten, a tökéletes Király ragyogásának

kinyilvánítása nélkül. Gondold meg, hogy miként tesz ékesszóló

bizonyságot minden teremtett dolog a benne világló belső Fény

megnyilvánulásáról. Lásd, miként tárulnak fel minden dologban

Isten Ridvánjának kapui, hogy a keresők eljuthassanak a

megértés és bölcsesség városaiba, és beléphessenek a tudás és

erő kertjeibe. Minden kertben meg fogják pillantani a belső

jelentés titokzatos menyasszonyát, a legnagyobb kegyelemben és

legteljesebb díszben a szavak termeiben gonddal őrizvén. A

Korán legtöbb verse e lelki tárgyról szól, és erről tesz

bizonyságot. A vers: „Nincs semmi, ami ne az Ő dicsőségét

zengené”  ékesszóló tanúságtétel erről; és az „Ám Mi írásban

vettünk számba mindent”  hű tanúja ennek. Nos, ha az „Isten

Színe elé jutás” alatt az értendő, hogy eljutunk egy ilyen

kinyilatkoztatás megértéséhez, nyilvánvaló, hogy minden ember

eljutott már a páratlan Király változhatatlan Orcájának színe

elé. Miért kellene hát egy ilyen kinyilatkoztatást leszűkíteni

a Feltámadás Napjára?

150.    És ha azt állítanák, hogy az „Isten Színe” kifejezés

„Isten Különleges Kinyilatkoztatását” jelenti, melyet egyes

szúfik úgy fejeztek ki, mint a „Legszentebb Kiáradást”, ha ez

Magában a Lényegben történne, nyilvánvaló, hogy ez öröktől

fogva létezett az isteni Tudásban. Feltételezve ezen elmélet

helyességét, az „Isten Színe elé jutás” ebben az értelemben

nyilvánvalóan senkinek nem lehetséges, minthogy ez a

kinyilatkoztatás a legbensőbb Lényegre korlátozódik, melyhez

egy ember sem érhet el. „Az út el van zárva, és minden keresés

megtiltatott.”  A menny kegyeltjeinek elméje, bármily magasra

szárnyaljon is, soha nem érhet el erre a szintre, hát akkor

mennyivel kevésbé a zavaros és korlátozott elmék megértése.

151.    És ha azt mondanák, hogy az „Isten Színe” kifejezés

„Isten Másodlagos Kinyilatkoztatását” jelenti, melyet úgy

értelmeznek, mint a „Szent Kiáradás”, ez bevallottan

alkalmazható a teremtés világára, vagyis, Isten eredendő és

eredeti megnyilvánulásának birodalmában. Az ilyen

kinyilatkoztatás az Ő Prófétáira és Választottaira

korlátozódik, minthogy náluk hatalmasabb soha nem lépett be a

lét világába. Ez igazságot mindenki elismeri, és tanúskodik

róla. Isten eme Prófétái és Választottai Isten minden

változhatatlan tulajdonságának és nevének befogadói és

felmutatói. Ők azok a tükrök, melyek igazul és hitelesen verik

vissza Isten fényét. Ami rájuk alkalmazható, az valójában

Istenre Magára is alkalmazható, Aki egyszerre a Látható és

Láthatatlan. Annak megismerése, Ki minden dolgok Eredete, és

az Ő Színe elé jutás lehetetlen ezen sugárzó Lények

megismerésén és az Ő színük elé járuláson kívül, akik az

Igazság Napjából erednek. Ezért e szent Égitestek színe elé

való jutás Maga „Isten Színe elé való jutás”. Tudásukból Isten

tudása nyilatkozik meg, és orcájuk fényéből Isten Arcának

ragyogása válik láthatóvá. A Világtól Való Elfordulás ezen

Lényegeinek sokféle tulajdonságán keresztül, Kik úgy az elsők,

mint az utolsók, a láthatók és láthatatlanok, nyilvánvalóvá

tétetik, hogy Az, Ki az Igazság Napja, „az Első és az Utolsó,

a Látható és a Láthatatlan.”  Ugyanez érvényes Isten többi

fenséges nevére és magasztos tulajdonságára is. Ezért hát,

bárki és bármely Törvénykorszakban is felismerte e dicső, e

sugárzó és legnagyszerűbb Égitesteket és színük elé jutott, az

bizony Magának „Istennek Színe elé” jutott el, és belépett az

örök és halhatatlan élet városába. Az ilyen szín elé járulás

csak a Feltámadás Napján lehetséges, mely az a Nap, amikor

Isten Maga tűnik fel mindent átfogó Kinyilatkoztatásán

keresztül.

152.    Ez a jelentése a „Feltámadás Napjának”, melyről az

összes szent írás beszél, és mely meghirdettetett minden

embernek. Gondolkodj el: el lehet-e képzelni egy ennél

drágább, hatalmasabb és dicsőségesebb napot, mint ezt, hogy az

ember készakarva lemondjon annak kegyelméről, és megfossza

magát ajándékaitól, melyek tavaszi záporként hullanak alá az

egész emberiségre az irgalom mennyországából? Miután

meggyőzően bemutattuk, hogy nincs nagyobb nap, mint ez a Nap,

és dicsőbb kinyilatkoztatás, mint ez a Kinyilatkoztatás, és

felsoroltuk mindezen súlyos és csalhatatlan bizonyítékokat,

melyeket értő elme meg nem kérdőjelezhet, és melyeket tudós

ember nem hagyhat figyelmen kívül, hogyan foszthatja meg magát

az ember a kétség és képzelgés népének meddő állításai miatt

ily bőségesen áradó kegyelemtől? Nem hallották-e a jól ismert

hagyományt: „Mikor a Qá’im felkel, az a nap a Feltámadás

Napja.”? Hasonló módon értelmezték az Imámok, az isteni

útmutatás kiolthatatlan fényei, a verset: „Vajon arra várnak,

hogy Isten felhőkből készített sátrakban jön hozzájuk…?”  –

mely jelet kétségtelenül úgy tekintettek, mint a Feltámadás

Napjának egyik jellemzőjét – mint ami a Qá’imra és az Ő

megnyilvánulására vonatkozik.

153.    Igyekezz hát ezért, ó testvérem, hogy felfogd a

„Feltámadás” jelentését, és tisztítsd meg füled ez Istentől

elvetett emberek üres beszédétől. Ha belépnél a világtól való

tökéletes elfordulás birodalmába, készségesen tanúsítanád,

hogy nincs hatalmasabb nap, mint ez a Nap, és hogy

rettenetesebb feltámadás, mint ez a Feltámadás el sem

képzelhető. Egyetlen igaz cselekedet e Napon felér az összes

erényes tettel, melyet az emberek miriádnyi évszázadon át

gyakoroltak – sőt, Isten bocsánatát kérjük egy ilyen

hasonlatért! Mert bizony a jutalom, melyet egy ilyen tett

megérdemel, végtelenül magasan az emberek értékelése fölött

áll és azon túlmutat. Minthogy ezek a korlátolt és nyomorult

lelkek a „Feltámadás” és „az Isten Színe elé jutás” igazi

jelentését nem tudták megérteni, így annak kegyelméből

teljesen kimaradtak. Bár minden tudás, és az ahhoz vezető

erőfeszítés és munka egyetlen és alapvető célja a

Megnyilvánulás felismerése és a Színe elé járulás, mégis mind

anyagi tanulmányaikba merülnek. Megtagadják maguktól a pihenés

minden pillanatát, és figyelemre sem méltatják Azt, Aki minden

tudás Lényege és kutatásuk egyetlen Tárgya! Azt hiszem, ajkuk

soha nem érintette az isteni Tudás kelyhét, és úgy tűnik, hogy

nem részesültek a mennyei kegyelem záporainak akár egyetlen

harmatcseppjéből sem.

154.    Gondold meg, hogyan lehetne igazán tanultnak nevezni

azt, aki Isten Kinyilatkoztatása napján nem tudott eljutni az

„Isteni Jelenlét” kegyelmébe, és nem tudta felismerni az Ő

Megnyilvánulását, habár korszakokat is tölthetett a tudás

megszerzésével, és elsajátította az emberek összes korlátozott

és anyagi jellegű tudását? Bizton nyilvánvaló, hogy nem

tekinthető úgy, mint aki igaz tudással rendelkezik. Míg az

emberek közül a legtanulatlanabb, hogyha e legfőbb

kitüntetéssel megtiszteltetik, bizony az Istentől tanultak

közé számíttatik, kiknek tudása Istentől való; mert az ilyen

ember eljutott a tudás csúcsára, és felért a tanulás

legmagasabb hegyormára.

155.    Ez a jelenség is a Kinyilatkoztatás Napjának egyik

jele. Miként megmondatott: „A megalázottakat közületek

felemeli Ő; és a magasan állókat megszégyeníti.”  És

hasonlóképpen nyilatkoztatta ki a Koránban: „Mi pedig kegyet

akartunk gyakorolni azok iránt, akik gyengeségük miatt

elnyomást szenvednek a földön, s lelki vezetőkké és

örököseinkké akartuk őket tenni.”  Láthattuk ezen a napon,

hogy a hittudósok közül hányan zuhantak le a tudatlanság

legmélyebb mélységeibe és lakoznak ott, mert visszautasították

az Igazságot, és akiknek a neve kitöröltetett a dicsőségesek

és tudósok tekercséből. És hányan vannak a tudatlanok, akik a

Hit elfogadása által felszárnyaltak és elértek a tudás magas

csúcsára, és akiknek a nevét az Erő Tolla felvéste az isteni

Tudás Táblájára. Amint írva van: „Isten eltörli vagy

megerősíti azt, amit akar, mert Nála van a Kinyilatkoztatás

Forrása.”  Ezért megmondatott: „Bizonyságot keresni akkor,

amikor a Bizonyíték már megadatott, bizony helytelen dolog, és

a tudást hajszolni akkor, amikor minden tanulás Tárgya már

előttetek van, az valóban elítélendő.”  Mondd: Ó, föld népe!

Nézzétek e lángszívű Ifjút, Ki a Lélek korlátlan mélységein

suhan át, hirdetvén néktek az örömhírt: „Íme, Isten Lámpása

világít!”, és arra szólít titeket, hogy figyeljetek Ügyére,

mely, bár az időtlen tündöklés fátylai alatt rejtezik, Irak

földjén már az örök szentség hajnala felett ragyog.

156.    Ó barátom, ha elméd madara felkutatná a Korán

Kinyilatkoztatásának egeit, ha az ott feltárt isteni tudás

birodalmán elmélkedne, bizonyosan a tudás számtalan ajtaját

találnád előtted megnyílva. Bizton felismernéd, hogy mindezen

dolgok, melyek e napon meggátolták e népet abban, hogy

elérjenek az örök kegyelem óceánjának partjaira, ugyanezen

dolgok akadályozták meg a Mohamedi Törvénykorszakban az akkori

embereket, hogy felismerjék azt az isteni Égitestet, és

bizonyságot tegyenek az Ő igazságáról. Megérted majd a

„visszatérés” és „kinyilatkoztatás” misztériumait is, és

biztonságban lakozol a bizonyosság és bizonyság legfenségesebb

termeiben.

157.    És történt pedig, hogy egy napon azon páratlan Szépség

ellenségei közül néhányan, akik messze tévelyedtek Isten

elpusztíthatatlan Szentélyétől, gúnyosan e szavakkal fordultak

Mohamedhez: „Isten szövetséget kötött velünk, hogy ne higgyünk

egy küldöttben sem, ameddig nem hoz nekünk égő áldozatot,

amelyet megemészt az égből jövő tűz.” E vers jelentése az,

hogy Isten szövetséget kötött velük, hogy ne higgyenek

egyetlen küldöttnek sem, amíg az nem mutatja be Ábel és Káin

csodáját, vagyis áldozatot ajánl, amit a mennyből jövő tűz

emészt el; miként azt Ábel történetében hallották, mely

történet feljegyeztetett az írásokban. Erre válaszolván

Mohamed azt mondta: „Már énelőttem jöttek hozzátok Küldöttek

nyilvánvaló bizonyítékokkal és azzal, amiről beszéltek. Miért

öltétek hát meg őket – ha különben igazat mondotok?”   És

most, légy igazságos: Miként létezhettek volna ugyanazok az

emberek, akik Mohamed idején éltek, évezredekkel korábban Ádám

vagy más Próféták idejében? Miért vádolta volna Mohamed, az

igazmondás ama Lényege, korának embereit Ábel vagy más

Próféták megölésével? Nincs más választásod, mint hogy

Mohamedet bitorlónak vagy ostobának tartsd – mitől Isten

mentsen! –, vagy pedig azt mondani, hogy a gonoszság azon

emberei ugyanazok az emberek voltak, akik minden egyes

korszakban ellenszegültek és gáncsoskodtak Isten Prófétái és

Hírnökei ellen, mígnem mindet a vértanúságba hajszolták.

158.    Fontold meg ezt szívedben, hogy az isteni tudás édes

fuvallata, mely a kegyelem mezői felől támad, feléd sodorhassa

a Szeretett szavának illatát, és lelkedet eljuttathassa a

megértés Ridvánjába. Minthogy a mindenkori makacsok nem fogták

fel e súlyos és jelentőségteljes szavak mélyebb értelmét, és

azt képzelték, hogy Isten Prófétáinak válasza nincs

összefüggésben a kérdésekkel, melyeket feltettek Nékik, ezért

hát tudatlanságot és ostobaságot tulajdonítottak a tudás és

megértés azon Lényegeinek.

159.    Hasonlóan, Mohamed egy másik versben tiltakozását

fejezi ki kora embereivel szemben. Ezt mondja: „Noha korábban

győzelemért fohászkodtak Istenhez a hitetlenek ellen – mégis,

miután eljött hozzájuk Az, Akit pedig már ismertek, akkor nem

hittek Benne. Isten átka legyen a hitetleneken!”  Gondold meg,

hogy ez a vers miként utal arra is, hogy az emberek, akik

Mohamed idejében éltek, ugyanazok voltak, akik a régi Próféták

idején azért harcoltak és küzdöttek, hogy Isten Hitét

előrelendítsék és Ügyét tanítsák. De mégis, a Jézus és Mózes

idejében élt nemzedékeket, és azokat, akik Mohamed napjaiban

éltek, hogyan lehet úgy tekinteni, mint tulajdonképpen egy és

ugyanazon emberek? Mi több, azok, akiket korábban ismertek,

Mózes volt, az Öt Könyv Kinyilatkoztatója, és Jézus, az

Evangélium Szerzője. Mindezek ellenére miért mondta Mohamed:

„Miután eljött hozzájuk Az, Akit pedig már ismertek” – vagyis

Jézus vagy Mózes – „akkor nem hittek Benne”? Nem nevezték-e

Mohamedet külsőleg más néven? Nem jött-e másik városból? Nem

beszélt-e más nyelven, és nyilatkoztatott ki más Törvényt?

Hogyan lehet akkor e vers igazságát megállapítani és

jelentését tisztázni?

160.    Iparkodj hát, hogy megértsd a „visszatérés”

jelentését, mely oly nyilvánvalóan nyilatkoztatott ki magában

a Koránban, és melyet még senki meg nem értett. Mit mondasz

erről? Ha azt mondod, hogy Mohamed volt a régi Próféták

„visszatérte”, amint erről ez a vers tanúskodik, akkor Társai

is ugyanúgy a korábbi Társak „visszatérései” kell legyenek,

miként a korábbi emberek „visszatértéről” is világosan

tanúskodik a fent említett versek szövege. És ha megtagadod

ezt, akkor bizonyosan megtagadod a Korán igazságát, Isten

legbiztosabb bizonyságáét az embereknek. Törekedj arra, hogy

hasonlóképpen megragadhasd a „visszatérés”, „kinyilatkoztatás”

és „feltámadás” jelentőségét, miként ezek az isteni Lényeg

Megnyilvánulásainak napjaiban láthatóak, hogy önnön szemeddel

láthasd a szent lelkek „visszatértét” megszentelt és ragyogó

testekbe, lemoshasd a tudatlanság porát, és megtisztíthasd az

elsötétedett énedet az irgalom vizével, mely az isteni Tudás

Forrásából fakad; hogy tán Isten erején, és az isteni

útmutatás fényén keresztül megkülönböztethesd az örök ragyogás

Reggelét a tévelygés sötét éjétől.

161.    Továbbá, nyilvánvaló számodra, hogy Isten Megbízottai

egy új Ügy Hirdetőjeként és egy új Üzenet Hordozójaként

öltenek testet a föld népei számára. Minthogy a Mennyei Trónus

ezen Madarai mindnyájan Isten Akaratának mennyországából

küldetnek alá, és minthogy mindnyájan azért állnak ki, hogy az

Ő ellenállhatatlan Hitét hirdessék, ezért úgy tekintetnek,

mint egy lélek és ugyanazon személy. Mert Ők mind Isten

szeretetének ugyanazon Kelyhéből isznak, és az Egység

ugyanazon Fájának gyümölcséből részesülnek. Isten ezen

Megnyilvánulásai mind kettős természettel rendelkeznek. Az

egyik a tiszta elvonatkoztatás és lényegi egység állapota. E

tekintetben, ha mindüket egyazon néven szólítod és ugyanazon

tulajdonságokkal illeted, nem tévelyedtél el az igazságtól.

Miként kinyilatkoztatta: „Nem teszünk különbséget az Ő

Küldöttei között.”  Mert Ők a föld népét mindnyájan arra

szólítják, hogy ismerjék el Isten Egységét, és a végtelen

kegyelem és nagylelkűség Kawthar-ját hirdetik nékik.

Mindnyájan felruháztattak a Prófétaság köntösével, és

megtiszteltettek a dicsőség palástjával. Ezért Mohamed, a

Korán Pontja kijelentette: „Én vagyok az összes Próféta.” Ezt

is mondja: „Én vagyok az első Ádám, Noé, Mózes és Jézus.”

Ilyen kijelentéseket tett Ali is. Ehhez hasonló kijelentések,

melyek az Egység Hirdetőinek lényegi egységét mutatják,

szintén Isten halhatatlan szavainak Csatornáiból és az isteni

tudás drágaköveinek Kincstárából fakadtak, és jegyeztettek fel

az írásokban. Ezen Orcák az Isteni Parancs befogadói és

Kinyilatkoztatásának hajnalai. Ez a Kinyilatkoztatás

felülemelkedik a különbözőség fátylán és a számok korlátain.

Amint mondja: „A mi Ügyünk csupán egyetlen.”  Mivel az Ügy egy

és ugyanaz, annak Hirdetőinek is egynek és ugyanannak kell

lenniük. Hasonlóképpen szóltak a Mohamedán Hit Imámjai, a

bizonyosság ama lámpásai: „Mohamed a mi elsőnk, Mohamed a mi

utolsónk, Mohamed a mi mindenünk.”

162.    Tiszta és nyilvánvaló tehát számodra, hogy minden

Próféta Isten Ügyének Temploma, Akik különféle ruházatot öltve

jelentek meg. Ha éles szemmel figyeled, látni fogod Őket,

amint ugyanazon frigysátorban lakoznak, ugyanazon

mennyországban szárnyalnak, ugyanazon trónuson ülnek,

ugyanazon szóval szólnak, és ugyanazon Hitet hirdetik. Ilyen a

lét ezen Lényegeinek, a végtelen és mérhetetlen ragyogás

Égitestjeinek egysége. Ezért, ha a Szentség e

Megnyilvánulásainak egyike kijelentené, mondván: „Én vagyok

minden Próféta visszatérte”, bizony az igazat szólja. Ugyanígy

minden egymást követő Kinyilatkoztatásban az előző

Kinyilatkoztatás visszatérte kétségtelen tény, melynek

igazsága szilárdan bizonyított. Mivel Isten Prófétáinak

visszatérte a versek és hagyományok bizonysága szerint

meggyőzően bemutatásra került, így választottaik visszatérte

is határozott bizonyítást nyert. Ez a visszatérés önmagában

túl nyilvánvaló ahhoz, hogy bármilyen bizonyságot vagy

bizonyítékot igényelne. Gondolj például Noéra a Próféták

közül. Amikor felruháztatott a Prófétaság palástjával, és

Isten Lelke arra indította, hogy felkeljen és hirdesse az Ő

Ügyét, az aki hitt Benne és elfogadta a Hitét, egy új élet

kegyelmével telt el. Arról valóban elmondható volt, hogy

újjászületett és új életre ébredt, minthogy, mielőtt hitét

Istenbe helyezte, és Megnyilvánulását elfogadta volna, szívét

a világ dolgaira helyezte, úgymint a földi javakhoz,

feleséghez, gyermekekhez, ételhez, italhoz és hasonlókhoz való

ragaszkodás, olyannyira, hogy nappal és éjnek évadján egyetlen

gondja az volt, hogy gazdagságot gyűjtsön, és megszerezze

magának az élvezetek és gyönyör eszközeit. Ezek mellett,

mielőtt részesült volna a hit új életre keltő vizéből,

olyannyira ragaszkodott ősei hagyományaihoz, és olyan

szenvedélyesen tartotta be szokásaikat és törvényeiket, hogy

inkább meghalt volna, mintsem akár egyetlen betűjét is

megsértse azon babonás formáknak és szokásoknak, melyek

népénél elterjedtek voltak. Miként az emberek kiáltoztak:

„Atyáinkat mi egy vallásközösségben leltük föl, és mi bizony

az ő nyomdokaikat követjük.”

163.    Ugyanezek az emberek, bár a korlátok mindezen

fátylaiba burkolva, és az ilyen hagyományok betartásának

visszatartó kötelékei ellenére, mihelyst ittak a hit

halhatatlan italából, a bizonyosság kelyhéből, a Mindenek

Felett Dicső Megnyilvánulásának kezéből, olyannyira

megváltoztak, hogy az Ő kedvéért feladták rokonaikat,

javaikat, életüket, hitüket, ó, igen, mindent Istenen kívül!

Oly elsöprő volt vágyódásuk Isten után, oly felemelő szent

elragadtatásuk öröme, hogy a világ és mindaz, ami benne van,

semmivé vált szemükben. Nem példázta-e ez a nép az

„újjászületés” és „visszatérés” misztériumait? Nem volt-e

látható, hogy ugyanezen emberek, mielőtt felruháztattak volna

Isten új és csodás kegyelmével, számtalan módon igyekeztek

életük védelmét biztosítani a megsemmisüléstől? Nem töltötte-e

el őket akár egy tüske is rettenettel, és futamította meg őket

akár egy róka látványa is? De miután megtiszteltettek Isten

legfőbb kitüntetésével és részesültek bőséges kegyelméből, ha

tehették volna, szívesen ajánlottak volna tízezer életet az Ő

ösvényén! Sőt, áldott lelkeik, melyek megvetették testük

börtönét, szabadulás után áhítoztak. E sereg egyetlen harcosa

szembefordult és megküzdött volna egy sokasággal is! És mégis,

az életükben bekövetkezett átalakulás nélkül hogyan lettek

volna képesek ilyen cselekedetekre, melyek ellenkeznek az

emberi viselkedéssel, és összeegyeztethetetlenek saját világi

vágyaikkal?

164.    Nyilvánvaló, hogy ezen a titokzatos átalakuláson kívül

semmi nem tudta volna elérni, hogy a létezés világában

megnyilvánuljon egy ilyen szellem és viselkedés, mely

olyannyira más, mint korábbi szokásaik és viselkedésük. Mert

izgalmuk békévé változott, kétségük bizonyossággá, félénkségük

bátorsággá. Ilyen az Isteni Elixír hatása, mely gyorsan, mint

a szemrebbenés, átlényegíti az emberek lelkét!

165.    Például, nézd a réz anyagát. Ha saját bányájában meg

lehetne óvni a megszilárdulástól, hetven év alatt arannyá

változna. Vannak azonban, akik azt tartják, hogy a réz

tulajdonképpen arany, mely megszilárdulva romlott állapotba

került, és így nem érte el saját igazi állapotát.

166.    Legyen akárhogy is, a valódi varázsszer egyetlen

pillantás alatt átlényegíti a réz anyagát arannyá, és egyetlen

pillanat alatt átsuhan a hetven év fokozatain. Réznek

nevezhető-e ez az arany? Mondhatják-e, hogy az nem érte el az

arany állapotát, miközben kéznél van a próbakő a vizsgálathoz

és a réztől való megkülönböztetéshez?

167.    Hasonlóan, az Isteni Elixír hatására ezek a lelkek is

egy szemrebbenésnyi idő alatt átsuhannak a por világán, és

felemelkednek a szentség birodalmába; és egy lépéssel átlépnek

a korlátozottság földjén, és elérik a Térnélküliség

birodalmát. Ó, tedd meg a legnagyobb erőfeszítést, hogy elérd

ezt az Elixírt, mely egyetlen röpke lélegzet alatt elrepíti a

tudatlanság nyugatját a tudás keletjébe, bevilágítja az

éjszaka sötétjét a reggel ragyogásával, elvezeti a kétség

vadonában bolyongót az Isteni Jelenlét kútfejéhez és a

bizonyosság Forrásához, és a halandó lelkekre ráruházza a

megtiszteltetést, hogy befogadtatnak a halhatatlanság

Ridvánjába. Nos hát, ha ez aranyról azt lehet gondolni, hogy

az réz, akkor ezekről az emberekről is úgy lehetne vélekedni,

hogy ugyanazok maradtak, mint mielőtt hitet nyertek.

168.    Ó testvérem, lásd, hogy az „újjászületés”,

„visszatérés” és „feltámadás” belső misztériumai miként

kerültek mind feltárásra és tétettek érthetővé számodra e

mindent kielégítő, megdönthetetlen és meggyőző kijelentéseken

keresztül. Adja Isten, hogy kegyes és láthatatlan segedelmével

testedről és lelkedről levethesd a régi ruhát, és magad egy új

és elpusztíthatatlan öltözékkel ékesíthesd.

169.    Ezért azok, akik minden egymásra következő

Törvénykorszakban megelőzték az emberiség többi részét abban,

hogy elfogadják Isten Hitét, akik az isteni Szépség kezéből

kortyolták a tudás tiszta vizét, és felhágtak a hit és

bizonyosság legfenségesebb ormaira, ők névben, valóságban,

tettekben, szavakban és rangban azok „visszatértének”

tekinthetők, akik egy korábbi Törvénykorszakban hasonló módon

kitűntek. Mert bárhogyan is nyilvánultak meg egy korábbi

Törvénykorszak emberei, ugyanazt mutatták most fel e későbbi

nemzedék emberei is. Gondolj a rózsára: bimbózzék keleten vagy

nyugaton, attól még rózsa marad. Mert ami e tekintetben

számít, az nem a rózsa külső alakja és formája, hanem az az

illat és parfüm, melyet áraszt.

170.    Tisztítsd meg hát látásod minden földi

korlátozottságtól, hogy úgy tekinthess rájuk mindre, mint egy

Név hordozóira, egy Ügy hirdetőire, egy Én megnyilvánulásaira,

és egy Igazság kinyilatkoztatóira, és hogy megérthesd Isten

Szavainak misztikus „visszatértét”, miként e kijelentések

feltárták azt. Gondolkozz el egy kicsit a Mohamedi

Törvénykorszak társainak viselkedésén. Gondold meg, hogy

Mohamed új életre keltő leheletén keresztül miként tisztultak

meg a földi hiúságok mocskától, szabadultak meg az önös

vágyaktól, és fordultak el mindentől Rajta kívül. Lásd, miként

előzték meg a föld minden népét abban, hogy szent Színe elé –

magának Istennek a Színe elé – járuljanak, miként fordultak el

a világtól és mindentől, ami abban található, és áldozták

életüket szabadon és örömmel a Mindenek Felett Dicső e

Megnyilvánulásának lábánál. És most figyeld meg ugyanazon

elhatározottság, ugyanazon állhatatosság és lemondás

„visszatértét”, melyet a Bayán Pontjának  társai tanúsítottak.

Tanúja voltál, hogy az Urak Ura kegyének csodáin keresztül

ezek a társak miként bontották ki a magasztos lemondás

lobogóit a dicsőség megközelíthetetlen magaslatain. Ezek a

Fények egyetlen Forrásból eredtek, és e gyümölcsök egyetlen Fa

gyümölcsei. Nem találsz közöttük különbséget vagy

megkülönböztetést. Mindez Isten kegyelméből! Azt tölti el Ő

kegyelmével, akit csak akar. Adja Isten, hogy elkerüljük a

tagadás földjét, és belegázolhassunk az elfogadás óceánjába,

hogy minden ellentmondástól megtisztított szemmel láthassuk az

egység és különbözőség, a sokféleség és egyedüliség, a

korlátozottság és megszabadultság világait, és

felszárnyalhassunk Isten Szava belső jelentésének legmagasabb

és legbensőbb szentélyébe.

171.    E megállapításokból tehát világossá és nyilvánvalóvá

vált, hogyha a „Végen, mely nem ismer véget” megnyilvánul egy

Lélek, és kiáll, hogy hirdessen és támogasson egy Ügyet,

melyet a „Kezdetben, melynek nincs kezdete” egy másik Lélek

hirdetett és támogatott, igazul jelenthető ki Róla, Ki az

Utolsó volt, és Arról, Aki az Első volt, hogy Ők egy és

ugyanazok, minthogy mindketten egy és ugyanazon Ügy Hirdetői.

Ezért hasonlította a Bayán Pontja – légyen mindenek élete

áldozat Érte! – Isten Megnyilvánulásait a naphoz, mely bár a

„Kezdettől, melynek nincs kezdete” felkel a „Végig, mely nem

ismer véget”, mégis ugyanaz a nap. Na most, ha azt mondanád,

hogy ez a nap az előző nap, igazat beszélsz; és ha azt mondod,

hogy ez a nap annak a napnak a „visszatérte”, akkor is igazat

mondasz. E megállapításból ugyanígy nyilvánvaló, hogy az

„utolsó” kifejezés az „elsőre” is alkalmazható, és az „első”

az „utolsóra”; minthogy mind az „első”, mind az „utolsó” azért

állt ki, hogy egy és ugyanazon Hitet hirdesse.

172.    Bár e téma nyilvánvaló azok szemében, akik kortyoltak

a tudás és bizonyosság borából, mégis hányan vannak azok, akik

jelentését nem értették meg, és hagyták, hogy a „Próféták

Pecsétje” kifejezés elhomályosítsa megértésüket és megfossza

őket számtalan ajándékának kegyelmétől! Nem jelentette-e ki

Mohamed Maga: „Én vagyok az összes Próféta”? Nem mondta-e,

mint már említettük: „Én vagyok Ádám, Noé, Mózes és Jézus”?

Miért lenne képtelen Mohamed, az a halhatatlan Szépség, Ki azt

mondta: „Én vagyok az első Ádám”, arra, hogy azt is mondja:

„Én vagyok az utolsó Ádám”? Mert miként Ő Önmagát a „Próféták

Elejének” tartotta – vagyis Ádámnak –, hasonlóképpen

alkalmazható ama Isteni Szépségre a „Próféták Pecsétje” is.

Minden kétséget kizáróan nyilvánvaló, hogy a „Próféták

Eleje”-ként Ő ugyanúgy a „Pecsét”-jük is.

173.    Ebben a Törvénykorszakban e téma rejtélye komoly próba

az egész emberiség számára. Lásd, hányan vannak azok, akik e

szavakhoz ragaszkodván megtagadták, hogy higgyenek Abban, Aki

ezek valódi Kinyilatkoztatója. Mit gondolhatnak, kérdezzük,

ezek az emberek, hogy mit jelent az „első” és az „utolsó”,

amikor Istenre utal – dicsőíttessék az Ő Neve! Ha azt

állítják, hogy a kifejezések az anyagi világegyetemre

vonatkoznak, miként lenne az lehetséges, amikor a dolgok

látható rendje még mindig nyilvánvalóan létezik? Ó nem, ebben

az esetben az „első” nem jelent mást, mint „utolsó”-t, és az

„utolsó” nem mást, mint „első”-t.

174.    Miként a „Kezdetben, melynek nincs kezdete” az

„utolsó” kifejezés is valóban alkalmazható Arra, Ki a látható

és a láthatatlan Nevelője, ugyanúgy alkalmazhatók az „első” és

„utolsó” kifejezések a Megnyilvánulásaira. Ugyanakkor Ők mind

az „első”-nek, mind az „utolsó”-nak a Képviselői. Míg az

„első” székén ülnek, az „utolsó” trónusát is elfoglalják. Ha

található lenne egy látó szem, bizton felismerné, hogy az

„első” és az „utolsó”, a „nyilvánvaló” és a „rejtett”, a

„kezdet” és a „pecsét” Képviselői nem mások, mint e szent

Lények, a mindentől való elfordulás ezen Lényegei, ez isteni

Lelkek. És ha az „Isten egyedül volt, és nem volt más Kívüle”

szent birodalmában szárnyalnál, azt találnád abban az

Udvarban, hogy mindezen jelzők egyáltalán nem is léteznek, fel

sem merülnek. És akkor szemedet nem takarják tovább ezek a

fátylak, ezek a kifejezések és utalások. Mily mennyei és

fenséges az a magasztos szint, melyet még Gábriel sem érhet el

vezető nélkül, és melyre a Mennyei Madár sem szárnyalhat fel

soha segítség nélkül!

175.    És most igyekezz, hogy megérthesd Ali-nak, az

Igazhitűek Parancsnokának ezt a mondását: „Felhasítani a

dicsőség fátylait, segítség nélkül.” A „dicsőség ezen fátylai”

között vannak a papok és hittudósok, akik Isten

Megnyilvánulásának idején élnek, és akik ugyan ítélőképesség

hiányában, de vezetés iránti áhítozásuk miatt nem vetették alá

magukat Isten Ügyének, sőt még azt is elutasították, hogy

fülüket az isteni Dallam felé fordítsák. „Ujjukkal

betapasztják a fülüket.”  És az emberek is, Istent

teljességgel figyelmen kívül hagyván, ezeket választván

mestereiknek, magukat fenntartás nélkül e nagyképű és álszent

vezetők hatalma alá helyezték, mert nincs saját látásuk, saját

hallásuk és szívük sem, hogy az igazságot megkülönböztessék a

hamisságtól.

176.    Isten összes Prófétája, Szentje és Választottja

mennyből ihletett intelmei ellenére, hogy az emberek a saját

szemükkel lássanak és a saját fülükkel halljanak, ezek

megvetően visszautasították tanácsaikat, és vakon követték és

fogják is követni Hitük vezetőit. Ha egy szegény és ismeretlen

személy, aki nem a tanult emberek öltözetét viseli, így fordul

hozzájuk, mondván: „Emberek! Kövessétek Isten küldötteit” ,

nagyon meglepődve ezen a kijelentésen, így válaszolnának:

„Hogyan?! Azt mondod, hogy mindezen papok, a tudás mindezen

képviselői az összes hatalmukkal, pompájukkal és fényűzésükkel

tévedtek, és nem tudták megkülönböztetni az igazságot a

hazugságtól? Vajon te és a hozzád hasonlók úgy tesztek, mintha

megértettétek volna azt, amit ők nem értettek meg?” Ha számuk

és a pompás külső megjelenés tekintendő a tudás és igazság

mércéjének, akkor egy régmúlt kor népeit, akiket a maiak sem

számban, sem pompában, sem hatalomban soha felül nem múltak,

bizonyosan magasabb rendű és méltóbb népnek kellene tekinteni.

177.    Tiszta és nyilvánvaló, hogy bármikor is

nyilatkoztattak ki a Szentség Megnyilvánulásai, az Ő idejükben

élt papok megakadályozták az embereket abban, hogy

eljuthassanak az igazság útjára. Erről tesz bizonyságot az

összes szent írás és mennyei könyv szövege. Isten egyetlen

Prófétája sem ölthetett testet anélkül, hogy ne esett volna

áldozatul az akkori papság szüntelen gyűlöletének,

rágalmazásának, tagadásának és átkozódásának. Jaj nékik a

bűnökért, melyeket kezeik korábban elkövettek! Jaj nékik azért

is, amit most tesznek! A dicsőség mely fátyla lehetne

szörnyűbb, mint a tévelygés ezen megtestesülései?! Isten

igazságosságára! Felhasítani az ilyen fátylakat minden

cselekedetek közül a leghatalmasabb, és szétszaggatni őket

minden tettek közül a legdicséretesebb! Segítsen meg bennünket

Isten, és segítsen meg benneteket is, ó, Lélek hadai! hogy tán

Megnyilvánulásának idejében kegyesen segítséget kaphassatok

ilyen tettek véghezvitelére, és az Ő napjaiban Isten Színe elé

járulhassatok.

178.    Továbbá, a „dicsőség fátylai” között találhatók olyan

kifejezések, mint „a Próféták Pecsétje” és hasonlók, melyek

eltávolítása óriási eredmény ez alacsony származású és

tévelygő lelkek szemében. E rejtélyes mondások okán, e súlyos

„dicsőség fátylai” miatt ezek mind megakadályoztattak abban,

hogy megpillanthassák az igazság fényét. Nem hallották-e a

Mennyei madár  énekét erről a misztériumról dalolván: „Ezer

Fatimét vettem én feleségül, kik mind Mohamed lányai voltak,

’Abdu’lláh fiáé, ’a Próféták Pecsétjéé’”? Lásd, mennyi

misztérium rejlik még feltáratlanul Isten tudásának

szentélyében, és bölcsességének mennyi drágaköve rejtezik még

sérthetetlen kincsestárában! Ha megfontolnád ezt szívedben,

rádöbbennél, hogy az Ő keze-munkája nem ismer sem kezdetet,

sem véget. Rendelkezésének birodalma túl hatalmas ahhoz, hogy

halandók nyelve azt leírhassa, vagy hogy az emberi elme madara

azt átrepülhesse; és gondviselésének rendelései túl

titokzatosak ahhoz, hogy az ember elméje azokat felfoghassa.

Teremtését vég le nem győzte, és öröktől fogva létezett az a

„Kezdettől, melynek nincs kezdete”; és Szépségének

Megnyilvánulásait kezdet nem látta, és ők létezni fognak a

„Végig, mely nem ismer véget”. Fontold meg e beszédet

szívedben, és elmélkedj el arról, hogyan alkalmazható az

mindezen szent Lelkekre.

179.    Törekedj arra, hogy hasonlóképpen megérthesd ama örök

szépség, Husszein, Ali fia dallamának jelentését, aki

Salmánhoz szólván ily szavakat mondott: „Ezer Ádámmal voltam,

és minden egyes és a következő Ádám közötti távolság ötvenezer

esztendő volt, és mindegyikük számára hirdettem az Utódlást,

mely apámra ruháztatott.” Majd néhány részletet említ, mígnem

így szólt: „Ezer csatában harcoltam Isten ösvényén, melyek

közül a legkisebb és a legjelentéktelenebb is olyan volt, mint

a Khaybar-i csata, melyben atyám harcolt és küzdött a

hitetlenek ellen.” Most próbálkozz, hogy e két hagyományból

megérthesd a „vég”, a „visszatérés” és a „kezdet vagy vég

nélküli teremtés” misztériumait.

180.    Ó, szerettem! Mérhetetlenül magasztosabb a mennyei

Dallam az emberi fül erőlködésénél, hogy meghallhassa, vagy az

elménél, hogy felfoghassa misztériumát! Hogyan léphetne be a

tehetetlen hangya a Mindenek Felett Dicsőséges udvarába? És

gyenge lelkek a megértés hiányában mégis visszautasítják e

rejtett értelmű kijelentéseket, és megkérdőjelezik az ilyen

hagyományok igazságát. Nem, senki nem foghatja fel őket azokon

kívül, akik értő szívvel bírnak. Mondd, Ő az a Vég, Aki

számára az egész világegyetemben nincs elképzelhető vég, és

Aki számára a teremtés világában nincs elgondolható kezdet.

Lássátok, ó föld népei, a Vég tündöklő ragyogását, feltárva a

Kezdet Megnyilvánulásaiban!

181.    Mily különös! Ezek az emberek az egyik kezükkel

ragaszkodnak a Korán azon verseihez és a bizonyosság népének

azon hagyományaihoz, melyekről úgy találták, hogy összhangban

vannak hajlamaikkal és érdekeikkel, míg a másikkal elutasítják

azokat, melyek ellentétesek önös vágyaikkal. „Vajon az Írásnak

csak egy részében hisztek, egy másik részét pedig tagadjátok?”

 Hogyan tudjátok megítélni azt, amit nem értetek? Miként a lét

Ura csalhatatlan Könyvében, miután magasztos kijelentésében

„Mohamed Isten Küldötte és a Próféták Pecsétje”  a

„Pecsét”-ről szólt, kinyilatkoztatta minden népnek az „Isten

Színe elé jutás” ígéretét. A halhatatlan Király színe elé

járulásról bizonyságot tesznek a Könyv versei, melyekből

néhányat már említettünk. Az egy igaz Isten a tanúm! Semmi

magasztosabb vagy világosabb, mint az „Isten Színe elé jutás”

nem került kinyilatkoztatásra a Koránban. Jó annak, aki elérte

ezt azon a napon, amikor a legtöbb ember, amint te is látod,

elfordult attól.

182. És mégis, az előző vers rejtélyessége miatt elfordultak

az utóbbiban ígért kegytől, annak dacára, hogy az „Isten Színe

elé jutás” a „Feltámadás Napján” egyértelműen kijelentetik a

Könyvben. Világos bizonyságokkal bemutattuk, és határozottan

megállapítottuk, hogy a „Feltámadás” azt jelenti, hogy Isten

Megnyilvánulása felkel, hogy hirdesse Ügyét, és az „Isten

Színe elé jutás” pedig az Ő Szépsége elé való járulást

Megnyilvánulása személyében. Mert bizony „A tekintetek nem

észlelik Őt, ám Ő észleli a tekinteteket.”  Mindezen

vitathatatlan tények és világos kijelentések ellenére ostobán

ragaszkodtak a „pecsét” kifejezéshez, és teljességgel

megfosztották magukat Annak felismerésétől, Ki mind a Pecsét,

mind a Kezdet Kinyilatkoztatója megjelenése napján. „Ha Isten

megbüntetné az embereket vétkességükért, akkor nem hagyna a

földön egyetlen élőlényt sem, ami mozog! Ő azonban haladékot

ad nekik egy megszabott határidőig.”  De mindezektől

eltekintve, ha e nép a kristálytiszta víznek csak egyetlen

cseppjéből is részesült volna, mely a szavakból: „Isten azt

cselekszik, amit akar, és azt rendeli el, ami Néki tetszik”  

előcsobog, nem gáncsoskodtak volna olyan nemtelenül, mint ezek

tették az Ő Kinyilatkoztatása Középpontja ellen. Isten Ügye,

az összes cselekedetek és szavak mind az Ő hatalmának markában

vannak. „Minden dolgok az Ő hatalmas tenyerébe vannak zárva;

minden könnyű és lehetséges Néki.”  Ő véghezvisz, amit csak

akar, és mindent megtesz, amit kíván. „Aki azt kérdezi,

’miért’, vagy ’mi célból’, istenkáromlást szól!”  Ha ezek az

emberek leráznák hanyag szendergésüket, és rádöbbennének arra,

hogy kezük mit cselekedett, bizonyosan megsemmisülnének, és

önként vetnék magukat a tűzbe, mely a végük és igazi

lakhelyük. Nem hallották-e, amit Ő kinyilatkoztatott: „Nem

tartozik számadással azért, amit tesz”?  E kijelentések

fényében hogyan lehet az ember oly botor, hogy megkérdőjelezze

Őt, és üres mondásokkal foglalatoskodjon?

183.    Kegyelmes Isten! Oly nagy az emberek ostobasága és

romlottsága, hogy arcukat csakis tulajdon gondolataik és

vágyaik felé fordították, és Isten tudásának és akaratának –

szenteltessék és dicsőíttessék az Ő neve! – hátat fordítottak.

184.    Légy igazságos: ha ezen emberek elismernék e sugárzó

szavak és szent utalások igazságát, és felismernék Istent,

mint olyat „Aki azt teszi, ami Néki tetszik”, hogyan

ragaszkodhatnának továbbra is e kirívó képtelenségekhez? Nem,

teljes lelkükkel elfogadnák és alávetnék magukat mindannak,

amit mond. Istenre esküszöm! Ha nem az isteni Parancsolat és a

Gondviselés kifürkészhetetlen rendelése miatt, a föld maga

teljesen elpusztította volna már mind e népet! „Ő azonban

haladékot ad nekik egy kijelölt nap határidejéig.”

185.    Ezerkettőszáz és nyolcvan esztendő telt el a Mohamedi

Törvénykorszak hajnala óta, és minden hajnalban mondogatták e

vak és becstelen emberek az ő Koránjukat, és mégsem fogták fel

annak a Könyvnek egyetlen betűjét sem! Újra és újra olvassák a

verseket, melyek tisztán bizonyságot tesznek e szent témák

valóságáról, és tanúskodnak az örök Dicsőség

Megnyilvánulásainak igazságáról, és még mindig nem fogják fel

céljukat. Még arra sem jöttek rá mindezen idő alatt, hogy az

írások és szent könyvek olvasása soha nem szolgált más célt,

mint hogy képessé tegye az olvasót jelentésük megértésére és

legbelsőbb misztériumaik megfejtésére. Különben az olvasás –

megértés nélkül – nem hoz tartós hasznot az embernek.

186.    És történt, hogy egy napon egy rászoruló ember

látogatóba jött e Lélekhez, Tudásának óceánja után epekedve.

Míg beszélgettünk vele, említés került az Utolsó Ítélet, a

Feltámadás, az Újjászületés és az Ítélet Napjának jeleiről.

Sürgetett, magyarázzuk el, hogy e csodás Törvénykorszakban a

világ népei miként ítéltettek meg, amikor egyikük sem ébredt

ennek tudatára. Ezután befogadóképességének és megértésének

mértéke szerint megosztottuk vele a Tudomány és az ősi

Bölcsesség bizonyos igazságait. Majd megkérdeztük tőle,

mondván: „Nem olvastad-e a Koránt, és nem vagy-e tudatában

ennek az áldott versnek: ’Azon a napon sem az emberek, sem a

szellemek nem kérdeztetnek Vétkeik felől’?  Nem veszed észre,

hogy itt a ’kérdezni’ nem nyelvvel vagy beszéddel feltett

kérdést jelent, miként maga a vers is mutatja és bizonyítja?

Hiszen utána ez áll: ’A bűnösök megismerszenek az arcukról s

üstöküknél és lábuknál fogva ragadják meg őket.’”

187.    A világ népei tehát arcuk alapján ítéltetnek meg. Azon

keresztül válik nyilvánvalóvá mind a hitetlenségük, mind a

hitük, mind a romlottságuk. Amint nyilvánvaló e napon is, hogy

miként ismerszik és különböztetik meg a tévelygés népe arcuk

alapján az isteni Útmutatás követőitől. Ha ezen emberek csupán

Isten kedvéért, és semmi egyéb vágyból, mint hogy jókedvét

keressék, megfontolnák a Könyv verseit szívükben, bizonyosan

megtalálnák, amit csak keresnek. Verseiben megtalálnák

kinyilatkoztatva és nyilvánvalóan az összes dolgot, akár

nagyot vagy kicsit, ami e Törvénykorszakban lezajlott.

Felismernének bennük még olyan utalásokat is, melyek arra

vonatkoznak, hogy Isten neveinek és tulajdonságainak

Megnyilvánulásai eltávoznak szülőföldjükről; hogy a kormány és

a nép ellenkezik és megvetően gőgös Velük szemben; és hogy az

Egyetemes Megnyilvánulás egy meghatározott és erre külön

kijelölt földön fog lakozni, és ott fejti ki hatását. Azonban

senki nem értheti ezt meg, csak az, aki értő szívvel

rendelkezik.

188.    Témánkat azzal pecsételjük le, ami korábban Mohamednek

kinyilatkoztatott, hogy annak pecsétje a szent mósusz illatát

szórhassa, mely az embereket az el nem múló ragyogás

Ridvánjához vezeti. Megmondta, és az Ő szava az igazság:

„Isten hívja az embereket a Béke Hajlékába . Ő azt vezeti az

egyenes útra, akit akar.”  „Uruknál majdan a Béke Hajléka lesz

az ő osztályrészük. És Ő lesz az ő gyámolítójuk azért, amit

földi életükben cselekedtek.”  Ezt azért nyilatkoztatta ki,

hogy kegyelme átfoghassa a világot. Dicsőíttessék Isten,

minden lét Ura!

189.    Különféleképpen és ismételten elmagyaráztuk Mi minden

téma jelentését, hogy talán minden lélek, akár magas vagy

alacsony, a saját mértéke és befogadóképessége szerint

elnyerhesse abból osztályrészét és részesedését. Ha képtelen

arra, hogy egy bizonyos okfejtést megértsen, így, egy másikon

keresztül elérheti célját. „Hogy mindenféle ember tudhassa,

hová kell mennie inni.”

190.    Istenre! E Mennyei Madár, mely most a porban lakozik,

e dallamok mellett miriádnyi más éneket is tud énekelni, és e

kijelentések mellett számtalan misztérium feltárására képes.

Ki nem mondott kijelentéseinek egyetlen hangjegye is

mérhetetlenül magasztosan áll minden felett, mi korábban már

kinyilatkoztatásra került, és sokkal, de sokkal dicsőségesebb

mind a fölött, mi Tollából előpatakzott. Tárja majd fel a jövő

az órát, amikor a belső jelentés Menyasszonyai, miként ezt

Isten Akarata megparancsolja, fátyol nélkül elősietnek

misztikus palotáikból, és megmutatják magukat a lét ősi

birodalmában. Az Ő engedélye nélkül semmi sem lehetséges;

egyetlen hatalom sem maradhat fenn, hacsak nem az Ő hatalmán

keresztül, és nincs más Isten, csak Ő. Övé a teremtés világa,

és Övé Isten Ügye. Mindenek az Ő Kinyilatkoztatását hirdetik,

és mindenek az Ő Szellemének misztériumait tárják fel.

191.    Az előző oldalakon Mi már kétféle természetet

jelöltünk meg minden egyes Égitestnél, mely az örök szentség

Hajnalából felkél. Az egyik természetüket, a lényegi egység

állapotát már elmagyaráztuk. „Nem teszünk különbséget egyikük

javára sem közülük.”  A másik természetük a megkülönböztetés

állapota, mely a teremtés világára és annak korlátaira

vonatkozik. Itt Isten minden egyes Megnyilvánulása saját

egyéniséggel rendelkezik, pontosan megszabott küldetéssel,

előre elrendelt Kinyilatkoztatással, és különlegesen kijelölt

korlátokkal. Mindegyiküket más néven ismerik, más különleges

tulajdonság jellemzi, meghatározott Küldetést teljesít, és

sajátos Kinyilatkoztatással lett megbízva. Miként mondja:

„Egyeseket közülük előnyben részesítettünk másokkal szemben.

Akadnak közöttük olyanok, akikkel Isten beszélt. Némelyeket

közülük több fokkal magasabbra emelt. Jézusnak, Mária fiának

nyilvánvaló bizonyítékokat adtunk és megerősítettük Őt a

Szentlélekkel.”

192.    E természetük és küldetésük különbözősége miatt van,

hogy az isteni tudás ezen Forrásaiból eredő szavak és

kijelentések látszólag eltérnek és különböznek egymástól.

Egyébként, az isteni bölcsesség misztériumaiba beavatottak

szemében minden beszédük valójában csupán az egyetlen Igazság

kifejeződései. Mivel a legtöbb ember képtelen volt felismerni

az említett kettős természetüket, ezért megzavarodnak és

elcsüggednek a Megnyilvánulások eltérő kijelentései miatt,

melyek lényegileg egy és ugyanazok.

193.    Mindig is nyilvánvaló volt, hogy mindezen

kijelentésbeli különbségek a kettős természetük

különbözőségének tulajdoníthatók. Így egységük és fennkölt

szellemiségük szempontjából tekintve az Istenség, Isteni

Természet, Legfőbb Egyedülvalóság és Legbelsőbb Lényeg

tulajdonságai joggal voltak és alkalmazhatók most is a lét

ezen Lényegeire, minthogy Ők mindnyájan az isteni

Kinyilatkoztatás trónusán ülnek, és az isteni Elrejtőzés

székét foglalják el. Megjelenésük által Isten

Kinyilatkoztatása ölt testet, és orcájuk által Isten Szépsége

nyilvánul meg. Ezért Magának Istennek hangja hallható az

Isteni Lény ezen Megnyilvánulásaitól.

194.    Második természetük – vagyis a különbözőség, az

elkülönülés, az időbeli korlátok, az egyéni jellemzők és a

mértékek – tekintetében a feltétel nélküli szolgálat, a teljes

nélkülözés és tökéletes önmegtagadás példaképei. Miként

mondja: „Isten szolgája vagyok.  Én csak hozzátok hasonló

ember vagyok.”

195.    E megkérdőjelezhetetlen és teljes körűen alátámasztott

állításokból igyekezz megérteni a kérdések jelentését,

melyeket feltettél, hogy szilárddá válhass Isten Hitében, és

ne zavarhassanak meg az Ő Prófétáinak és Választottainak

kijelentéseiben lévő eltérések.

196.    Ha Isten mindent átfogó Megnyilvánulásainak bármelyike

kijelentené: „Én vagyok Isten!” bizony igazat mondana, és

kétség sem férne ahhoz. Mert ismételten bizonyítottuk, hogy

Kinyilatkoztatásukon, tulajdonságaikon és neveiken keresztül

Isten Kinyilatkoztatása, az Ő neve és az Ő tulajdonságai

öltenek testet a világban. Amint kinyilatkoztatta: „Nem Te

dobtál, amikor dobtál, hanem Isten dobott!”  És ezt is mondja:

„Akik hűségesküt fogadnak neked, azok Istennek tesznek

hűségesküt.”  És ha bármelyikük így nyilatkozna: „Én Isten

Hírnöke vagyok”, szintúgy igazat beszélne, a kétségtelen

igazat. Miként megmondja: „Mohamed egyetlen férfinak sem apja

közületek, hanem Isten Küldötte.”  Így tekintve Ők mind csupán

a tökéletes Király, a változhatatlan Lényeg Küldöttei. És ha

mindnyájan azt hirdetnék: „Én vagyok a Próféták Pecsétje”,

valóban mind csak az igazat mondanák, minden kétséget

kizáróan. Mert ők mind csupán egy személy, egy lélek, egy

szellem, egy lény, egy kinyilatkoztatás. Ők mindnyájan a

„Kezdet” és a „Vég”, az „Első” és az „Utolsó”, a „Látható” és

az „Elrejtett” megnyilvánulásai – melyek mindegyike Arra

vonatkozik, Ki a Szellemek legbelsőbb Lelke, és a Lényegek

örök Lényege. És ha azt mondanák: „Mi Isten szolgái vagyunk”,

ez szintúgy nyilvánvaló és vitathatatlan tény. Mert ők a

szolgálat legmagasabb állapotában öltöttek testet, egy olyan

szolgálatéban, melyhez hasonlót ember soha el nem érhet. Ezért

olykor, amikor a lét ezen Lényegei mélyen az időtlen és örök

szentség óceánjaiba merültek, vagy amikor felszárnyaltak az

isteni misztériumok legmagasabb csúcsaira, joggal állították,

hogy beszédük az istenség Hangja, Magának Istennek a Hívása.

Ha felnyílna a tisztánlátás szeme, felismerné, hogy ebben az

állapotban ők teljességgel megtagadták, és nem-létezőnek

tekintették magukat Azelőtt, Ki a Mindeneket Átható, a

Megvesztegethetetlen. Úgy vélem, önmagukat abszolút semminek

tekintik, és saját említésüket ezen Udvarban istenkáromlásnak

tartják. Mert egy ilyen Udvarban az én leghalkabb suttogása is

a tolakodás és független lét bizonyítéka. Azok szemében, akik

beléptek ezen Udvarba, egy ilyen felvetés már magában is

súlyos vétek. Akkor hát mennyivel súlyosabb lenne, ha azon

Szín előtt bármi mást említenének, ha az ember szíve, nyelve,

elméje vagy lelke mással foglalkozna, mint az Imádottal, ha

szeme bármi más orcát látna, mint az Ő szépségét, füle bármi

más dallam felé hajlana, mint az Ő hangja, és a lábai bármi

más úton járnának, mint az Ő útja.

197.    E napon Isten szellője fúj, és Lelke áthatott minden

dolgokat. Kegyelme kiáradása oly nagy, hogy a toll

mozdulatlanná dermed, és a nyelv szótlan lesz.

198.    E természetük alapján igényelték maguknak az Istenség

Hangját és hasonlót, míg Küldötti természetük alapján Isten

Küldötteinek nyilvánították magukat. Minden egyes esetben az

alkalom követelményeinek megfelelően beszéltek, és mindezen

kijelentéseket Maguknak tulajdonították, a kijelentéseket,

melyek az isteni Kinyilatkoztatás birodalmától a teremtés

birodalmáig nyúltak, és az Istenség tartományától a földi lét

tartományáig. Így tehát bármit is mondanak, vonatkozzék az az

Istenség, Uraság, Prófétaság, Küldöttség, Védnökség,

Apostolság vagy Szolgálat birodalmára, minden igaz, és

kétségnek még árnyéka sem férhet hozzá. Ezért hát, e

mondásokat, melyeket Mi érvelésünk alátámasztásául idéztünk,

figyelmesen meg kell fontolni, hogy a Láthatatlan

Megnyilvánulásainak és a Szentség Hajnalainak egymástól eltérő

kijelentései ne zaklassák tovább a lelket, és ne zavarják meg

az elmét.

199.    Az Igazság Égitestjei által kiejtett szavakat meg kell

fontolni, és ha jelentésük nem világos, a Tudás

kincsestárainak Őrzőitől kell felvilágosítást kérni, hogy ők

jelentésüket elmagyarázhassák, és misztériumaikat

feltárhassák. Mert nem illendő egyetlen embernek sem, hogy a

szent szavakat saját tökéletlen megértése szerint értelmezze,

sem pedig, ha úgy találja, hogy azok ellentétesek a

hajlamaival és vágyaival, visszautasítsa, és megtagadja azok

igazságát. Mert ez a szokása a mostani papoknak és

hittudósoknak, akik elfoglalják a tudás és tanultság székeit,

és akik a tudatlanságot tudásnak nevezik, az elnyomást pedig

igazságnak hívják. Ha ezek az Igazság Fényét azon bálványokról

kérdeznék, melyeket üres képzelgésük faragott, és ha úgy

találnák, hogy az Ő válasza nem esik egybe a saját

elképzeléseikkel és a Könyvről alkotott saját megértésükkel,

bizonyosan az értetlenség megtestesülésének kiáltanák ki Azt,

Ki minden tudás Kincsesbányája és Kútfeje. Ilyen dolgok minden

korszakban előfordultak.

200.    Például, amikor Mohamedet, a lét Urát az újholdakról

kérdezték, Ő Isten parancsolata szerint így válaszolt:

„Istentől elrendelt szilárd időpontok ezek az emberek ...

számára.”  Ezek után azok, akik hallották, tudatlan embernek

bélyegezték Őt.

201.    Hasonlóképpen abban a versben, mely a „Lélek”-ről

szól, ezt mondja: „Kérdeznek Téged a Lélekről. Mondd, ’A Lélek

az Én Uram igéjéből való.’”  Amint Mohamed válaszát megadta,

mind nagy hangon tiltakoztak, mondván: „Lássátok e bolondot,

aki nem tudja, hogy mi a Lélek, és magát mégis az isteni Tudás

Kinyilatkoztatójának nevezi!” És most nézd a kor hittudósait,

akik azért, mert megtiszteltettek az Ő nevével, és mert atyáik

elfogadták az Ő kinyilatkoztatását, vakon alávetik magukat az

Ő igazságának. Figyeld meg, ha ezek az emberek ma ilyen

válaszokat kapnának az ilyen kérdezősködésre, habozás nélkül

visszautasítanák és megtagadnák ezeket – sőt, ugyanolyan

gáncsoskodón beszélnének, miként ezt meg is tették e napon. És

mindezt annak ellenére, hogy a lét ezen Lényegei végtelenül

magasztosabbak az ilyen képzeletszülte képeknél, és

mérhetetlenül dicsőségesebbek mindezen üres mondásoknál, és

minden értő szív felfogásánál. Az úgynevezett tudásuk e

Tudáshoz hasonlítva, teljesen hamis, és az egész megértésük

csupán ordító tévedés. Sőt, minden, ami az isteni Bölcsesség

ezen Bányáiból, és az örök tudás ezen Kincsesházaiból ered, az

az igazság, és csakis az igazság. A mondás: „A tudás csak egy

pont, melyet az ostobák megsokszoroztak”  bizonysága

érvelésünknek, és a hagyomány: „A tudás olyan fény, melyet

Isten annak szívébe vet, akinek csak akarja” állításunk

igazolása.

202.    Minthogy nem értették meg a Tudás jelentését, és ezzel

a névvel azon képeket illették, melyeket a saját képzelgésük

alkotott, és melyek a tudatlanság megtestesüléseitől

származtak, ezért a Tudás Forrására olyan dolgokat zúdítottak,

melyeket hallottál és láttál.

203.    Például, egy bizonyos ember , aki híres volt tudása és

eredményei okán, és aki saját magát népe egyik kiemelkedő

vezetőjének tekintette, könyvében elítélte és becsmérelte a

valódi tudás összes képviselőjét. Ez napnál világosabb

határozott kijelentéseiből, valamint a könyvében mindenütt

fellelhető utalásaiból. Mivel gyakran hallottunk felőle,

elhatároztuk, hogy elolvassuk némely munkáját. Bár soha nem

hajlottunk arra, hogy más emberek írásait olvassuk, mivel

azonban néhányan kérdeztek Minket róla, úgy éreztük, bele kell

néznünk könyveibe annak érdekében, hogy tudással és

megértéssel válaszolhassunk kérdezőinknek. De arabul írt

munkái nem voltak elérhetőek, mígnem egy napon valaki

értesített Minket, hogy az egyik dolgozata, „Irshádu'l-'Avám”  

címmel, fellelhető e városban. E címből megéreztük az

önteltség és hiúság bűzét, minthogy azt képzelte magáról, hogy

ő maga tudós, míg az összes többi embert tudatlannak

tekintette. Értékét tulajdonképpen már a cím is mutatta, amit

könyvének választott. Nyilvánvalóvá vált, hogy szerzője az

önzés és vágy ösvényét követi, és beleveszett a tudatlanság és

ostobaság pusztaságába. Úgy látszik, elfelejtette a jól ismert

hagyományt, mely azt mondja: „A tudás minden, ami

megismerhető; hatalom és erő mind teremtés.” Mindazonáltal

elküldettünk a könyvért, és Magunknál tartottuk néhány napig.

Talán kétszer tekintettünk bele. A második alkalommal

véletlenül rábukkantunk Mohamed „Mi'ráj”  történetére, Akiről

megmondatott: „Ha nem Teérted, nem teremtettem volna meg az

égi szférákat.” Láttuk, hogy húsz vagy még több tudományágat

sorolt fel, melynek ismeretét alapvető fontosságúnak tartotta

a „Mi'ráj” misztériumának megértéséhez. Kijelentéseiből azt

láttuk, hogyha az ember nem ismeri mindegyiket mélységeiben,

soha nem érhet el ennek az érzékelésen felüli és magasztos

témának a megfelelő megértéséhez. A felsorolt tudományok

között volt a metafizikai elvonatkoztatás, az alkímia és a

természetmágia tudománya. Ezeket az üres és elavult

tudományokat tekintette ez az ember előfeltételnek az isteni

Tudás szent és örök misztériumai megértéséhez.

204.    Kegyelmes Isten! Ekkora az ő megértése. És ennek

dacára, lásd, mily gáncsokat vetett és rágalmakat szórt Isten

végtelen tudásának azon Megtestesüléseire! Mily helyes és igaz

a mondás: „Azok arcába szórod-e rágalmaidat, Kiket az egy igaz

Isten hetedik mennyországa kincseinek Őrzőjévé tett?”  

Egyetlen értő szív vagy elme, a bölcsek és tudósok közül

egyetlen egy sem vette figyelembe azokat a nevetséges

kijelentéseket. Hiszen mily tiszta és nyilvánvaló minden

ítélőképes szív előtt, hogy ezt az úgynevezett tudást most és

a múltban is mindig visszautasította Ő, Ki az egy igaz Isten.

Miként lehetne e tudományok ismerete, melyek olyannyira

megvetendőek a valóban tanultak szemében, alapvető a „Mi'ráj”

misztériumainak megértéséhez, miközben Magát a „Mi'ráj” Urát

soha nem terhelte e korlátolt és zavaros tudományok egyetlen

betűje sem, és sugárzó szívét soha nem mocskolták ilyen

képzeletszülte illúziók? Mily igazul mondta: „Minden emberi

eredmény sánta szamáron kocog, míg az Igazság a szél szárnyán

suhan át a téren.”  Isten igazságosságára! Aki a „Mi'ráj”

misztériumát kívánja fürkészni, és ezen óceán egy cseppjére

vágyakozik, ha szívének tükrét már befedte azon tudományok

pora, meg kell azt tisztítania, mielőtt e misztérium fénye

abban visszatükröződhet.

205.    E napon azok, akik az örök Tudás óceánjába merülnek,

és az isteni bölcsesség bárkájában lakoznak, megtiltják az

embereknek az ilyen üres foglalatosságokat. Ragyogó keblük,

Istennek legyen hála, mentes az ilyen tudás minden nyomától,

és magasztos e súlyos fátylak felett. Elégettük Mi e legsűrűbb

fátylat a Szeretett szerelmének tüzével – a fátylat, melyre a

mondás vonatkozik: „Minden fátyol közül a legsúlyosabb a tudás

fátyla.”  Annak hamujában emeltük Mi az isteni tudás

szentélyét. Dicsőíttessék Isten, felégettük a „dicsőség

fátylait”  a Legszeretettebb szépségének tüzével. Az emberi

szívből kiűztünk mindent Rajta kívül, Ki a világ vágya, és

ebben büszkélkedünk. Nem ragaszkodunk más tudáshoz csak az

Övéhez, és nem fordítjuk szívünket másfelé, csak az Ő fényének

sugárzó dicsősége felé.

206.    Rendkívül meglepődtünk, mikor láttuk, hogy (Hájí Mirzá

Karím Khán) egyetlen célja csupán az volt, hogy az emberek

tudomásul vegyék, ő mindezen tudás birtokosa. Pedig Istenre

esküszöm, hogy a mennyei tudás mezőiről kélő egyetlen

szellőcske sem érintette meg soha a lelkét, és az időtlen

bölcsesség egyetlen misztériumát sem tárta fel. Sőt, ha a

Tudás jelentését valaha is elmagyaráznák neki, rémület szállná

meg szívét, és egész lénye alapjában megrendülne. Alantas és

értelmetlen kijelentései ellenére, lásd a szertelenség mily

magaslataira támaszt igényt!

207.    Kegyelmes Isten! Mily nagy a csodálkozásunk annak

láttán, miként gyűlnek az emberek köréje és követik őt!

Megelégedvén a múlandó porral, arcukat afelé fordították, és

hátuk mögé vetették Őt, Ki az Urak Ura. Kielégülten a varjú

károgásától, és beleszeretvén a holló látványába, lemondtak a

csalogány dallamáról és a rózsa bájáról. Mily kimondhatatlan

tévedéseket tárt fel e kérkedő könyv átforgatása! Túl

hitványak ahhoz, hogy bármely toll leírja ezeket, és túl

hamisak akár egy percnyi figyelemre is. Ha lenne azonban egy

próbakő, az azonnal megkülönböztetné az igazságot a

hamisságtól, a fényt a sötétségtől, és a napot az árnyéktól.

208.    A tudományok között, melyeket e színlelő említ, van az

alkímia. Reménykedünk, hogy egy király, vagy egy nagyhatalmú

ember felszólítja őt, hogy tudományát a képzelgés birodalmából

hozza le a tények tartományába, és a puszta kérkedésből a

tényleges eredmények síkjára. Bár e tanulatlan és alázatos

Szolga, aki soha nem állított efféle dolgokat, és nem is

tekintette ezeket az igazi tudás követelményeinek,

felvállalhatná ugyanezt a feladatot, hogy ezáltal

kiderülhessen az igazság, és megkülönböztethessék a

hamisságtól. De mi végre?! Minden, amit e nemzedék Nékünk

nyújtani tudott, a dárdái által ütött sebek voltak, és az

egyetlen kehely, melyet ajkunkhoz érintett, mérgének pohara

volt. Nyakunkon még mindig viseljük a láncok hegeit, és

testünkbe beleégtek a hajlíthatatlan kegyetlenség

bizonyítékai.

209.    És ami e személy eredményeit illeti, a tudatlanságát,

megértését és vélekedését, lásd, mit nyilatkoztatott ki a

Könyv, mely átfog minden dolgokat: „Bizony, a Zaqqúm-fa  a

bűnös [Athím] eledele.”  Aztán bizonyos versek következnek,

mely után ezt mondja: „Kóstold! Bizony, te vagy a hatalmas és

a nagylelkű Karím!”  Fontold meg, mily tisztán és kifejezetten

írja le őt Isten megronthatatlan könyve! Ez az ember mi több,

alázatot színlelvén saját könyvében úgy utal magára, mint az

„athím szolga”: „Athím” Isten Könyvében, hatalmas a köznép

nyájában, „Karím” néven!

210.    Gondolkozz el az áldott versről: „Nincs semmi, ami

nedves, és semmi, ami száraz, hogy ne lenne följegyezve egy

nyilvánvaló Írásban” , hogy e szavak jelentése szíved

táblájára vésethessenek. S mégis egy sokaság követi őt.

Visszautasították ők a tudás és igazság Mózesét, és a

tudatlanság Sámirí-jéhez  ragaszkodnak. Elfordították szemüket

az igazság Napcsillagától, mely az isteni és örök

mennyországban ragyog, és tudomásul sem veszik annak fényét.

211.    Ó testvérem! Az isteni tudás drágaköveit csak az

isteni Bánya onthatja, a rejtelmes Virág illatát csak az

ideális Kertben lehet belélegezni, és az időtlen bölcsesség

liliomai nem virágozhatnak máshol, csak a szeplőtelen szív

városában. „A jó vidékeken – Isten engedelmével – a növények

dúsan sarjadnak, de azon a vidéken, amelyik rossz, ott csupán

szűkösen sarjadnak.”

212.    Minthogy világosan megmutattuk, hogy csak az isteni

misztériumokba beavatottak érthetik meg a Mennyei Madár

dallamait, ezért hát kötelező mindenki számára, hogy a

szívükben megvilágosodottaktól, és az isteni misztériumok

Kincsestáraitól keressenek felvilágosítást Isten Hite finom

részleteit, valamint a Szentség Hajnalai kijelentéseiben

található homályos utalásokat illetően. Ily módon tárulnak

majd fel e misztériumok, nem szerzett tudás segítségével,

hanem egyedül Isten segedelmével és Kegyelméből. „Kérdezzétek

ezért az Írások őrzőit, ha nem tudjátok!”

213.    De ó, testvérem, mikor az igaz kereső úgy határoz,

hogy elindul kutató útjára az Örök Úr megismeréséhez vezető

ösvényen, akkor mindenek előtt meg kell tisztítania szívét,

mely Isten belső misztériumai kinyilatkoztatásának helye,

minden szerzett tudás elfedő porától, és a sátáni képzelgés

megtestesüléseinek utalásaitól. Keblét, mely az Imádott örök

szeretetének szentélye, meg kell tisztítsa minden mocsoktól,

és lelkét meg kell szabadítsa mindentől, ami víz és agyag,

minden bizonytalan és múlékony kötődéstől. Olyannyira meg kell

tisztítania szívét, hogy ne maradjon abban nyoma sem

szeretetnek, sem gyűlöletnek, nehogy az a szeretet vakon

félrevezesse, vagy az a gyűlölet elriassza az igazságtól.

Amint ma is látod, miként a legtöbb ember az ilyen szeretet

vagy gyűlölet miatt nélkülözi a halhatatlan Orcát, és

tévelyedett messze az isteni misztériumok Megtestesüléseitől,

pásztor nélkül bolyongva a feledés és tévelygés pusztaságában.

A keresőnek mindenkor Istenbe kell helyeznie bizodalmát, le

kell mondania a föld népeiről, el kell fordulnia a por

világától, és Ahhoz kell ragaszkodnia, Ki az Urak Ura. Soha

nem szabad arra törekednie, hogy önmagát mások fölé helyezze,

szíve táblájáról le kell mosnia a büszkeség és gőg minden

nyomát, türelmet és lemondást kell gyakorolnia, hallgatnia

kell és kerülni az üres fecsegést. Mert a nyelv parázsló tűz,

a túl sok beszéd pedig halálos méreg. Az anyagi tűz a testet

égeti el, míg a nyelv tüze a szívet és a lelket is felemészti.

Az előbbi ereje csak egy ideig hat, míg az utóbbi hatása száz

évig is eltart.

214.    A kereső tekintse súlyos véteknek a kibeszélést is, és

tartsa távol magát annak befolyásától, mert a kibeszélés a

szívnek fényét nyomja el, és kioltja a lélek életét. Érje be

kevéssel, és szabaduljon minden szertelen vágyakozástól.

Becsülje azok társaságát, akik lemondtak a világról, és

tekintse értékes jótétnek a kérkedő és világi emberek

kerülését. Minden nap hajnalán társalogjon Istennel, és teljes

lelkével tartson ki Imádottja keresésében. Minden szeszélyes

gondolatot emésszen el az Ő szerető említésének lángjával, és

villámsebesen haladjon el minden más mellett Rajta kívül.

Segítsen a nincsteleneken, és soha ne tagadja meg jóindulatát

a szűkölködőktől. Legyen jó az állatokhoz, hát még mennyire

embertársaihoz, akik felruháztattak a beszéd erejével. Ne

habozzon felajánlani életét Imádottjáért, és ne engedje azt

se, hogy az emberek balítélete eltérítse őt az Igazságtól. Ne

kívánjon másoknak olyat, amit nem kíván magának, és ne is

ígérjen olyasmit, amit meg nem tart. Egész szívével kerülje a

kereső a gonosztevők társaságát és imádkozzon bűneik

megbocsátásáért. Bocsásson meg a bűnösnek, és soha ne vesse

meg annak alantas sorát, mert senki sem ismeri a saját végét.

Mily gyakran jutott el egy bűnös a hit lényegéhez halála

óráján és szárnyalt fel a halhatatlan italból kortyolva a

magasságbéli Gyülekezethez. És mily gyakran változott meg

lelke felemelkedésének óráján egy odaadó hívő annyira, hogy a

legmélyebb tűzbe zuhant. Célunk e meggyőző és súlyos

kijelentések kinyilatkoztatásával az, hogy a keresőnek a

szívébe véssük, tekintsen Istenen kívül mindent múlandónak, és

vegyen Rajta kívül, Ki minden imádat tárgya, minden dolgot

tökéletes semmibe.

215.    Ezek az emelkedettek tulajdonságai és a szellemiség

felé törekvők fémjelei. Megemlítettük ezeket már azon

vándorlókra vonatkozó követelményekkel kapcsolatban, akik a

Pozitív Tudás Ösvényén járnak. Ha a világtól elfordult vándor

és őszinte kereső teljesítette e lényeges feltételeket, akkor,

és csak akkor nevezhető igaz keresőnek. Amikor teljesítette a

versbe foglalt feltételeket: „Akik azonban Érettünk

fáradoznak”, élvezi majd az e szavak által nyújtott áldásokat:

„azokat bizonyosan a Mi útjainkon vezéreljük.”

216.    Csak ha kigyúl a kereső szívében a kutatás, az őszinte

igyekezet, a sóvárgó vágy, a szenvedélyes odaadás, a forró

szeretet, a szent elragadtatás és rajongás lámpása, és az Úr

szerető kedvességének szellője megérinti lelkét, csak akkor

oszlik szét a tévelygés sötétje, a kétség és bizalmatlanság

köde, és árasztja el lényét a tudás és bizonyosság fényessége.

Azon az órán fog elősugározni a titokzatos Hírnök Isten

Városából tündöklőn, mint a reggel, elhozván a Lélek

örömhíreit, és fogja a tudás trombitaszaván keresztül

megébreszteni a szívet, a lelket és az elmét a nemtörődömség

szunnyadásából. S akkor a szent és örök Lélek sokszoros kegye

és áradó kegyelme olyan új életre ébreszti majd a keresőt,

hogy az úgy érzi, mintha új szemet, új fület, új szívet és új

elmét kapott volna. A világegyetem nyilvánvaló jelein fog

elmélkedni, és behatol a lélek rejtett misztériumaiba. Isten

szemével nézvén minden atomban meg fogja látni az ajtót, mely

őt a tökéletes bizonyosság fokozataihoz vezeti. Minden

dologban fel fogja fedezni az isteni Kinyilatkoztatás

misztériumait, és egy örökké tartó megnyilvánulás

bizonyítékait.

217.    Istenre esküszöm! Ha az, aki az útmutatás ösvényén jár

és igyekszik felhágni az igazságosság magaslataira, elérné e

dicső és legfelső fokot, ezer mérföld távolságból is

belélegezné Isten illatát, és meglátná az isteni Útmutatás

ragyogó reggelét kibomlani minden dolgok hajnala felett.

Minden egyes dolog, bármily kicsiny is, számára

kinyilatkoztatás lenne, mely őt Kedveséhez, keresésének

Céljához vezeti. E kereső tisztánlátása olyan éles lesz, hogy

úgy különbözteti meg majd az igazságot a hamisságtól, mint a

napot az árnyéktól. Ha Isten édes illatai lengedeznek a kelet

legtávolabbi vidékein, ő bizonyára felismeri és belélegzi azok

illatát, még ha a nyugat legtávolabbi végében lakik is.

Hasonló tisztán meg fogja különböztetni Isten összes jelét –

az Ő csodás kijelentéseit, nagyszerű munkáit és hatalmas

cselekedeteit – az emberek tetteitől, szavaitól és útjaitól,

mint az ékszerész, aki felismeri a drágakövet a kövek között,

vagy az ember, aki különbséget tud tenni a tavasz és az ősz, a

meleg és a hideg között. Mikor az emberi lélek csatornája

megtisztult minden világi és hátráltató kötődéstől,

csalhatatlanul meg fogja érezni a Kedves leheletét

felmérhetetlen távolból is, és annak illatától vezérelve elér

és belép a Bizonyosság Városába. Ott meglátja majd az Ő

időtlen bölcsességének csodáit, és megérti az összes rejtett

tanítást a Fa susogó leveleitől – mely Fa abban a Városban

virul. Belső és külső fülével annak porából a dicsőítés és

imádat himnuszait hallja majd felszárnyalni az Urak Urához, és

belső szemével felfedezi a „visszatérés” és „újjászületés”

misztériumait. Mily kimondhatatlanul dicsőségesek a jelek, a

jelképek, a kinyilatkoztatások és a ragyogás, melyet Ő, Ki a

nevek és tulajdonságok Királya ama Városnak rendelt! E város

elérése víz nélkül oltja a szomjat, és tűz nélkül szítja fel

Isten szeretetét. Minden egyes fűszálban a kifürkészhetetlen

bölcsesség misztériumai rejlenek, és minden egyes rózsabokron

miriádnyi csalogány zengi énekét áldott elragadtatásban.

Csodás tulipánjai feltárják az Égő Csipkebokor olthatatlan

Tüzének rejtelmét, és szentségének édes illatai a Messiási

Szellem fűszerét lehelik. Gazdagságot nyújt arany nélkül, és

halhatatlanságot ad halál nélkül. Minden egyes levél

kimondhatatlan örömöket rejt, és minden helység számtalan

misztériumot őriz.

218.    Azok, akik bátran munkálkodnak Isten akaratának

keresésében, miután lemondtak mindenről Rajta kívül,

olyannyira ragaszkodnak és kapcsolódnak majd azon Városhoz,

hogy elképzelhetetlen lenne számukra akár egyetlen pillanatra

is megválni tőle. Azon gyülekezet Jácintjától csalhatatlan

bizonyítékokat hallanak majd, Rózsájának szépségétől és

Csalogányának dallamából a legbiztosabb bizonyságtételeket

kapják meg. Ez a Város mintegy ezerévente egyszer megújul, és

új díszben ragyog fel.

219.    Ezért hát, ó barátom, feladatunk, hogy fejtsük ki a

legnagyobb erőfeszítést, hogy elérhessünk abba a Városba, és

Isten kegyelme és az Ő szerető kedvessége által széttéphessük

a „dicsőség fátylait”; hogy aztán megingathatatlan

szilárdsággal áldozhassuk csüggeteg lelkünket az Új Kedves

ösvényén. Könnyes szemekkel, hőn, újra és újra könyörögjünk

Hozzá, hogy adja meg nekünk e kegy ajándékát. Az a Város pedig

nem egyéb, mint Isten Szava, mely minden korban és

törvénykorszakban kinyilatkoztatásra kerül. Mózes napjaiban ez

az Öt Könyv volt; Jézus napjaiban az Evangélium; Mohamed,

Isten Küldötte napjaiban a Korán; e napon a Bayán; és Annak

törvénykorszakában, Kit Isten ki fog nyilvánítani, az Ő saját

Könyve – a Könyv, melyhez minden korábbi Törvénykorszak

Könyveit mérni kell, a Könyv, mely mindegyiket felülmúlja és

fenségesen áll felettük. E városokban a szellemi táplálék

bőkezűen biztosított, és megronthatatlan örömök rendeltettek

el. Az étel, amit nyújtanak, mennyei kenyér, és a Szellem,

amiben részesítenek, Isten hervadhatatlan áldása. A világtól

elfordult lelkekre ráruházzák az Egység adományát,

meggazdagítják a szűkölködőt, és a tudás kelyhét ajánlják

azoknak, akik a tudatlanság pusztaságában kóborolnak. Az

összes útmutatás, az áldások, a tudás, a megértés, a hit és a

bizonyosság, mely mindenekre ráruháztatott, ami a mennyben és

a földön van, ezen Városokban rejtezik és őriztetik.

220.    Például, a Korán bevehetetlen erősség volt Mohamed

népe számára. Aki belépett oda az Ő napjaiban, védelmet nyert

az ellenség ördögi támadásaitól, fenyegető dárdáitól,

lélekemésztő kétségeitől és istenkáromló suttogásaitól. Részt

kapott továbbá az örökkön való és jóízű gyümölcsökből – a

bölcsesség gyümölcseiből az isteni Fáról. Megadatott számára,

hogy ihasson a tudás folyójának megronthatatlan vizéből, és

megízlelhesse az isteni Egység misztériumainak borát.

221.    Mindazon dolgokat, melyekre annak a népnek Mohamed

Kinyilatkoztatásával és az Ő törvényeivel kapcsolatban

szüksége volt, megtalálta kinyilatkoztatva és nyilvánvalóan a

sugárzó dicsőség ama Ridvánjában. Az a Könyv tartós

bizonyságtétel népének Mohamed után, minthogy parancsolatai

vitathatatlanok és ígérete csalhatatlan. Mindnyájan arra

szólíttattak, hogy kövessék azon Könyv előírásait „a hatvanas

esztendőig”  – Isten csodás Megnyilvánulása eljövetelének

évéig. Ez a Könyv az a Könyv, mely csalhatatlanul elvezeti a

keresőt az isteni Jelenlét Ridvánjába, és amely odahat, hogy

aki lemondott hazájáról és a keresők ösvényén jár, beléphessen

az örökkön tartó újraegyesülés Szentélyébe. Útmutatása soha

nem tévedhet, bizonyságtételét más bizonyságtétel felül nem

múlhatja. Egyetlen más hagyomány, könyv vagy feljegyzés sem

rendelkezik ilyen kiváltsággal, hiszen mind a hagyományok,

mind pedig azok, akik ezeket elmondták, egyedül e Könyv

szövege által nyernek megerősítést és bizonyítást. Mi több, a

hagyományok maguk is nagyban különböznek, és sok bennük a

homályosság.

222.    Mohamed Maga, amikor küldetése végéhez közeledett, e

szavakat szólta: „Valóban, két súlyos bizonyságomat hagyom

rátok: Isten Könyvét és a Családomat.” Bár a Prófétaság e

Forrása, és az isteni Útmutatás Kincsesbányája számos

hagyományt nyilatkoztatott ki, mégis csak azt a Könyvet

említette meg, ezáltal kijelölvén azt, mint a keresők

leghatalmasabb eszközét és legbiztosabb bizonyságát; vezetőt

az embereknek a Feltámadás Napjáig.

223.    Biztos látással, tiszta szívvel és megszentelt

lélekkel gondolkozz el figyelmesen arról, hogy Isten mit

határozott meg népének az útmutatás bizonyságául a Könyvében,

melyet hitelesnek fogadnak el mind az előkelők, mind a pórnép.

Ezen bizonysághoz kell ragaszkodnunk mindkettőnknek, és a

világ minden népének is, hogy annak fényében megismerhessük és

megkülönböztethessük az igazságot a hamisságtól, a vezetést a

tévelygéstől. Minthogy Mohamed bizonyságait a Könyvére és a

Családjára korlátozta, és mivel az utóbbi már kihalt, csupán a

Könyve maradt egyetlen bizonyságként az emberek között.

224.    Könyvének elején ezt mondja: „Alif. Lám. Mím. Ez az

Írás, amelyhez nem férhet kétség; útmutatás az istenfélők

számára.”  A Korán ezen összefüggéstelen betűiben az isteni

Lényeg misztériumai rejteznek, és azok kagylójában az Ő

Egységének gyöngyei őriztetnek. Hely hiányában most nem

foglalkozunk ezekkel. Külsőleg Magát Mohamedet jelölik, Kit

Isten így szólít meg: „Ó Mohamed, nincs kétség, sem

bizonytalanság e Könyv felől, mely az isteni Egység

mennyországából küldetett le. Útmutatás található ebben

azoknak, akik félik Istent.” Gondold meg, miként jelölte ki és

határozta meg Ő ugyanezt a Könyvet, a Koránt útmutatásként

mindeneknek, mik a mennyben és a földön vannak. Ő, az isteni

Lény, és megismerhetetlen Lényeg, saját Maga tett bizonyságot,

hogy ez a Könyv minden kétséget és bizonytalanságot kizáróan

az egész emberiség iránytűje a Feltámadás Napjáig. És most,

kérdezzük, tisztességes-e, hogy ez a nép kétséggel és

gyanakvással tekintsen e legsúlyosabb Bizonyságra, melynek

isteni eredetét Isten hirdette, és jelentette ki róla, hogy ez

az igazság megtestesülése? Tisztességes-e, hogy elfordulnak

attól a dologtól, amit Ő az útmutatás legfőbb Eszközeként

jelölt ki a tudás legmagasabb csúcsainak eléréséhez, és hogy

mást keresnek azon a Könyvön kívül? Miként engedhetik meg,

hogy az emberek nevetséges és ostoba mondásai a bizalmatlanság

magvait hintsék el a fejekbe? Hogyan állíthatják még mindig

fölöslegesen, hogy egy bizonyos személy így vagy úgy beszélt,

vagy hogy egy bizonyos dolog nem történt meg? Ha elképzelhető

lett volna Isten Könyve mellett bármi, ami hatalmasabb

eszköznek és biztosabb útmutatónak bizonyult volna az

emberiség számára, vajon nem nyilatkoztatta volna-e azt ki

ebben a versben?

225.    Kötelességünk, hogy ne térjünk el Isten

ellenállhatatlan végzésétől és szilárd rendelésétől, amint azt

a fent említett versben kinyilatkoztatta. El kell fogadjuk a

szent és csodás Írásokat, mert ha ezt nem tesszük, nem

ismerjük el ennek az áldott versnek az igazságát sem.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy aki nem ismeri el a Korán igazságát,

az valójában nem ismeri el az előző szent Írások igazságát

sem. Ez csupán a vers kézzelfogható értelme. Ha feltárnánk

belső jelentéseit, és kibontanánk rejtett misztériumait, az

örökkévalóság sem lenne elegendő ahhoz, hogy kimerítsük a

benne foglaltakat, sem nem lenne a világegyetem képes arra,

hogy meghallja őket! Valóban, Isten tanúsítja annak igazságát,

amit mondunk!

226.    Egy másik helyen szintén ezt mondja: „Ha kétségben

vagytok afelől, amit kinyilatkoztattunk a Mi Szolgánknak,

hozzatok csak egy hozzá hasonló szúrát és szólítsátok elő a

tanúitokat, akik mások, mint Isten – ha igazat mondotok.”  

Lásd, mily magasztos a rangja, és mily teljes az értéke e

verseknek, melyekről kijelentette, hogy ezek az Ő legbiztosabb

bizonyságtételei, csalhatatlan bizonyítékai, mindent lebíró

hatalmának bizonyságai, és akarata erejének kinyilatkoztatása.

Ő, az isteni Király, hirdeti Könyve verseinek vitathatatlan

felsőbbrendűségét mindazon dolgok felett, melyek bizonyságot

tesznek az Ő igazságáról. Mert összehasonlítva bármi más

bizonyítékkal és záloggal, az Istentől kinyilatkoztatott

versek úgy ragyognak, mint a nap, míg az összes többi olyan,

mint a csillagok. A világ népei számára e versek képezik a

tökéletes Király örök bizonyságtételét, megcáfolhatatlan

bizonyítékát, ragyogó fényét. Kiválóságuknak nincsen párja,

értéküket semmi felül nem múlhatja. Ezek az isteni gyöngyök

kincstárai, és az isteni misztériumok letéteményesei. Ezek

alkotják az eloldhatatlan Köteléket, az erős Kötelet, az

’Urvatu’l-Vuthqá-t, a kiolthatatlan Fényt. Rajtuk keresztül

áramlik az isteni tudás folyama, és izzik az Ő időtlen és

mindenre kiterjedő bölcsességének tüze. Ez az a tűz, mely egy

és ugyanazon pillanatban szítja fel a szeretet lángját a hívők

keblében, és plántálja a közöny jeges borzongását az ellenség

szívébe.

227.    Ó barátom! Tisztünk, hogy Isten rendelkezését ne

toljuk félre, hanem inkább fogadjuk el és vessük alá magunkat

annak, amit Ő elrendelt isteni Bizonysága gyanánt. E vers túl

súlyos és jelentőségteljes kijelentés e megkínzott léleknek,

hogy azt igazolja és kifejtse. Isten az igazat szólja, és Ő

mutatja az utat. Ő, bizony, magasztosan áll minden népe

fölött; Ő a Hatalmas, a Jóakaró.

228.    Ezt is mondja: „Ezek Isten versei. Mi az Igazságnak

megfelelően hirdetjük azokat Néked. Vajon miféle

kinyilatkoztatásban akarnak ők hinni Isten és az Ő versei

után?”  Ha megragadnád e vers értelmét, felismernéd az

igazságot, hogy Isten Prófétáinál nagyobb megnyilvánulás soha

ki nem nyilatkoztatott, és hogy a földön soha nem jelent meg

nagyobb tanúságtétel, mint kinyilatkoztatott verseik

tanúságtétele. Sőt, e tanúságtételt egyetlen más tanúságtétel

sem múlhatja felül soha, kivéve azt, amit az Úr, a te Istened

úgy kíván.

229.    Egy további részben ezt mondja: „Jaj minden hazugnak

és bűnösnek, aki – hirdettetvén néki – hallja Isten verseit,

aztán dölyfösen megmakacsolja magát, mintha nem is hallotta

volna. Add hírül neki, hogy fájdalmas büntetés lesz az

osztályrésze!”  Egyedül e vers utalásai már magukban is

elegendők mindennek, ami a mennyben és a földön van, ha az

emberek elgondolkoznának Uruk versein. Mert hallod, hogy

manapság az emberek miként vetik el gőgösen az Istentől

kinyilatkoztatott verseket, mintha azok a legalantasabb dolgok

lennének. Pedig a világban soha nem jelent meg semmi nagyobb,

mint e versek, és nem is fog soha nagyobb megnyilvánulni!

Mondd nékik: „Ó, figyelmetlen emberek! Azt ismétlitek, mit

atyáitok egy régmúlt korban mondtak. És amilyen gyümölcsöket

ők gyűjtöttek hitetlenségük fájáról, ugyanazt fogjátok ti is

gyűjteni. Nemsokára atyáitokhoz gyülekeztek majd, és velük

együtt lakoztok pokoli tűzben. Gonosz lakhely! a zsarnokság

népének lakhelye.”

230.    Ismét egy másik részben ezt mondja: „És amikor

megismer valamit a verseinkből, akkor gúnyt űz azokból. Az

efféléknek megalázó büntetés lesz az osztályrészük.”  Az

emberek gúnyosan megjegyezték, mondván: „Tégy másik csodát, és

adj nekünk másik jelet!” Az egyik ezt mondta: „Szakaszd hát

ránk az égboltot darabokban!” ; egy másik: „Ha ez az igazság

is Tőled jön, akkor esőzz ránk követ az égből!”  Miként Izrael

népe Mózes idején elcserélte a mennyei kenyeret a föld hitvány

dolgaira, ezek az emberek is igyekeztek az Istentől

kinyilatkoztatott verseket romlott, aljas és meddő vágyaikra

felcserélni. Hasonlóképpen látod ma is, hogy ámbár mennyei

eledel szállott alá az isteni könyörületesség mennyországából,

és záporozott alá szerető kedvessége felhőiből, és ámbár az

élet tengerei zúgnak a szív Ridvánjában minden lét Urának

parancsára, ezek az emberek mégis éhesen, mint a kutyák, a

hulla köré gyűlnek, és megelégednek egy sóstó álló vizével.

Kegyelmes Isten! Milyen különös e nép viselkedése! Nagy hangon

útmutatást követelnek, pedig Annak lobogója, Ki minden

dolgokat vezérel, már kibontatott. A tudományuk homályos

részleteihez ragaszkodnak, miközben napként ragyog Az, Ki

minden tudás Tárgya. Saját szemükkel látják a napot, és azt a

ragyogó Égitestet mégis fényének bizonyságáról kérdezik.

Látják a tavaszi záporokat magukra hullani, és mégis e jótét

bizonyítékát keresik. A nap bizonysága a saját fénye, mely

ragyog, és fénybe borít minden dolgokat. A zápor bizonysága a

jótét, mely megújítja a világot, és az élet palástjával

ruházza fel. Ó igen, a vak semmit nem érzékel a napból a hevén

kívül, és a szikes talaj nem részesül az irgalom záporaiból.

„Ne csodálkozzatok azon, ha a Koránban a hitetlen semmi mást

nem lát, mint betűk sorát, mert a vak sem talál mást a napon,

mint meleget.”

231.    Egy további részben ezt mondja: „És amikor a verseink

nyilvánvaló bizonyítékok gyanánt hirdettetnek nékik, nincs más

érvük, csak az, hogy azt mondják: ’Hozzátok vissza atyáinkat,

ha az igazat mondjátok!’”  Lásd, mily ostoba bizonyságokat

kívántak a mindent átfogó irgalom ezen Megtestesüléseitől!

Gúnyolódtak a verseken, melyeknek egyetlen betűje nagyobb,

mint a menny és a föld teremtése, és mely a hit szellemével

megébreszti az önzés és vágy völgyének halottait; és így

kiáltoznak: „Tedd, hogy atyáink kikeljenek koporsóikból.” Ím,

ilyen volt annak a népnek a romlottsága és gőgje. E versek

mindegyike csalhatatlan bizonysága és dicsőséges bizonyítéka

az Ő igazságának a föld összes népe számára. Mindegyikük

elégséges bizony az egész emberiségnek, ha mélyen

elgondolkozol Isten versein. A fent említett igében magában is

misztériumok igazgyöngyei rejteznek. Bármi legyen is a

betegség, a gyógyír, amit ajánl, soha nem csal meg.

232.    Ne figyelj azok üres perlekedésére, akik azt állítják,

hogy a Könyv és annak versei soha nem lehetnek bizonyság az

átlagemberek számára, minthogy azok a jelentésüket nem fogják

fel, és értéküket sem becsülik. Pedig Isten csalhatatlan

bizonysága mind a Keletnek, mind a Nyugatnak nem más, mint a

Korán. Ha ez az emberek megértése fölött állna, hogyan

lehetett volna kijelenteni róla, hogy ez az egyetemes

bizonyság minden ember számára? Ha az állításuk igaz lenne,

akkor senkitől nem követelnék meg, és nem is lenne szükséges

senki számára, hogy megismerje Istent, mivel az isteni Lény

megismerése még a Könyve megismerése felette áll, és az

átlagemberek nem rendelkeznének azzal a képességgel, hogy azt

megértsék.

233.    Az ilyen vita teljességgel félrevezető és

megengedhetetlen. Egyedül nagyképűség és gőg diktálja. Célja,

hogy az embereket messze vezesse az isteni tetszés

Ridvánjától, és úgy szorosabbra foghassák hatalmuk gyeplőjét

az emberek fölött. Isten szemében azonban ezek az átlagemberek

végtelenül magasabban és magasztosabban állnak, mint vallási

vezetőik, akik elfordultak az egy igaz Istentől. Az Ő

szavainak megértése, és a Mennyei Madarak kijelentéseinek

felfogása semmiképpen nem függ az emberi tanultságtól. Hanem

csupán a szív tisztaságától, a lélek erkölcsösségétől és a

szellem szabadságától függ. Ezt bizonyítják azok, akik, bár a

tudás elfogadott mércéjének egyetlen betűjével sem

rendelkeznek, ma mégis a tudás legmagasabb székein trónolnak;

és szívük kertje az isteni kegyelem záporai által a bölcsesség

rózsáival és a megértés tulipánjaival ékes. Jó az őszinte

szívűeknek, mert ők részt kapnak egy hatalmas Nappal fényéből!

234.    És hasonlóan ezt mondja: „Akik nem hisznek Isten

jeleiben, s abban, hogy találkozásuk lesz Véle, azoknak

nincsen reményük az Én irgalmamban. Fájdalmas büntetés lesz az

osztályrészük.”  Továbbá: „És azt mondták: ’Talán hagyjuk el

isteneinket egy dzsinntől megszállott költő kedvéért?’”  E

vers értelme nyilvánvaló. Lásd, milyen megjegyzést tettek,

miután a versek kinyilatkoztattak. Költőnek nevezték,

kigúnyolták Isten verseit, és így kiáltottak, mondván: „Ezek

az ő szavai csupán a hajdanvoltak mesés történetei!”  Ezalatt

azt értették, hogy azokat a szavakat, melyeket a régi idők

népei emlegettek, Mohamed összegyűjtötte, és ezeket nevezte

Isten Szavának.

235.    Hasonlóképpen mostanság is hallottad, hogy az emberek

ugyanilyen vádakkal illetik e Kinyilatkoztatást, mondván: „E

verseket Ő a régiek szavaiból rakta össze”; vagy „e szavak

hamisak.” Beképzelt és gőgös, amit mondanak, alantas a rangjuk

és állapotuk!

236.    A tagadások és vádaskodások után, melyeket felhoztak

és melyekre utalást tettünk, így tiltakoztak, mondván:

„Írásaink szerint Mózes és Jézus után nem támadhat független

Próféta, hogy eltörölje az isteni Kinyilatkoztatás Törvényét.

Sőt, az, aki testet fog ölteni, be kell teljesítse a

törvényt.” Ezután került kinyilatkoztatásra az a vers, mely

utal az összes isteni témára és bizonyságot tesz az

igazságról, hogy a Mindenek Felett Irgalmas kegyelmének

áradása soha meg nem szűnhet: „És korábban már József jött el

hozzátok a nyilvánvaló bizonyítékokkal. Ám ti mindegyre

kétségben voltatok afelől, amit elhozott néktek. És amikor

végül meghalt, azt mondtátok: ’Isten nem küld már Őutána

Küldöttet.’ Ekképpen vezeti tévútra Isten azt, aki semmibe

veszi a határokat és kételkedik.”  Így hát, értsd meg e

versből, és tudd bizonyosan, hogy az emberek minden korban a

Könyv egy bizonyos verséhez ragaszkodván ily üres és

nevetséges dolgokat beszéltek, azt állítván, hogy egyetlen

Próféta sem jelenhet meg többé a világon. Akárcsak a

keresztény papok, akik, ragaszkodván az Evangélium azon

verséhez, melyről már említést tettünk, megpróbálták

elmagyarázni, hogy az Evangélium törvénye soha el nem

töröltethetik, és hogy egyetlen független Próféta sem ölt újra

testet, hacsak nem erősíti meg az Evangélium törvényét. A

legtöbb embert ugyanez a szellemi betegség sújtja.

237.    Amint ma is láthatod, hogy a Korán népe a régi idők

embereihez hasonlóan engedi, hogy „a Próféták Pecsétje”

kifejezés elfátyolozza a szemüket. Pedig maguk is vallják e

verset: „Ám ezeket senki nem tudja értelmezni, csak Isten, és

azok, akik szilárdak a tudásban.”  És mikor Az, Ki szilárd

minden tudásban, Az, Ki annak Szülőanyja, Lelke, Titka és

Lényege, olyat nyilatkoztat ki, ami akár csak a legkisebb

mértékig is ellenkezik vágyukkal, vadul szembeszállnak Vele,

és szégyentelen módon megtagadják Őt. Ezt már hallottad és

láttad. Az ilyen cselekedetek és szavak felbujtói egyedül a

vallási vezetők, azok, akik nem imádnak más Istent, mint a

saját vágyukat, nem kötelezik el magukat másnak, csak az

aranynak, akik a tanultság legsűrűbb fátylaiba burkoltattak,

belekavarodván annak homályos pontjaiba, elvesztek a tévedés

vadonában. Miként a lét Ura határozottan kijelentette: „Mi a

véleményed arról, aki saját kényét tette meg istenének, és

akit Isten tudás által vitt tévútra, és akinek lepecsételte a

fülét és a szívét és leplet helyezett a szemére? Vajon ki

vezérli őt az igaz útra, miután Isten tévútra vitte? Hát nem

hallgatnak az intő szóra?”

238.    Bár az „akit Isten tudás által vitt tévútra” külső

jelentése az, ami kinyilatkoztatott, Számunkra mégis a kor

azon hittudósaira vonatkozik, akik elfordultak Isten

Szépségétől, és akik saját tanultságukhoz ragaszkodván, melyet

az ő saját elképzeléseik és vágyaik formáltak,

visszautasították Isten mennyei Üzenetét és

Kinyilatkoztatását. „Mondd: 'Nagy híradás ez! Ti azonban

elfordultok tőle.’”  Ezt is mondja: „És amikor a Mi világos

verseink hirdettetnek nékik, azt mondják: ’Semmi más ez, csak

egy ember, aki el akar fordítani benneteket attól, amit

atyáitok szolgáltak.’ És azt mondják: ’Nem más ez, csak egy

általa koholt hazugság.’”  

239.    Fordítsd füled Isten szent Hangja felé, és figyelmezz

édes és halhatatlan dallamára. Lásd, miként figyelmeztette Ő

komolyan azokat, akik visszautasították Isten verseit, és

tagadta ki azokat, akik megtagadták az Ő szent szavait.

Gondold meg, mily messze tévelyedtek az emberek az isteni

Jelenlét Kawthar-jától, és mily fájdalmas volt a szellemiséget

nélkülözők hitetlensége és önteltsége ama megszentelt Szépség

előtt. Bár a szerető kedvesség és bőkezűség e Lényege engedte,

hogy azon múlandó lények belépjenek a halhatatlanság

birodalmába, és elvezette a szomjazó lelkeket a gazdagság

szent folyójához, egyesek mégis „Isten, minden teremtmények

Urának rágalmazójának” kiáltották ki Őt, mások azzal vádolták,

hogy Ő „az, aki visszatartja az embereket a vallás és az igaz

hit ösvényétől”, míg mások pedig „bolondnak” vagy hasonlónak

nevezték.

240.    Figyeld meg, hogy ma is milyen hasonló aljas

gyanúsítgatásokkal támadták a Halhatatlanság e Drágakövét [a

Bábot], és mily kimondhatatlan bűnöket követtek el Ellene, Ki

a tisztaság Forrása. Annak dacára, hogy Isten a Könyvében és

az Ő szent és halhatatlan Táblájában mindenhol figyelmeztette

azokat, akik megtagadják és visszautasítják a

kinyilatkoztatott verseket, és kegyelmét hirdette azoknak,

akik elfogadják azokat, mégis, lásd a számtalan kifogást, amit

a versek ellen felhoztak, melyek pedig Isten örök szentségének

új mennyországából küldettek le! És mindezt a tény ellenére,

hogy szem még nem látta a bőség ily nagyszerű kiáradását, sem

fül nem hallott még a szerető kedvesség ily

kinyilatkoztatásáról. Oly bőség és kinyilatkoztatás öltött

testet, hogy a kinyilatkoztatott versek tavaszi záporként

látszottak alázuhogni a Mindenek Felett Bőkezű irgalmának

felhőiből. Az „állandósággal felruházott” Próféták, kiknek

magasztossága és dicsősége úgy ragyog, mint a nap, mindegyike

megtiszteltetett egy Könyvvel, melyet mindenki látott, és

melynek versei illendően betartattak. Míg a versek, melyek az

isteni irgalom ezen Felhőjéből alázáporoztak, oly bőségesek

voltak, hogy senki nem volt képes még megbecsülni számukat.

Tucatnyi kötet érhető el most. És még hány van máshol! Hányat

zsákmányoltak el, és hány esett az ellenség kezébe, melyek

sorsáról senki sem tud.

241.    Ó testvérem, nyissuk fel szemünket, elmélkedjünk

Szaváról, és keressük Isten Megnyilvánulásainak óvó árnyát,

hogy tán a Könyv félreérthetetlen tanácsai

figyelmeztet-hessenek, és ügyeljünk a szent Táblákban

feljegyzett intelmekre; hogy ne vessünk gáncsot a versek

Kinyilatkoztatójának, hanem kötelezzük el magunkat teljesen

Ügye mellett, és fogadjuk el teljes szívből az Ő törvényét,

hogy tán beléphessünk irgalmának udvarába, és kegyelmének

partjain lakozhassunk. Bizony, irgalmas Ő, és megbocsátó

szolgái iránt.

242.    És hasonlóképpen ezt mondja: „Mondd, ó a Könyv népe!

Vajon semmi másért nem gyűlölködtök ellenünk, csak azért, mert

hiszünk Istenben és abban, ami leküldetett hozzánk, és abban,

ami leküldetett korábban, és azért, mert a legtöbben közületek

vétkesek?”  Mily kézzelfoghatóan tárja fel e vers a célunkat,

és mily tisztán bizonyítja Isten igéje tanúságtételének

igazságát! E vers akkor nyilatkoztatott ki, amikor az iszlámot

támadták a hitetlenek, és követőit tévhitekkel vádolták,

amikor Mohamed Társait istentagadóknak bélyegezték, és egy

hazug varázsló követőinek. Korai napjaiban, amikor az iszlám

külsőleg még hatalom és erő híján volt, a Próféta barátait,

akik arcukat Isten felé fordították, bármerre is mentek,

zaklatták, üldözték, kővel dobálták és gyalázták. Ilyen időben

küldetett le ez az áldott vers az isteni Kinyilatkoztatás

mennyországából. Megdönthetetlen bizonyítékot tárt fel, és a

csalhatatlan útmutatás fényét hozta el. A társait Mohamed arra

utasította, hogy a következőt feleljék a hitetleneknek és

bálványimádóknak: „Ti nyomorgattok és üldöztök minket, pedig

mi mást tettünk, mint hogy hiszünk Istenben és a versekben,

melyek leküldettek nékünk Mohamed nyelve által, és azokban,

melyek alászállottak a régi Prófétáknak?” Ez azt jelenti, hogy

egyetlen bűnük az volt, hogy felismerték, Isten új és csodás

versei, melyek alászállottak Mohamedre, valamint azok, melyek

a régi Prófétáknak kinyilatkoztattak, mind Istentől eredtek,

és hogy elismerték és elfogadták ezek igazát. Íme a

bizonyságtétel, melyet az isteni Király szolgáinak tanított.

243.    Ennek fényében tisztességes-e, hogy ez a nép

visszautasítja az újonnan kinyilatkoztatott verseket, melyek

átfogják a Keletet és a Nyugatot, és hogy magát az igazhit

védelmezőjének tekinti? Nem kellene inkább hinniük Benne, Ki e

verseket kinyilatkoztatta? Megfontolván a bizonyságtételt,

melyet Ő saját Maga adott, hogyan ne tartaná Ő igazhitűeknek

azokat, akik bizonyságot tettek annak igazáról? Távol légyen

Tőle, hogy elküldje irgalma kapuitól azokat, akik afelé

fordultak és elfogadták az isteni versek igazságát, vagy hogy

megfenyegesse azokat, akik ragaszkodtak szilárd bizonyságához!

Bizony, Ő az igazságot versein keresztül határozza meg, és

Kinyilatkoztatását szavaival igazolja. Valóban, Ő az Erős, a

Veszélyben Segítő, a Mindenható.

244.    És hasonlóképpen ezt mondja: „Ha Írást küldtünk volna

le Néked papiruszon, és kezükkel megtapogathatnák azt, azok,

akik hitetlenek még akkor is azt mondanák: ’Mi más lenne ez,

ha nem nyilvánvaló varázslat?’”  A Korán legtöbb verse e

témára utal. Mi a rövidség kedvéért csupán ezeket említettük

meg. Gondold meg, a verseken kívül megállapított-e bármi mást

az egész Könyv, mint próbakövet az Ő Szépsége

Megnyilvá-nulásainak felismeréséhez, amihez az emberek

ragaszkodhatnának és visszautasíthatnák Isten

Megnyilvánulásait? Ellenkezőleg, minden alkalommal tűzzel

fenyegette Ő azokat, akik visszautasítják és kigúnyolják a

verseket, amint ezt már bemutattuk.

245.    Ezért hát, ha egy személy előáll, és miriádnyi verset,

tanulmányt, levelet és imát ír, melyeknek egyikéhez sem

tanuláson keresztül jutott el, mily elképzelhető mentség

igazolhatná az embereket, akik visszautasítják azokat, és

megfosztják magukat a belőlük áradó kegyelemtől? Milyen

választ tudnának adni, miután lelkük felemelkedett és

eltávozott komor templomából? Mentegetőzhetnének, mondván:

„Ragaszkodtunk egy bizonyos hagyományhoz, és minthogy nem

láttuk annak betű szerinti beteljesedését, ezért emeltünk

olyan vádakat az isteni Kinyilatkoztatás Megtestesülései

ellen, és tartottuk magunkat távol Isten törvényétől”? Nem

hallottad-e, hogy az okok között, amiért egyes Próféták

„állandósággal felruházott” Prófétáknak jelöltettek meg, egy

Könyv kinyilatkoztatása volt a számukra? Ennek dacára, hogyan

lehetne felmenteni e népet, mely visszautasítja oly sok

kötetnyi vers Kinyilatkoztatóját és Szerzőjét, és annak

beszédét követi, aki ostobán a kétely magvait hintette el az

emberek szívében, és aki felkelt, hogy Sátánhoz hasonlóan az

embereket a megsemmisülés és tévelygés ösvényeire vezesse?

Hogyan engedhetik, hogy ilyen dolgok megfosszák őket az isteni

bőség Napjának fényétől? Mindezek mellett, ha ezek az emberek

visszautasítanak és kerülnek egy ilyen isteni Lelket, egy

ilyen szent Leheletet, –kérdezzük Mi –vajon kihez

ragaszkodhatnak, kinek az arcához fordulhatnak az Ő Arcán

kívül? Ó igen – „Mindenkinek van egy iránya, amely felé

fordul.”  Megmutattuk neked e két utat; járd hát azt, amit

választasz. Ez valóban az igazság, és az igazságon kívül nem

marad semmi más, csak a tévelygés.

246.    E Kinyilatkoztatás igazságát alátámasztó bizonyítékok

között található az, hogy minden korban és Törvénykorszakban,

amikor a láthatatlan Lényeg Megnyilvánulásának személyében

megjelenik, bizonyos jelentéktelen és minden világi kötődéstől

mentes lelkek megvilágosodást keresnek a Prófétaság Napjától

és az isteni útmutatás Holdjától, és eljutnak Isten Színe elé.

Ezért a kor papjai és a gazdagok lenézik és kigúnyolják ezeket

az embereket. Miként kinyilatkoztatott azokra vonatkozóan,

akik tévedtek: „És az előkelők az Ő népéből, akik hitetlenek

voltak, azt mondták: ’Nem látjuk, hogy más lennél, mint

hozzánk hasonlatos ember, és nem látjuk, hogy bárki követne

Téged a meggondolatlan csőcseléken kívül. És nem látjuk, hogy

bármi érdemetek lenne velünk szemben. Úgy véljük inkább, hogy

hazugok vagytok.’”  Gáncsot vetettek e szent

Megnyilvánulásoknak és tiltakoztak, mondván: „Senki nem követ

Téged közülünk, csak az alantasa, azok, akik figyelemre sem

méltók.” Céljuk az volt, hogy megmutassák, hogy a tanultak, a

gazdagok és a híresek közül senki sem hitt bennük. Ilyen és

hasonló bizonyítékokkal próbálták bizonygatni Annak

hamisságát, Ki nem szól semmi mást, csupán az igazat.

247.    Eme legragyogóbb Törvénykorszakban azonban, e

legfenségesebb Uralom idején számos megvilágosodott hittudós,

nagy tudással rendelkező ember és az érett bölcsesség doktorai

léptek be Udvarába, ittak isteni Jelenlétének kelyhéből és

megtiszteltettek legnagyszerűbb kegyével. Az Imádott kedvéért

lemondtak a világról és mindenről, ami abban van. Megemlítjük

néhányuk nevét, hogy tán ez megerősíthesse a gyengeszívűeket,

és bátoríthassa a félénkeket.

248.    Közöttük volt Mullá Husayn, aki részesült az isteni

Kinyilatkoztatás Napjának sugárzó ragyogásából. Ha ő nem lett

volna, Isten nem foglalta volna el irgalmának székét, és nem

lépett volna fel az örök dicsőség trónusára sem. Közöttük volt

továbbá Siyyid Yahyá, korának ama egyedülálló és páratlan

alakja,
Mullá Muhammad ’Alíy-i-Zanjání
Mullá ’Alíy-i-Bastámí
Mullá Sa’íd-i-Bárfurúshí
Mullá Ni’matu’lláh-i-Mázindarání
Mullá Yúsuf-i-Ardibílí
Mullá Mihdíy-i-Khu’í
Siyyid Husayn-i-Turshízí
Mullá Mihdíy-i-Kandí
Mullá Báqir
Mullá ’Abdu’l-Kháliq-i-Yazdí
Mullá ’Alíy-i-Baraqání
és mások, közel négyszázan szám szerint, akiknek nevei mind

felvésettek Isten „Őrzött Táblájára”.

249.    Ők mind az isteni Kinyilatkoztatás e Napjának fénye

által vezéreltettek, hitet tettek és elfogadták az Ő

igazságát. Oly nagy volt a hitük, hogy legtöbbjük lemondott

vagyonáról és rokonairól, és a Mindenek Felett Dicső

tetszéséhez ragaszkodott. Életüket adták Hőn Szeretettükért,

és mindent feláldoztak az Ő ösvényén. Keblük az ellenség

dárdáinak célpontjává vált, és fejük a hitetlenek lándzsáit

díszítette. Nem maradt föld, mely ne itta volna a világtól

való elszakadás ezen megtestesüléseinek vérét, sem kard, mely

ne sebezte volna meg nyakukat. Cselekedeteik magukban is

tanúsítják szavaik igazságát. Vajon e szent lelkek

bizonyságtétele, akik oly dicsőségesen emelkedtek fel, hogy

életüket felajánlják Imádottjukért, hogy az egész világ

csodálta áldozatuk módját, nem elég a mai embereknek? Nem

elegendő bizonyság-e ez azok hitetlensége ellen, akik valami

csekélységért elárulták hitüket, akik elcserélték a

halhatatlanságot a múlandóért, akik feladták az isteni

Jelenlét Kawthár-ját sós forrásokért, és akiknek egyetlen

célja az életben, hogy mások javait bitorolják? Amint magad is

látod, miként foglalatoskodik mindegyikük a világ hiúságaival,

és tévelyeg messze Attól, Ki az Úr, a Legmagasabb.

250.    Légy igazságos: Vajon azok bizonyságtétele fogadható-e

el és érdemes a figyelemre, akiknek a cselekedetei megegyeznek

szavaikkal, akiknek külső viselkedése egybevág belső

életükkel? Megdöbben az elme tetteiket látván, és a lélek

csodálkozik szilárdságukon és fizikai kitartásukon. Avagy azon

hitetlen lelkek bizonyságtétele fogadható-e el, akik mást sem

lélegeznek, mint az önző vágyak leheletét, és akik üres

képzelgéseik ketrecében raboskodnak? Mint a sötétség

denevérei, fejüket fel nem emelik kerevetükről, hacsak nem a

világ múló dolgait hajhászandó, és nem találnak éjszaka másban

pihenést, mint hogy hitvány életük céljainak előremozdításán

dolgozzanak. Önös mesterkedéseikbe belemerülve eszükbe sem jut

az isteni Parancsolat. Nappal egész lelkükkel világi előnyökre

törekednek, éjszaka egyetlen foglalatosságuk testi vágyaik

kielégítése. Mily törvény vagy mérce szerint lehetne igazolni

az emberek ragaszkodását az ilyen kicsinyes lelkek

tagadásaihoz, és figyelembe sem venni azoknak a hitét, akik

Isten kedvéért eldobták életüket, javaikat, nevüket, jó

hírüket, az emberek megbecsülését és tiszteletét?

251.    Vajon a „Vértanúk Hercege”  életének történéseire nem

tekintenek-e úgy, mint a legnagyobb eseményre, mint

igazságának legfőbb bizonyítékára? Nem jelentették-e ki a

régiek, hogy azon események példanélküliek? Nem állították-e,

hogy az igazság egyetlen megnyilvánulása sem mutatott még soha

ilyen állhatatosságot, ilyen szemmel látható dicsőséget? Pedig

életének azon epizódja, mint ismeretes, reggel kezdődött és

aznap délben már véget is ért, amíg e szent fények tizennyolc

éven keresztül tűrték hősiesen a támadások záporát, mely

minden oldalról rájuk zúdult. Mily szeretettel, mily

odaadással, mily ujjongással és szent elragadtatással áldozták

életüket a Mindenek Felett Dicső ösvényén! Ennek igazságáról

mindenki tanúskodik. Hogyan képesek mégis lekicsinyelni e

Kinyilatkoztatást? Látott-e valaha egy korszak ily nagy

jelentőségű eseményeket? Ha ezek a társak nem az igazán Isten

felé törekvők, akkor ki mást lehetne így nevezni? Vajon e

társak hatalmat és dicsőséget kerestek? Vágyakoztak-e valaha

is gazdagságra? Élt-e bennük más vágy, mint hogy Isten

tetszését keressék? Ha e társak összes csodálatos

bizonyságtételükkel és nagyszerű munkáikkal hamisak, akkor ki

méltó arra, hogy az igazságot magának igényelje? Istenre

esküszöm! Cselekedeteik maguk elegendő bizonyság és

cáfolhatatlan bizonyíték a föld minden népe számára, ha az

emberek elgondolkodnának szívükben az isteni Kinyilatkoztatás

misztériumain. „Azok, akik jogtalanságot követnek el, meg

fogják tudni, hogy milyen sorsfordulat felé lesz utuk

fordulása!”

252.    Továbbá, az igazság és a hamisság ismertető jele

megadatott és meghatároztatott a Könyvben. Ezen az Istentől

kijelölt próbakövön kell megvizsgálni minden ember állításait

és törekvéseit, hogy az igazmondót meg lehessen ismerni és

különböztetni a csalótól. E próbakő pedig nem egyéb, mint a

vers: „Kívánjátok magatoknak a halált, ha igazat mondtok!”  

Gondolkozz el e kétségtelenül őszinte mártírokról, akiknek

igazáról bizonyságot tesz a Könyv kifejezett szövege, és

akiknek mindegyike, miként láthattad, feláldozta életét,

javait, feleségeit, gyermekeit, mindenét, és felemelkedett a

Paradicsom legfenségesebb termeibe. Tisztességes dolog-e

elvetni e világtól elfordult, magasztos lények bizonyságát,

melyet e legkitűnőbb és dicső Kinyilatkoztatás igazságáról

tettek, és elfogadhatónak tartani a rágalmakat, amiket e

tündöklő Fényre szórt e hitetlen nép, mely aranyért elhagyta

hitét, és a vezetés kedvéért megtagadta Őt, Ki az egész

emberiség Első Vezetője? Mindezt annak dacára, hogy jellemük

most lelepleződött minden ember előtt, akik felismerték róluk,

hogy ők azok, akik Isten szent Hitéért semmi áron nem adnak

fel egy jottányit sem átmeneti hatalmukból, hát még mennyivel

kevésbé életükből, javaikból és hasonlókból.

253.    Lásd, az isteni Próbakő a Könyv kifejezett szövege

szerint miként választotta el és különböztette meg az igazat a

hamistól. Mindennek ellenére még mindig eszükbe sem jut ez az

igazság, és a nemtörődömség álmában a világ hiúságai után

törekednek, és a hiábavaló és földi vezetés gondolataival

vannak elfoglalva.

254.    „Ó, ember fia! Hosszú idő járt el feletted, míg

kedvteléseid és hiú képzelgéseid foglaltak le. Kereveteden

meddig szunnyadsz még? Emeld fel fejed szendergésedből,

minthogy zenitjére hágott már a Nap, s a szépség fényével tán

reád ragyoghat.”

255.    Hadd váljék tudottá ugyanakkor, hogy e tanult doktorok

és hittudósok közül, akikre utalást tettünk, egyik sem viselt

vezetői rangot vagy méltóságot. Mert a jól ismert és

befolyásos vallási vezetők, akik a hatalom székein trónolnak

és ellátják a vezetéssel járó feladatokat, semmilyen módon nem

vállalhatnak közösséget az igazság Kinyilatkoztatójával,

kivéve azokat, akiket Urad akar. Néhány kivétellel ilyesmi nem

is fordult elő soha. „Kevés az Én szolgáim között az, aki

igazán hálás.”  Miként e Törvénykorszakban is, a jól ismert

hittudósok közül, akik markukban tartják az emberek feletti

hatalom gyeplőjét, egy sem fogadta el a Hitet. Sőt, oly

gyűlölettel és eltökéltséggel küzdöttek ellene, amilyet még

fül nem hallott, és szem nem látott.

256.    A Báb, az Úr, a legmagasztosabb – légyen mindenek

élete áldozat Érte – külön levelet nyilatkoztatott ki minden

város vallási vezetőjének, melyben átfogóan bemutatta

mindegyikük tagadásának és elutasításának jellegét. „Intő

példa legyen ez számotokra, ti, akiknek szemetek van.”  Az

ellenállásukra vonatkozó utalásokkal meg akarta cáfolni a

kifogásokat, melyeket a Bayán népe emelhetne majd a

„Mustagháth”  megnyilvánulásának napján, a Későbbi Feltámadás

napján, mondván, hogy amíg a Bayán Törvénykorszakában számos

hittudós fogadta el a hitet, e későbbi Kinyilatkoztatás idején

egyikük sem ismeri el az Ő állításait. Célja az volt, hogy

figyelmeztesse az embereket, nehogy – Isten ments –

ragaszkodjanak az ilyen ostoba gondolatokhoz, és megfosszák

magukat az isteni Szépségtől. Ó igen, a hittudósok, akiket

említettünk, többnyire ismeretlenek voltak, és Isten

kegyelméből mindnyájan megtisztultak a világi hiúságoktól, és

mentesek voltak a vezetés hivatali díszeitől. „Ez Isten kegye.

Annak adja, akinek akarja.”

257.    Egy további bizonyíték és bizonyságtétel

Kinyilatkoztatása igazságáról, mely az összes többi bizonyíték

között is úgy ragyog, mint a nap, az az állhatatosság, mellyel

az örök Szépség Isten Hitét hirdette. Bár még fiatal és zsenge

korú volt, bár az Ügy, melyet kinyilatkoztatott, ellentétben

állt a földön minden ember kívánságával – akár előkelő vagy

pór, gazdag vagy szegény, magas tisztségű vagy alantas, király

vagy alattvaló –, Ő mégis kiállt és állhatatosan hirdette azt.

Mindnyájan tudták és hallották ezt. Nem félt Ő senkitől; nem

törődött a következményekkel. Megmutatkozhat-e vajon ilyesmi,

hacsak nem az isteni Kinyilatkoztatás erején és Isten

legyőzhetetlen Akaratán keresztül? Isten igazságosságára! Ha

valaki egy ily nagy Kinyilatkoztatást hordozna szívében, már

egy ilyen bejelentésnek a gondolata is zavarba ejtené! És ha

minden ember bátorsága az ő szívében összpontosulna, még

mindig habozna, hogy belekezdjen egy ilyen iszonyú

vállalkozásba. Ezt csak Isten engedélyével tudná megtenni,

csak akkor, ha szívének csatornája kapcsolatban lenne az

isteni kegyelem Forrásával, és lelkét rábízhatná a Mindenható

soha nem hibázó megtartó erejére. Minek tulajdonítják vajon,

tűnődünk Mi, ezt a vakmerőséget? Ostobasággal vádolják-e Őt,

mint a régi Prófétákat? Vagy azt állítják, hogy az indítéka

nem volt más, mint a vezetés és a földi gazdagság megszerzése?

258.    Kegyelmes Isten! Könyvében, melynek a

„Qayyúmmu'l-Asmá” címet adta – minden könyvek közül az első, a

legnagyszerűbb és a leghatalmasabb – megjövendölte Önmaga

vértanúságát. Ott található ez a bekezdés: „Ó, te, Isten

Maradéka! Teljességgel Érted áldoztam fel magam; elfogadtam az

átkozódást a Te kedvedért; és semmi egyébre nem vágyakoztam,

mint a vértanúságra a Te szereteted ösvényén. Elegendő tanú

nékem Isten, a Magasztos, a Védelmező, az Örök Úr!”

259.    Hasonlóan, a „Há” betű jelentésének magyarázatánál is

a vértanúság után sóvárgott, mondván: „Úgy tűnik, Hangot

hallottam legbelsőbb lényemben, mely így szólított:

’Feláldozod azt, mit legjobban szeretsz, Isten ösvényén, mint

Husszein – béke legyen vele –ajánlotta életét az Énértem?’ És

ha nem is figyelnék e megkerülhetetlen misztériumra, Arra

mondom, Ki létem kezében tartja, még ha a föld minden királya

is összeszövetkezne, akkor is képtelenek lennének arra, hogy

elvegyenek tőlem akár egyetlen betűt is, hát még mennyivel

kevésbé ezek a szolgák, akik figyelemre sem méltók, és akik

bizony a számkivetettek közé tartoznak… Hogy mindnyájan

megismerhessék az Én türelmem, lemondásom és önfeláldozásom

mértékét Isten ösvényén.”

260.    Tekinthető-e egy ilyen kijelentés Kinyilatkoztatója

úgy, hogy más úton jár, mint Isten útján, és hogy más után

vágyódott az Ő tetszésén kívül? E versben a világról való

lemondás olyan lélegzete rejlik, melyet, ha teljesen

rálehelnének a világra, minden lény eldobná életét és

feláldozná lelkét. Gondolkozz el e nemzedék gyalázatos

viselkedésén, és lásd megdöbbentő hálátlanságukat. Figyeld

meg, miként csukták be szemüket mindezen dicsőség előtt, és

miként hajhásszák szánalmasan a bűzlő hullákat, melyek

gyomrából a hívők felfalt velejének kiáltása hallik. És mégis,

mily tisztességtelen vádakat zúdítottak a Szentség azon

Hajnalaira! Emígyen mondjuk el néked azt, amit a hitetlenek

keze tett, azoké, akik a Feltámadás Napján elfordították

arcukat az isteni Jelenléttől, akiket Isten saját

hitetlenségük tüzével kínzott meg, és akik számára az

eljövendő világban olyan büntetést készített, mely el fogja

emészteni mind testüket, mind lelküket. Mert ezek azt mondták:

„Istennek nincs hatalma, és irgalmának keze meg van

béklyózva.”

261.    A hitbéli állhatatosság az igazság biztos bizonysága

és dicső tanújele. Miként a „Próféták Pecsétje” megmondta:

„Két vers öregített meg Engem.” Mind a két vers az Isten

Ügyében való állhatatosságról szól. Amint mondja: „Légy

állhatatos, amiképpen parancsot kaptál!”

262.    És most gondold meg, hogy Isten Ridvánjának e Fája

miként állt ki ifjúsága teljében, hogy Isten Ügyét hirdesse.

Lásd, mily állhatatosságot mutatott Isten e Szépsége. Az egész

világ felkelt, hogy Őt akadályozza – teljesen hiába. Minél

keményebben üldözték azt az Áldott Fát, annál inkább

növekedett heve, és annál magasabbra csapott szeretetének

lángja. Mindez nyilvánvaló, és igazságát senki sem vitatja.

Végül kilehelte lelkét, és felszárnyalt a magasságbéli

birodalmakba.

263.    Megnyilvánulásának igazát bizonyítja továbbá az a

tekintély, a földöntúli erő és felsőbbség, melyet Ő, a lét

Kinyilatkoztatója és az Imádott Megnyilvánulása egyedül és

segítség nélkül megjelenített az egész világnak. Mihelyt az

örök Szépség kinyilatkoztatta Magát Shírázban a hatvanas

esztendőben és szétszaggatta a rejtőzés fátylát, a fenség, a

hatalom, a korlátlan uralom és az erő jelei, melyek a Lényegek

ezen Lényegéből és a Tengerek e Tengeréből sugárzottak elő,

azonnal megnyilvánultak minden vidéken. Olyannyira, hogy

minden városban megjelentek ez isteni Égitest jelei,

bizonyítékai, jelképei és bizonyságtételei. Hányan voltak a

tiszta és kedves szívek, akik híven visszatükrözték ezen örök

Nap fényét, és mily számosak a tudás kiáradásai az isteni

bölcsesség ezen Óceánjából, mely átölelt minden lényeket!

Minden városban az összes pap és tisztségviselő összefogott,

hogy akadályozza és leverje őket, és elnyomásukra felvértezték

magukat rosszindulattal, irigységgel és zsarnoksággal. Mily

nagy azon szent lelkek, az igazság azon lényegének száma,

akiket az erőszak vádjával halálba küldtek! És a tisztaság

hány megtestesülése, aki semmi egyebet, mint igaz tudást és

makulátlan cselekedeteket mutatott fel, szenvedett gyötrelmes

halált! És mindennek ellenére e szent lények mindegyike utolsó

pillanatáig Isten Nevét suttogta, és a Néki való alávetettség

és megnyugvás birodalmában szárnyalt. Akkora volt az erő és

lélekátformáló befolyás, melyet Ő rájuk gyakorolt, hogy nem

élt bennük többé más vágy, mint az Ő akarata, és lelküket

eljegyezték a Róla való megemlékezéssel.

264.    Gondold meg: e világban ki képes ilyen földöntúli

erőt, ilyen mindent átható befolyást megnyilvánítani? Mindezen

makulátlan szívek és megszentelt lelkek a világról való

tökéletes lemondással adtak választ parancsának hívására.

Panaszkodás helyett köszönetet mondtak Istennek, és

gyötrelmeik sötétjében semmi mást nem mutattak, mint

Akaratának sugárzó elfogadását. Nyilvánvaló, hogy mily

könyörtelen volt a gyűlölet, és keserű a rosszindulat és

ellenségeskedés, melyet a föld minden népe e társak iránt

érzett. Az üldözést és fájdalmat, melyet e szent és szellemi

lényekre mértek, ők a megváltás, a jólét és az örök siker

eszközeinek tekintették. Látott-e a világ Ádám napjai óta ily

felindulást, ilyen erőszakos felfordulást? És mindazon kínzás

mellett, melyet elszenvedtek, és a sokféle csapás ellenére,

melyet kiálltak, egyetemes gyalázkodás és utálat tárgyává

váltak. Úgy tűnik Nekem, a türelem csakis az ő lelkierejük

által nyilvánult meg, és maga a hűség egyedül az ő tetteik

által jött világra.

265.    Fontold meg szívedben alaposan e nagy jelentőségű

eseményeket, hogy megérthesd e Kinyilatkoztatás nagyságát, és

fölfoghasd rendkívüli dicsőségét. És akkor az Irgalmas

kegyéből a hit szelleme beléleheltetik lényedbe, és a

bizonyosság székén fogsz ülni és lakozni. Az egy Isten a

tanúm! Ha elgondolkoznál egy ideig, felismernéd, hogy mindezen

megalapozott igazságokon és fent említett bizonyságokon kívül

az elutasítás, átkozódás és utálat, melyet a föld népe

kifejezett, magában a leghatalmasabb bizonyítéka és

legbiztosabb bizonysága e hősök igazának – hősöké a világtól

való elszakadás és az Isten akaratában való megnyugvás

mezején. Minél többször elmélkedsz a kifogásokról, melyeket

mindenki felhozott, akár papok, tudósok vagy tudatlanok, annál

szilárdabbá és annál állhatatosabbá válsz majd a Hitben. Mert

bármi történt is meg, mindent megjövendöltek azok, kik az

isteni tudás Kincsesbányái, és Isten örök törvényének

Befogadói.

266.    Bár nem kívántunk említést tenni egy régmúlt idő

hagyományairól, mégis, irántad való szeretetből idézünk most

néhányat, melyek érvelésünkre alkalmasak. Nem érezzük azonban

ezek szükségét, minthogy a dolgok, melyeket már említettünk,

elegendők a világnak és mindannak, ami benne található.

Valójában az összes Írás és azok misztériumai mind

megtalálhatók tömörítve e rövid értekezésben. Olyannyira, hogy

ha valaki megfontolná szívében, felfedezné mindabból, ami

elmondatott, Isten Szavainak rejtélyeit, és megértené a

jelentését mindannak, amit a tökéletes Király kinyilvánított.

Mivel az emberek azonban különböznek megértésükben és

szintjükben, ennek megfelelően megemlítünk néhány hagyományt,

hogy ezek szilárdságot kölcsönözhessenek az ingadozó léleknek,

és nyugalmat a megzavart elmének. Ezáltal válik Isten minden

embernek, magas és alacsonyrendűnek tett tanúbizonysága

teljessé és tökéletessé.

267.    Ezek közé tartozik a hagyomány: „És amikor

megnyilvánul az Igazság Lobogója, mind a Kelet, mind a Nyugat

népe átkozza azt.” Kortyolni kell a lemondás borából, fel kell

hágni a világtól való elszakadás fenséges magaslataira, és

gyakorolni kell az elmélkedést e szavak szerint: „Egy órás

elmélkedés jobb, mint hetven év ájtatoskodás” ahhoz, hogy az

emberek nyomorult viselkedésének titka feltáruljon, azoké,

akik bár állítják, hogy szeretik és vágyakoznak az igazságra,

mégis átkozzák az Igazság követőit, amint Az megjelenik. Erről

az igazságról tesz bizonyságot a fent említett hagyomány.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen viselkedés oka nem más, mint azon

szabályok, szokások, hagyományok és ceremóniák eltörlése,

melyeket korábban követniük kellett. Máskülönben, ha az

Irgalmas Szépsége engedelmeskedne ugyanazon szabályoknak és

szokásoknak, melyek az emberek közt bevettek, és ha jóváhagyná

gyakorlásukat, semmiképpen nem nyilvánulna meg ilyen

összeütközés és rosszindulat a világban. E magasztos

hagyományt támasztják alá és igazolják a szavak is, melyeket

kinyilatkoztatott: „Azon a napon, amikor a Hívó rettenetes

dologra szólít.”

268.    A mennyei Hírnök isteni hívása a Dicsőség Fátyla

mögül, mely az emberiséget arra szólítja, hogy teljességgel

mondjanak le mindazon dolgokról, melyekhez ragaszkodnak, az

szemben áll a vágyaikkal; és ez az oka a keserű

megpróbáltatásoknak és erőszakos felfordulásnak, melyek

megtörténtek. Nézd, milyenek az emberek. Figyelembe sem veszik

e jól megalapozott hagyományokat, melyek mind beteljesültek,

és a kétséges érvényűekhez ragaszkodnak, kérdezvén, hogy ezek

miért nem teljesültek be. Ennek dacára, számukra

elképzelhetetlenek dolgok váltak valóra. Az Igazság jelei és

jelképei delelő napként ragyognak, az emberek mégis céltalanul

és zavarodottan barangolnak a tudatlanság és ostobaság

vadonában. A Korán összes verse, valamint az elismert

hagyományok ellenére, melyek mind egy új Hitet, új Törvényt és

új Kinyilatkoztatást jeleznek előre, e nemzedék még mindig

várva vár, hogy megláthassa a Megígértet, aki megerősíti majd

a Mohamedán Törvénykorszak Törvényét. A zsidók és a

keresztények hasonlóképpen ugyanígy vitáznak.

269.    Azon kijelentések között, melyek egy új Törvényt és

egy új Kinyilatkoztatást vetítenek előre, találhatók a „Nudbih

imájá”-nak részletei: „Hol van Az, Ki arra vár, hogy megújítsa

a parancsolatokat és törvényeket? Hol van Az, Kinek hatalma

van arra, hogy átalakítsa a hitet és annak követőit?”

Hasonlóképpen nyilatkoztatta ki Ő a Zíyárat-ban  is: „Béke

legyen a megújult Igazsággal.” Abú-’Abdi’lláh, amikor őt a

Mihdí jelleméről kérdezték, így válaszolt, mondván: „Azt fogja

Ő véghezvinni, amit Mohamed, Isten Küldötte véghezvitt, és le

fogja rombolni mindazt, ami Előtte volt, miként Isten Küldötte

lerombolta azoknak a szokásait, akik Előtte jártak.”

270.    Lásd, hogy ezen és hasonló hagyományok ellenére miként

állítják hasztalanul, hogy a korábban kinyilatkoztatott

törvényeket semmilyen módon nem szabad megváltoztatni. De

vajon nem éppen az a célja minden Kinyilatkoztatásnak, hogy

átalakulást vigyen végbe az emberiség egész jellemében, olyan

átalakulást, mely mind külsőleg, mind belsőleg megnyilvánul,

és hatást gyakorol úgy a belső életére, mint külső

körülményeire? Mert ha az emberiség jellemét megváltoztatni

nem szabadna, akkor nyilvánvaló lenne Isten egyetemes

Megnyilvánulásának hiábavalósága. Az „Aválim”-ban, egy hiteles

és jól ismert könyvben ez jegyeztetett fel: „A Baní-Háshim

törzséből fog megjelenni egy Ifjú, Aki új Könyvet fog

kinyilatkoztatni és új törvényt fog meghirdetni”; majd e

szavak következnek: „A legtöbb ellensége a papok közül kerül

ki.” Egy másik rész elmondja Sádiq-ről, Mohamed utódjáról,

hogy emígyen szólt: „És meg fog jelenni egy Ifjú a Baní-Háshim

törzséből, Aki az embereket arra fogja szólítani, hogy

esküdjenek hűséget Neki. Könyve egy új Könyv lesz, és erre

fogja szólítani az embereket, hogy esküdjenek hűséget. Kemény

az Ő Kinyilatkoztatása az arabok számára. Ha hallotok Róla,

siessetek hozzá.” Mennyire követték a Hit Imámjainak és a

bizonyosság Lámpásainak az iránymutatásait! Bár világosan

kimondatott: „Ha azt halljátok, hogy megjelent egy Ifjú a

Baní-Háshim törzséből, Ki az embereket egy új és Isteni

Könyvhöz, új és Isteni törvényekhez szólítja, siessetek

Hozzá”, mégis mind hitetlennek és eretneknek nyilvánították a

lét ama Urát. Nem siettek a Háshimita Fényhez, azon isteni

Megnyilvá-nuláshoz, hacsak nem kivont karddal és gyűlölettel

teli szívvel. Továbbá, figyeld meg, hogy a könyvek mily

határozottan említik a papok ellenállását. Mindezen

nyilvánvaló és jelentőségteljes hagyományok, mindezen

félreérthetetlen és vitathatatlan utalások ellenére az emberek

visszautasították a tudás és szent beszéd makulátlan Lényegét,

és a lázadás és tévedés hirdetőihez fordultak. Ezen lejegyzett

hagyományok és kinyilatkoztatott szavak ellenére csupán azt

beszélik, amit saját önös vágyaik sugallnak. És ha az Igazság

Lényege azt nyilatkoztatja ki, ami ellentétes hajlamaikkal és

vágyaikkal, azonnal hitetlennek bélyegezik, és így

tiltakoznak, mondván: „Ez ellentétes a Hit Imámjainak és a

ragyogó fényeknek a mondásaival. Sérthetetlen Törvényünk

ilyesmiről nem szól.” Még ma is ilyen hasztalan kijelentéseket

tettek és tesznek e szegény halandók.

271.    És most, gondold végig e másik hagyományt, és figyeld

meg, miként jövendölte meg mindezen dolgokat. Az „Arba’in”-ban

ez áll: „A Baní-Háshim törzsből támad majd egy Ifjú, Ki új

törvényeket nyilatkoztat ki. Magához szólítja majd az

embereket, de senki nem figyel hívására. A legtöbb ellensége a

papok közül kerül ki. Nem fognak ők engedelmeskedni

parancsának, hanem ellenkeznek Vele, mondván: ’Ellentétes ez

azzal, amit a Hit Imámjai ránk hagytak.’” Ma mindenki

ugyanezen szavakat ismétli, egyáltalán nem lévén tudatában

annak, hogy Ő az „Azt teszi, amit akar” trónusán ül, és az

„Elrendeli, amit kíván” székét foglalja el.

272.    Kinyilatkoztatása természetét megértés meg nem

ragadhatja, Hitének teljességét tudás fel nem foghatja. Minden

mondás az Ő jóváhagyásától függ, és minden dolgoknak szüksége

van az Ő Ügyére. Rajta kívül minden más az Ő parancsa által

teremtetik, és az Ő törvényén keresztül mozog és létezik. Ő az

isteni misztériumok Kinyilatkoztatója, és a rejtett és örök

bölcsesség Feltárója. A „Biháru’l-Anvár”-ban, az „Aválim”-ben

és a „Yanbú”-ban így jegyezték fel Sádiq-ről, Mohamed

utódjáról, hogy e szavakat mondta: „A tudás huszonhét betűből

áll. Mindaz, amit a Próféták kinyilatkoztattak, ebből két

betű. E két betűnél többet ember eddig még nem ismert meg. De

amikor majd a Qá’im megjelenik, kinyilvánítja ő a maradék

huszonöt betűt.” Gondold meg, kijelentette, hogy a Tudás

huszonhét betűből áll, és ebből az összes prófétát Ádámtól

egészen a „Pecsétig” csupán két betű Feltárójának tartott, és

hogy Őket mind csak két betűvel küldték alá. És azt is mondja,

hogy a Qá’im fogja majd a maradék huszonöt betűt

kinyilatkoztatni. Lásd meg e kijelentésből, hogy mily nagy és

fenséges az Ő rangja! Az Ő rangja magasabb, mint az összes

Prófétáé, és Kinyilatkoztatása meghaladja választottaik

mindegyikének felfogását és megértését. Ilyen

Kinyilatkoztatást, melyről Isten Prófétái, az Ő szentjei és

választottai vagy nem értesültek, vagy Isten kifürkészhetetlen

Parancsolatának megfelelően nem tártak fel – egy ilyen

Kinyilatkoztatást próbáltak meg e hitvány és aljas emberek

saját fogyatékos elméjükkel, saját korlátolt tudásukkal és

megértésükkel megítélni. És ha az nem vág egybe az ő

mércéjükkel, azonnal visszautasítják azt. „Vagy azt gondolod,

hogy a legtöbben közöttük hallanak, és élnek az eszükkel?

Olyanok ők, akár a barom! Nem! Még messzebb tévelyegnek ők az

úttól!”

273.    Csodálkozunk, vajon hogyan magyarázzák a fent említett

hagyományt, mely félreérthetetlen szavakkal vetíti előre

kifürkészhetetlen dolgok kinyilatkoztatását, új és csodás

események bekövetkeztét az Ő idejében? Az ilyen csodálatos

történések oly nagy viszályt váltanak ki az emberek között,

hogy Őt és társait az összes pap és tudós doktor halálra

ítéli, és a föld összes népe felkel, hogy Ellene szegüljön.

Miként a Qá’im jelleméről lejegyeztetett a „Káfí”-ban, a Jábir

hagyományában, a „Fátimih Táblájá”-ban: „Benne megnyilvánul

Mózes tökéletessége, Jézus ragyogása és Jób türelme.

Választottait megalázzák az Ő napján. Fejüket ajándékként

fogják ajánlani, mint a törökök és a daylamiták fejeit.

Lemészárolják őket, és megégetik őket. Félelem markol beléjük;

rémület és riadalom fog rettenetet kelteni szívükben. A földet

vérük festi meg. Asszonyaik jajgatni és siránkozni fognak. Ők

bizony az én barátaim!” Gondold meg, e hagyomány minden betűje

maradéktalanul beteljesült. A legtöbb helyen áldott vérük

folyt; minden városban fogságba vetették őket, végighajtották

a tartományokon, és egyeseket tűzzel égettek meg. És még sem

állt meg senki, hogy végiggondolta volna, hogy amennyiben a

megígért Qá’im egy korábbi Törvénykorszak törvényét és

parancsolatait nyilatkoztatná ki, akkor miért lettek

feljegyezve ilyen hagyományok, és miért támad olyan nagy

ellenállás és viszály, hogy az emberek e társak lemészárlását

rájuk rótt kötelességnek tekintsék, és e szent lelkek

üldözését a legmagasabb kegy elérése eszközének?

274.    Mi több, figyeld meg, hogy e dolgokat, melyek

megtörténtek, és a tetteket, melyeket elkövettek, a korábbi

hagyományok mind megemlítették. Miként ez lejegyeztetett a

„Rawdiy-i-Káfí”-ban „Zawrá'”-val kapcsolatban. A

„Rawdiy-i-Káfí”-ban Mu’ávíyih, Vahháb fia elmondja, hogy

Abú-’Abdi’lláh így szólt: „’Ismered-e Zawrá'-t?’ Azt mondtam:

’Legyen életem áldozat érted! Azt mondják, Bagdadban van.’ ’Ó,

nem’ – mondta ő. Majd hozzátette: ’Jártál-e Rayy városában?’  

mire így válaszoltam: ’Ó igen, jártam ott.’ Minekutána

megkérdezte: ’Ellátogattál-e a marhapiacra?’ ’Igen’ –

válaszoltam, és ő ezt mondta: ’Láttad-e a fekete hegyet az út

jobb oldalán? Az Zawrá'. Nyolcvan embert, bizonyos emberek

fiait mészárolnak majd le ott, akik közül mindegyikük érdemes

arra, hogy kalifának nevezzék.’ ’Ki fogja őket lemészárolni?’

– kérdeztem. És ő így válaszolt: ’Perzsia gyermekei!’”

275.    Íme társainak állapota és sorsa, melyet korábban

megjövendöltek. És most figyelj arra, hogy e hagyomány szerint

Zawrá' nem más, mint Rayy földje. Azon a helyen ölettek meg az

Ő társai nagy szenvedések közepette, és mindezen szent lények

a perzsák kezétől szenvedtek mártírhalált, amint a

hagyományban feljegyeztetett. Ezt hallottad, és erről mindenki

tanúskodik. Akkor miért nem állnak meg ezek az alávaló férgek,

hogy elgondolkozzanak e hagyományokon, melyek mindegyike olyan

nyilvánvaló, mint a nap delelő ragyogásában? Miért utasítják

vissza, hogy elfogadják az Igazságot, és engedik, hogy

bizonyos hagyományok, melyek jelentését fel nem foghatták,

visszatartsák őket Isten Kinyilatkoztatása és az Ő Szépsége

felismerésétől, és arra kényszerítsék őket, hogy a pokol

mélyén lakozzanak? Az ilyen dolgokat nem lehet másnak

tulajdonítani, mint a kor papjai és hittudósai

hitetlenségének. Ezekről mondta Sádiq, Mohamed utóda: „Azon

kor vallási doktorai lesznek a leggonoszabbak a menny

árnyékába húzódó papok közül. Rosszindulat árad belőlük, és

rájuk is fog az visszahullani.”

276.    Kérjük a Bayán tanult embereit, ne kövessék ezt a

viselkedést, és a Mustagháth idejében ne kövessék el Vele

szemben, Ki az isteni Lényeg, a mennyei Fény, az abszolút

Örökkévalóság, a Láthatatlan Megnyilvánulásainak Kezdete és

Vége ugyanazt, ami e napon történt. Könyörgünk hozzájuk, ne

hagyatkozzanak értelmükre, megértésükre és a tanultságukra, és

ne ellenkezzenek a mennyei és végtelen tudás

Kinyilatkoztatójával. És mégis, mindezen intelmek ellenére

látjuk, hogy egy félszemű ember , ki önmaga is az emberek

vezetője, a legnagyobb rosszindulattal kezd Ellenünk fordulni.

Látjuk előre, hogy minden városban emberek fognak felkelni,

hogy üldözzék az Áldott Szépséget, hogy a lét ez Urának és

minden ember végső Vágyának a társai menekülni fognak az

elnyomó elől, és a pusztaságban keresnek előle menedéket, míg

mások beletörődnek, és a világtól tökéletesen elszakadva

életüket áldozzák az Ő ösvényén. Úgy tűnik, már látunk is

egyet , aki odaadásáról és jámborságáról olyannyira nevezetes,

hogy az emberek kötelességüknek tartják, hogy

engedelmeskedjenek neki, és szükségesnek tartják, hogy

parancsának alávessék magukat, és aki ki fog állni, hogy

megtámadja magát az isteni Fa gyökerét, és minden erejével

arra fog törekedni, hogy ellenálljon Neki, és Ellene

forduljon. Íme, ilyenek az emberek!

277.    Hőn reméljük, hogy a Bayán népe megvilágosodást nyer,

a szellem birodalmában fog szárnyalni és lakozni, meglátja az

Igazságot, és a belső látás szemével felfedi a képmutató

hamisságot. E napokban azonban az irigység olyan bűze terjeng,

hogy – esküszöm minden lények, láthatók és láthatatlanok

Nevelőjére – a világ alapjainak megteremtésétől kezdve – bár

annak nincs kezdete – a jelen napig soha semmi módon nem

jelent még meg ilyen rosszindulat, irigység és gyűlölet, sem a

jövőben nem lesz látható ilyen. Mert több ember, akik sohasem

lélegezték be az igazságosság illatát, kibontották a pártütés

lobogóját, és összeszövetkeztek Ellenünk. Minden oldalról

látjuk dárdáik fenyegetését, és minden irányból megismerjük

nyilaikat. És mindezt annak ellenére, hogy Mi sohasem

kérkedtünk semmivel, és nem próbáltunk bármely más lélek fölé

emelkedni. Mindenkinek a legkedvesebb társa voltunk, a

legtürelmesebb és gyengéd barát. A szegények között

társaságukat kerestük, és az előkelők és tudósok között

alázatosak és visszahúzódóak voltunk. Esküszöm Istenre, az

egyetlen igaz Istenre! Bármilyen szörnyű bajt és szenvedést

okozott is Nekünk az ellenség keze és a Könyv népe, mindaz

mégis semminek tűnik összehasonlítva azzal, ami azok kezétől

ért Minket, akik azt állítják, hogy a barátaink.

278.    Mi többet mondhatnánk? A világegyetem, ha az igazság

szemével nézne, képtelen lenne e kijelentés súlyát hordozni!

Ez országba való érkezésünk első napjaiban, amikor megláttuk a

fenyegető események jeleit, úgy döntöttünk, hogy

visszavonulunk, még mielőtt megtörténnének. Elvonultunk a

vadonba, és ott, mindenkitől távol és egyedül két évig teljes

magányban éltünk. Szemünkből a gyötrelem könnyei patakzottak,

és vérző szívünkben égető fájdalom óceánja zúgott. Sok

éjszakán nem volt eledelünk, és nappal sokszor nem talált

pihenést testünk. Arra, Ki kezei között tartja lényem! A

szenvedések mindezen záporai és a szakadatlan csapások

ellenére lelkünk áldott örömben úszott, és egész lényünk

kimondhatatlan örömről tanúskodott. Mert magányunkban nem

tudtunk egyetlen lélek káráról vagy hasznáról, egészségéről

vagy betegségéről. Egyedül szellemünkkel társalogtunk,

elfeledkezvén a világról, és mindarról, mi benne van. Nem

tudtuk azonban, hogy az isteni rendelés hálója eléri a

legnagyobb halandó elképzeléseket is, és parancsának dárdája

magasabbra repül, mint a legmerészebb emberi tervek. Az Általa

állított csapdákat senki el nem kerülheti, és egyetlen lélek

sem találhat megkönnyebbülést, csak ha aláveti magát az Ő

akaratának. Isten igazságosságára! Visszavonulásunk nem

tervezett visszatérést, és amikor elváltunk, nem reménykedtünk

az újraegyesülésben. Elvonulásunk egyetlen célja az volt, hogy

elkerüljük, hogy a széthúzás tárgyává váljunk a hívők között,

a nyugtalanság forrásává társainknak, a sérelem eszközévé

bármely léleknek, vagy a szomorúság okává bármely szívnek.

Ezeken túl nem volt más szándékunk, és ezek mellett nem volt

más végcélunk sem. Ennek dacára mindenki kedve szerint

folytatta cselszövéseit, és követte saját üres képzelgéseit

addig az óráig, amíg a Misztikus Forrásból nem jött a

felszólítás, mely visszatértünket parancsolta oda, ahonnan

jöttünk. Akaratunkat alávetve az Övének, meghajoltunk

rendelkezése előtt.

279.    Mely toll mondhatná el, amit visszatértünkkor

tapasztaltunk! Két év telt el, mialatt ellenségeink

szakadatlanul és kitartóan azon mesterkedtek, hogy Bennünket

elpusztítsanak, amiről mindenki tanúskodik. A hívők közül

mégsem akadt egy sem, aki Nékünk bármi segítséget nyújtott

volna, és egy sem érezte magát arra indíttatva, hogy segítsen

a megszabadulásunkban. Sőt, ahelyett, hogy segítettek volna

Nekünk, szavaik és cselekedeteik a folyamatos bánat záporait

ontották lelkünkre! Mindezek közepette itt állunk Mi, készen

életünket adni, teljességgel az Ő akaratába ajánlva Magunkat;

hogy tán Isten szerető kedvességén és kegyelmén keresztül e

kinyilatkoztatott és megnyilvánult Betű letehesse életét

áldozatként a Legelső Pont, a legmagasztosabb Szó ösvényén.

Őrá, Kinek parancsolatára megszólalt a Lélek, szívünk ezen hő

vágya nélkül egyetlen pillanatig sem maradtunk volna tovább e

városban. „Isten elégséges tanú Számunkra.”  Okfejtésünket e

szavakkal zárjuk: „Nincsen más hatalom vagy erő, csak

Istenben.” „Istenhez tartozunk, s Hozzá fogunk majdan

visszatérni.”

280.    Kiknek szíve van a megértésre, kik kortyoltak a

szeretet Borából, kik egyetlen pillanatig sem önös vágyaikat

elégítették ki, látni fogják oly ragyogón, mint a Nap delelő

dicsőségében, azon jelképeket, tanúságtételeket és

bizonyítékokat, melyek e csodás Kinyilatkoztatás, e mindent

meghaladó isteni Hit igazságáról tesznek bizonyságot.

Gondolkozz el, miként utasították el az emberek Isten

Szépségét, és ragaszkodtak saját kapzsi vágyaikhoz. Mindezen

tökéletes versek, e félreérthetetlen utalások ellenére, melyek

a „Legsúlyosabb Kinyilatkoztatásban” kerültek

kinyilatkoztatásra, mely Isten Letéteménye az emberek között,

és mindezen világos hagyományok ellenére, melyek mindegyike

nyilvánvalóbb, mint a leghatározottabb beszéd, az emberek

figyelmen kívül hagyták és elutasították ezek igazságát, és

bizonyos hagyományok betűjéhez ragaszkodtak, melyekről

megértésük szerint úgy találták, hogy nem esnek egybe

várakozásaikkal, és melyek jelentését fel sem fogták. Így

zúztak szét minden reményt, és fosztották meg magukat a

Mindenek Felett Dicső tiszta borától, és a halhatatlan Szépség

tiszta és romolhatatlan vizétől.

281.    Gondold meg, a hagyományok még az évet is kifejezetten

említik, melyben a Fény ezen Leglényegének meg kell

nyilvánulnia, mégsem figyelnek erre, és nem szűnnek meg akár

csak egy pillanatra is saját önös vágyaikat hajszolni. A

hagyomány szerint Mufaddal megkérdezte Sádiqot, mondván: „Mi a

jele az Ő megnyilvánulásának, ó mesterem?” Ő így válaszolt: „A

hatvanas esztendőben fog megnyilvánulni Ügye, és Neve

fennhangon hirdettetni.”

282.    Milyen különös! Mindezen világosan megfogalmazott és

határozott utalások ellenére ezek az emberek menekülnek az

Igazságtól. Példának okáért, a korábbi hagyományok említik a

fájdalmakat, a bebörtönzést és a szenvedést, melyet az isteni

erény azon Lényegére zúdítanak. A „Bihár”-ban feljegyeztetett:

„A mi Qá'im-unkban négy jel lesz négy Prófétától, Mózestől,

Jézustól, Józseftől és Mohamedtől. A jel Mózestől a félelem és

a várakozás; Jézustól az, amit Róla beszéltek; Józseftől a

bebörtönzés és a színlelés; Mohamedtől egy Könyv

kinyilatkoztatása, mely hasonló a Koránhoz.” Egy ilyen

meggyőző hagyomány ellenére, mely ennyire félreérthetetlenül

jelezte előre a jelen idő történéseit, még sem akadt senki,

aki figyelmezett volna próféciájára, és úgy tűnik, a jövőben

sem fogja ezt tenni senki azok kivételével, akiket Urad

kiválaszt. „Isten megteheti, hogy halljon az, akit Ő akar, Mi

azonban nem tehetjük meg, hogy halljanak azok, akik a sírokban

vannak.”

283.    Nyilvánvaló számodra, hogy a Mennyei Madarak és az

Örökkévalóság Galambjai kettős nyelven beszélnek. Az egyik

nyelv, a külső, mentes minden utalástól, nem elrejtett és nem

elfátyolozott, hogy vezérlő lámpás és iránymutató fény

lehessen, mely által az utazók felérhetnek a szentség

magaslataira, és a keresők beléphetnek az örök újraegyesülés

birodalmába. Ilyenek a fátyol nélküli hagyományok és világos

versek, melyeket már említettünk. A másik nyelv homályos és

rejtett, hogy bármi is rejtezzék a rosszakaratúak szívében, az

nyilvánvalóvá válhasson, és legbensőbb lényük

lelepleződhessen. Így szólott Sádiq, Mohamed utóda: „Isten

bizony meg fogja őket próbálni, és megrostálja őket.” Ez az

isteni mérce, ez Isten Próbaköve, amivel megpróbálja Ő az Ő

szolgáit. E mondatok jelentését senki meg nem értheti azok

kivételével, akiknek szíve biztos, akiknek lelke kegyet talált

Istennél, és kiknek elméje elfordul mindentől Rajta kívül. Az

ilyen kijelentésekben a betű szerinti jelentés, ahogyan az

emberek általában értelmezik, nem az, ami a szándéknak

megfelel. Feljegyeztetett: „Minden tudásnak hetven jelentése

van, melyek közül az emberek csak egyet ismernek. De amikor a

Qá'im megjelenik, ki fogja Ő nyilatkoztatni az embereknek az

összes többit.”  És ezt is mondja: „Egyetlen szót szólunk, és

ezalatt hetvenegy jelentést értünk; és mindegyik jelentést el

tudjuk magyarázni.”

284.    Ezeket a dolgokat csupán azért említjük, hogy az

emberek ne riadjanak el bizonyos hagyományok és kijelentések

miatt, melyek betű szerint még nem teljesedtek be, hanem hogy

zavarodottságukat a saját megértésük hiányának tudják be, és

ne a hagyományokban szereplő ígéretek be nem teljesedésének,

minthogy az a jelentés, mely a Hit Imámjainak eredeti célja

volt, nem ismert e nép előtt, miként erről maguk a hagyományok

is tanúskodnak. Ezért nem szabad, hogy az emberek megengedjék,

hogy ilyen kijelentések megfosszák őket az isteni

ajándékoktól, hanem inkább azoktól kell megvilágosodást

keresniük, akik annak elismert Értelmezői, hogy a rejtett

misztériumok feltárulhassanak, és nyilvánvalóvá válhassanak

számukra.

285.    A föld népe közül azonban nem lelünk fel senkit, aki

az Igazságra őszintén áhítozva Hite bonyolult kérdéseiben az

isteni Megnyilvánulások útmutatását keresné. Mind a feledés

földjén lakoznak, a gonoszság és lázadás népének követői.

Isten bizony azt fogja tenni velük, amit ők maguk

cselekszenek, és el fogja felejteni őket, miként ők sem

vesznek tudomást az Ő Jelenlétéről az Ő napján. Íme ez az

ítélete azokról, akik megtagadták Őt, és ugyanez lesz azok

számára, akik visszautasították az Ő jeleit.

286.    Okfejtésünket az Ő szavaival zárjuk – magasztaltassék

Ő – „Aki vakságában elfordul Istentől, amellé egy Sátánt

rendelünk, és az lesz az ő társa.”  „Aki azonban elfordul az

Én emlékezetemtől, annak nyomorúságos élete lesz.”

287.    Emígyen lett ez kinyilatkoztatva korábban, ó bárcsak

megértenéd.

288.    Kinyilatkoztatta ezt a „Bá” és a „Há”.

289.    Béke légyen azzal, aki fülét a Sadratu'l-Muntahá-ról

hívogató Titokzatos Madár éneke felé fordítja!

290.    Dicsőíttessék Urunk, a Legmagasabb!

Szómagyarázat

’Abdu’lláh: Mohamed atyja, aki a Háshim családhoz, a

legnemesebb arab törzshöz tartozott.
’Abdu’lláh-i-Ubayy: Mohamed előkelő ellenfele, akit a

„hipokriták hercegének” neveztek
Ábrahám: Patriárka, kb. i.e. 2000, a zsidók, keresztények és

muszlimok közös ősatyja. Bahá’u’lláh az „Isten Barátja” címen

emlegeti.
Abú-’Abdi’lláh: A hatodik imám, Ja’far-i-Sádiq címe, Husszein

dédunokája, i.sz. 765-ben megmérgezték.
Abú-Ámír: remete, Mohamed ellensége
Abú-Jahl: Mohamed kérlelhetetlen ellensége
A.H.: „Anno Hedzsra, a Hedzsra után”. Mohamed Mekkából

Medinába való menekülésének éve, a muszlim időszámítás

kezdete.
Ali: Az első imám, Mohamed jogos utóda, unokaöccse és veje,

Fatima férje
Amálekiták: Nomád nép Babilóniától Egyiptomig terjeszkedve,

Izrael ellensége (Sámuel I.15)
Arba’in: Szó szerint „negyven”, hagyománygyűjtemény
Áron: Mózes bátyja, a leviták, a zsidó papok az ő

leszármazottai
’Aválim: Síita hagyománygyűjtemény

Báb: Szó szerint „Kapu”, Mírzá ’Alí Muhammad címe (1819-1850),

a síiták Qá’im-ja és Mihdí-je, Bahá’u’lláh előfutára, de

független isteni Megnyilvánulás. 1850-ben elítélték és

kivégezték.
Bagdad:  A „Béke Hajléka”, Bahá’u’lláh lakhelye 1853-63
Bahá: Szó szerint „Dicsőség”, „Ragyogás”, „Fény”. A Báb által

Bahá’u’lláh-nak adományo-zott cím.
Bahá’u’lláh: Szó szerint „Isten Dicsősége”, Mírzá

Husayn-’Alí-i-Núr (1817-1892), a Bahá’í Hit alapítója. A Báb

úgy utal Rá, mint „Akit Isten ki fog nyilvánítani”.
Baní-Háshim: Az a mekkai család, melyből Mohamed származott. A

Báb, mint Siyyid vagyis Mohamed késői leszármazottja, szintén

e törzsből való.
Bathá: Mekka
Bayán: Szó szerint „Magyarázat”, a Báb Kinyilatkoztatásának

főműve két változatban: Perzsa és Arab Bayán
    A Bayán Pontja: a Báb.
Biháru’l-Anvár: Síita hagyománygyűjtemény
Daylamiták: Egy kaukázusi törzs

Az Egység Betűi: A Próféta apostolai
Fáraó: A Korán szövege a Fáraó szót tulajdonnévként is

használja, a fáraói rang megnevezése mellett. Az iszlámban a

zsarnokság és elnyomás szimbóluma lett.
Fatima: Mohamed lánya, Ali imám felesége, a második és

harmadik imám anyja
Főnix: misztikus madár, mely elég a tűzben, de utána hamvaiból

ismét életre kel megújulva.
Gábriel: A legfőbb angyal, Mohamed számára a Szentlélek, a

Korán ihletője.
Hadith: A leghitelesebb iszlám hagyomány, Mohamed társainak

beszámolói a Prófétáról.
Hájí Mírzá Karím Khán: Önkényesen Siyyid Kázim utódjának

hirdette és nagy tudósnak tartotta magát. Könyve az „Útmutatás

a tudatlanoknak” hevesen támadta a Bábi Hitet.
Hájí Mírzá Siyyid Muhammad: A Báb egyik nagybátyja anyai ágon.

Az ő kérdéseire született válaszként a Kitáb-i-Íqán
Hamzih: „A Vértanúk Hercege”, Mohamed nagybátyjának címe
A „hatvanas év”: a muszlim időszámítás 1260. éve, amikor a Báb

kijelentette Magát.
Heródes: A zsidók királya Róma kegyéből i.e. 37-4
Hijáz, Hedzsáz: Délnyugat Arábia.
    „Hijáz nyelve”: arab.
Húd: ókori arab Próféta, a Korán többször is említi.
Húrik: Angyalok. Szépséges hajadonok, akik az iszlám szerint

az igazhívők társai lesznek a Paradicsomban. A kifejezés lelki

tulajdonságokat vagy erőt jelöl.
Husszein: A harmadik imám, Ali és Fatima fia, Karbala síkján

lemészárolták.

Ibn-i-Súríyá: Zsidó rabbi Mohamed idején
Imám: A síitáknál Mohamed tizenkét utódjának a címe.

Általánosítva a muszlim vallási vezetőkre is alkalmazzák.
Íqán: Szó szerint „Bizonyosság”. Bahá’u’lláh levelének címe,

melyet a Báb nagybátyjához intézett.
Irak: „Irak nyelve”: perzsa.
Isten Megnyilvánulása: Próféta
    „Állandósággal felruházott”: Azoknak a Prófétáknak a

címe, akik könyvet nyilatkoztattak ki, és vallási törvényeket

hoztak.
Isteni elixír: Az alkimisták keresték, hogy fémből aranyat

készíthessenek
József: Jákob fia, akit a testvérei el akartak veszejteni, de

Egyiptomban magas tisztséghez jutott. A Korán szerint Próféta.

Ka’b-Ibn-i-Ashraf: Medinai zsidó pap és költő, aki Mohamed fő

ellenségével szövetkezett.
Kába: Szó szerint „kocka”, fekete kő az ősi mekkai

szentélyben, amely időtlen idők óta zarándoklat színhelye. Ma

az iszlám legszentebb Szentélye.
Káfí: Síita hagyománygyűjtemény
Kajafás: Zsidó főpap, aki elítélte Jézust
Kalifa: Szó szerint „utód”, „örökös”, a szunniták szerint

Mohamed örököse
Karbala: Város Bagdadtól mintegy 80 km-re délnyugatra, az

Eufrátesz partján.
Karmazsin Oszlop: Utalás Bahá’u’lláh vallására, melyet

karmazsinvörösre festett a mártírok vére
Kawthar: Paradicsomi folyó, amelyből az összes többi folyó

ered. Tiszta, éltető víz.
Khaybar: Oázis Medina közelében
Kerub: Megkülönböztetett angyal a Biblia szerint
Kopt: az ókori egyiptomiak leszármazottait nevezték az arabok

koptoknak. Mózes idejében hitetleneknek számítottak.
Korán: Az iszlám Szent Könyve, melyet Mohamed nyilatkoztatott

ki
Kúfa: Mára eltűnt régi város az Eufrátesz partján, Ali imám

székhelye
Kumayl hagyomány: Ali imámról egy hű követőjétől

Leviatán: a Bibliában említett mesebeli vízi szörny
Mágusok: az ókori Perzsia papjai, bölcsei
Mihdí: Az iszlámban várt Megnyilvánulás címe.
Mi’ráj: Szó szerint „felemelkedés, mennybemenetel”, Mohamed

mennyországba tett utazásának megjelölésére használják.
Mohamed: Isten Küldötte, az Iszlám megalapítója, a Korán

kinyilatkoztatója (i.sz. 570-622).
Mullá ’Alíy-i-Bastámi: Egyike a 18 Élő Betűinek, a Báb első

követőinek, a Bábi Hit első mártírja.
Mullá Hussayn: a Báb első követője, a „Bábu’l-Báb” (1813-1849)
Mustágháth: Szó szerint „Ő, ki megidéztetik”. Az egyes Isteni

Törvénykorszakok ciklusait jelöli, melyekre a Báb és

Bahá’u’lláh írásaikban utalnak. Itt Bahá’u’lláh közelgő

Kinyilatkoztatására vonatkozik.
Nabukodonozor: Babilóniai király, i.e. 599-ben elfoglalta

Jeruzsálemet, 588-ban lerombolta és lakóit elhurcolta (a

zsidók babilóniai fogsága)
„A negyedik mennyország”: A láthatatlan Birodalom egyik

állomása. A kifejezést a kereszténység szimbólumaként is

használják: a „negyedik mennyország”, vagyis a negyedik vallás

a prófétai Kinyilatkoztatások sorában az Ádámi ciklusban.
Nimród: ősi babilóniai király, a muszlimok szerint elűzte

Ábrahámot.
Nudbih: szó szerint „sirató”, síita könyv, mely beszámol az

imámok életéről, haláláról

A Paradicsom Csalogánya: Isten Megnyilvánulása, Bahá’u’lláh, a

Próféta.
Párán: Hegyvonulat a Sínai félsziget északi részén
Pilátus: római helytartó Judeában, aki halálra ítélte Jézust
„A Próféták Pecsétje”: Mohamed címeinek egyike
Qá’ím: Szó szerint: „Az, Aki fel fog emelkedni”. A kifejezés a

síita iszlámban várt Megígértet jelöli.
Quayyúmu’l-Asmá’: A Báb egyik legjobban ismert munkája,

kommentár a Korán 12. (József) szúrájához
Rayy: ősi perzsa város, minek közelében Teherán felépült
Ridván: A Paradicsom őrének neve. Bahá'u'lláh a kifejezést

magára a Paradicsom megjelölésére használja.
Rúmi: Dzsalál-ad-Dín Rúmi (1207-1273) a legnagyobb perzsa

szúfi költő (A Masznavi) és a kerengő dervisek rendjének

alapítója.
Rúz-bih: lásd Salmán

Sába: ősi város az arab-félsziget déli részén. Jelképként

használva otthont, lakhelyet jelent.
Sadratu’l-Muntahá: Eredetileg annak a fának a neve, melyet az

arabok a régi időkben az út végére ültettek, hogy útmutatóként

szolgáljon. Itt az Isteni Lótuszfa, a „fa, melyen túl nem

lehet menni.” Szimbólumként Isten Megnyilvánulását jelöli, az

Ő Napján.
Sádiq: a síiták hatodik imámja, lásd még Abú-’Abdi’lláh
Sadrih: Ág
    Bahá Sadrih-ja: szó szerint „A Dicsőség Ága”
Sálih: ókori arab Próféta, a Thamúd törzsnél jelent meg.
Salmán: Eredetileg Rúz-bih, azon négy ember egyike, akik egyik

a másik után hirdették Arábia népének Mohamed eljövetelének

örömhírét.
Salsabíl: Forrás a Paradicsomban, szó szerint: lágyan

folydogáló
Sámiri: A fáraó varázslója Mózes idején
Sejk Ahmad: a Báb közeli megjelenését váró iskola vezetője

(1753-1831)
Shíráz: a Fárs tartomány fővárosa Iránban, a Báb szülőhelye
Shoeb: Réhuel, vö. Mózes 2:2:18
Síita: Szó szerint „Követő”, az iszlám két nagy ágának egyike
Sínai: Hegy a Sínai félszigeten, ahol Mózes a Tíz

parancsolatot kapta Istentől
Sirát: Szó szerint „híd”, vagy „ösvény”, Isten vallását

jelöli.
Siyyid Kázim-i-Rashtí: Sejk Ahmad tanítványa és utóda 1843-ban

bekövetkezett haláláig. Több későbbi bábi az ő tanítványa

volt.
Szúfi: Muszlim misztikusok, több rendben is szerveződtek.
Szúra: A Korán „könyveinek” neve

Taff (~ földje): Karbilá körüli síkság
Thamúd: Észak-Arabiában élő ókori törzs
’Urvatu’l-Vuthqá: szó szerint a „legerősebb kapaszkodó”, Isten

Hitének, Szövetségének szimbóluma.
Yahyá: János arabul, itt Keresztelő János
Yanbú’: Síita hagyománygyűjtemény
Yathrib: Medina korábbi, ősi neve
Zaqqúm: fa a pokol világában
Zíyárat: Ali imám által kinyilatkoztatott „Zarándok-Tábla”

A nyomtatott könyv kiadási információi
Bahá’u’lláh: A Kitáb-i-Íqán
A bizonyosság könyve
Budapest, 2012

Fordította:  Koczóh Péter
Lektorálta:  Manno Judit

A fordítás alapja:
The Kitáb-i-Íqán – The Book of Certitude
Shoghi Effendi fordításában (1931)
Bahá’í Publishing Trust, Wilmette, Illinois 60091, USA, 1983

Kiadja a Magyarországi Bahá’í Közösség
Országos Szellemi Tanácsa
ISBN 978-963-87806-4-5

A könyv megrendelése: www.bahai.hu