Nabil a nevem

Írta Wendy Heller
Rajzolta Rex John Irvine
Beckynek, Carsonnak, Rahmatnak, Sharafnak, Marcónak, Davidnak, Julienek, Hilarynek, Martinak, Aiméenek, Heathernek, Charlottenak, Raminnek, és Nabilnak.

 Ez a történet Nabil Newman és családjáról szól: az apjáról, az anyjáról, a húgáról Lisáról, és persze a szeretett kutyájáról Fredről. Nabil és családja Bahá'íok. Egy kis városban laknak, ahol a Bahá'í közösségben csak tizenöten vannak.
    Nabil mesél saját magáról, az iskolai barátairól, a családjáról, és a Bahá'í közösségről. A Newman család részt vesz a Tizenkilencnapi Ünnepen, a Bahá'í Szent Napokat együtt ünneplik, és elmennek Bahá'í Nyári Iskolába minden évben. Nabil tudja, hogy ő más mint a többi gyerek a városukban, és ez nem mindig könnyű számára.
    Nabil őszinteséggel és humorral megmagyarázza, hogy neki mit jelent Bahá'ínak lenni, és hogy mit jelent Nabilnak lenni.
    Wendy Heller Los Angelesben született és Berkleyben a Kaliforniai Egyetemen szerzett diplomát. Ő több gyerekkönyv szerzője. Az egyik a "Clementine és a ketrec." Történetei, cikkei és könyv kritikái megjelentek újságokban és magazinokban. Heller asszony Pasadenában, Kaliforniában lakik. Amikor éppen nem ír, szeret utazni és tanulni különböző kultúrákról.
    Rex John Irvine az Alan Glen Akadémiában tanult és a Jepson Művészeti Intézetben, Glasgowban, Skóciában. Irvine úr több mint 50 könyvet illusztrált és a film iparban is dolgozott. Agourában, Kaliforniában lakik Joannal, a feleségével, ahol rajzot és festészetet tanít. Irvineéknek három lányuk van -- két balerina és egy színésznő.
 Nabil Newman a nevem. A szüleim egy férfi után neveztek el, aki már nagyon régen élt. A másik Nabíl írt egy könyvet azzal a címmel, hogy A hajnalhozók. Nekünk meg van ez a könyv a polcon. Nagy súlyos könyv! Már próbáltam elolvasni, de a szavak nagyon nehezek. A Bahá'í hit kezdetéről szól, Perzsiában. Egyszer majd elolvasom végig. Már ki tudom ejteni a sok Perzsa szót, amik vannak benne.
 Négyen vagyunk a családomban: anya, apa, Lisa, és én. Lisa a húgom. Jól
 kijövünk egymással -- nem mindig, de gyakran. Talán azt kell mondanom, hogy öten vagyunk a családban, beleszámítva Fredet, a kutyánkat.
Amikor megkérdeznek az emberek, hogy milyen vallású vagyok, azt mondom, hogy Bahá'í. Néha, azt mondják, hogy eddig soha nem hallottak a Bahá'í hitről. Ilyenkor mesélek róla, és az után tudni fogják. Azt mondom, hogy ez egy vallás, amely több mint száz évvel ezelőtt kezdődött. Azt mondom, mi hiszünk Istenben, akárcsak ők. Elmesélem nekik, hogy tisztelünk minden prófétát, melyeket Isten küldött. Azt mondom nekik, hogy mi abban hiszünk, hogy az embereknek úgy kell bánni egy mással, mintha testvérek lennének. Amikor már meséltem nekik a Bahá'í hitről, már nem tartják annyira furcsának.
    As iskolában sok barátom van. A kedvenc barátaim Luis és Sammy. Egy csapatban focizunk. Amikor Luis házához megyek játszani, az anyukája tacot (egy spanyol ételt) készít nekünk. Spanyolul beszél hozzám. Próbálok válaszolni, mert az iskolában spanyolt tanulok. "?No quieres un taco?" Ez azt jelenti, "Nem kérsz egy tacot?". Igy válaszolok: "?Sí!" Mindig jót mókázunk náluk.
    Ha Sammy házához megyek, az anyukája készít nekünk főtt sertés húst zsemlében. Sammy és a családja Buddhisták. Az anyukája meg volt lepődve, hogy ismerem Buddhát. De én sokat tudok Isten Megnyilvánulásairól.
    Bahá'u'lláh azt mondta, Isten sok prófétát küldött nekünk, hogy tanítsák az embereket arra, hogy hogyan kell együtt élni és jól bánni egymással. Mi "Isten Megnyilvánulásainak" nevezzük ezeket a tanítókat. A Bahá'íok abban hisznek, hogy Bahá'u'lláh a legutóbbi Isteni Megnyilvánulás, akit erre a korszakra rendelt.
    A barátaim mind különbözőek. Vannak gyerekek az iskolában, akik nem szeretnek játszani olyan gyerekekkel, akik különböznek tőlük. De Istennek nem fontos, hogy milyen színű a bőrünk. Hiszen, mindenkit Isten teremtett, ugye? Ha Ő nem gondolja úgy, hogy az egyik bőrszín jobb mint a másik, akkor én miért gondolnám ezt?
 A nappali szobánkban a falon van egy kép,  rajta a Legnagyobb Név. Ez hitünknek az egyik jele.  Arabul van írva, és azt jelenti, hogy  "Ó Te a legdicsőbb dicsőség"
 Ez olyan mint egy ima.
 A szobámban, az ágy mellett, van egy  képem 'Abdu'l-Baháról. Ő a legtökéletesebb példa  arra, hogy a Bahá'íok hogyan éljenek. Minden nap  nézem a képet. Ő mosolyog rám.
    Ma iskola után nem tudok játszani. Szeretném befejezni a házifeladatomat a Tizenkilencnapi Ünnep előtt. A Bahá'í naptár tizenkilenc hónapból áll. Minden hónapnak tizenkilenc napja van. Minden hónap első napján van a Tizenkilencnapi Ünnepünk.
    Egy kis városban lakunk. Csak tizenöten vagyunk Bahá'íok. Ezért még nincs Bahá'í központunk, ahol tarthatnánk a Bahá'í találkozókat. De egyszer majd lesz!
    Ma este a Bahá'íok eljönnek hozzánk. Lisa és én segítünk előkészíteni a házat. Eltettük a játékokat a helyükre. Elmostuk az edényeket. A nappali szobában rendet raktunk. Lisa virágot szedett és egy vázába tette. Ő segített anyunak sütni egy tortát az ünnepre, mert azt mondta, hogy most ő következett. Én fogom feltenni a csészéket és a tányérokat, aztán beleteszem a gyümölcsöt egy nagy tálba.
    A kutyánk Fred üdvözli az érkező embereket. Nem szereti, amikor kitesszük az udvarra. Ő is akar jönni a Tizenkilencnapi Ünnepre! Elolvasom az első imát a saját imakönyvemből. Mindenki figyel. Néhány ember becsukja a szemét. Rowhani úr mindig keresztbe teszi a karját a mellkasán és nagyon egyenesen ül. Johansenné összerakja a kezét az ölében. Mindenki hallgatja az imát.
    Lisa nem tud mindig csendesen ülni az ima közben. Próbál nevettetni engem. De én nem akarok hibázni amikor olvasok. Néha nem tudok kiejteni egy szót, anya akkor súg nekem. "Összehasonlíthatatlan." Ez nehéz volt! Bár néha nem ismerek fel egy szót, de több nehéz szót tudok, mint bárki más az osztályban. A Bahá'í imákból tanultam ezeket a szavakat.
    Az imák után, a felnőttek tanácskoznak. A Bahá'í közösség ügyeiről beszélnek. Meghallgatják egymás ötleteit, és utána együtt megbeszélik. Amíg beszélgetnek, Lisa és én szeretünk rajzolni. Ez senkit sem zavar, ha csendesek vagyunk. Bár többnyire olyan dolgokról beszélnek, ami csak a felnőtteket érdekel, szeretek odafigyelni. Ha akarok valamit mondani, akkor a tanácskozásban elmondhatom. Még nem vagyok felnőtt, de én is része vagyok a közösségnek. Egyszer írtam egy levelet a Helyi Szellemi Tanácsnak, és válaszoltak! A levelet a különleges dobozomban tartom.
 Az apukám a Helyi  Szellemi Tanács gazdasági  felelőse. Amíg ő beszámolót  tart, én borítékba teszek egy  kis pénzt az alapba.  Én is adományozok,  mint a felnőttek. Minden  Tizenkilencnapi Ünnepen, a zsebpénzemnek egy részét odaadom. Talán ez nem tűnik soknak, de nem ez a fontos. Az a fontos, hogy mindenki adjon valamit. Én is a "mindenki"-be tartozom, ezért én is részt veszek. Ha mindig egy kicsit adok, akkor egy idő után, sok lesz belőle. Ha minden Bahá'í hónapban adok 75 forintot, 5 év múlva mennyi lesz belőle? Ki tudod számolni?
    Eljött az idő, hogy Lisa és én felszolgáljuk a tortát. Rowhaniné sok zöld szőlőt hozott a kertjéből. Elteszek egy kevés szőlőt Frednek. Imádja a szőlőt. A morzsát sem kell majd felsepernünk a földről, ezt Fred szereti csinálni!
    A Bahá'í hit egy új vallás. Nekünk nincs sok szertartásunk, mint a többi vallásoknak. De van sok Szent Napunk. Az én családomban mindegyikhez különleges módszerünk van. A legtöbb Szent Napon, Lisának és nekem nem kell iskolában menni.
    Május 23.-án ünnepeljük a Báb Kinyilatkoztatását. Tavaly, minden Bahá'í, aki a városukban lakik, eljött hozzánk. Először imádkoztunk. Kami Rowchani kántált egy imát Perzsául. Anya olvasott Nabíl elbeszéléséből, A hajnalhozókból. Szeretem hallani azt a történetet, amikor Mullá ?usayn megtalálja a Bábot és a Báb elmondja neki, hogy Ő a Megígért.
    Utána olyan vacsora volt, ahová minden család hozott valami más főételt. Mindig szerettem a perzsa rizst, amit Rowhaniné szokott hozni. Háromszor szedtem belőle. Lisa is szereti, de kiveszi a mazsolát és átadja Frednek.
    Május 29-én egy szomorú Szent Napunk van. Akkor van Bahá'u'lláh mennybemenetele, ez az a nap amikor meghalt. Anya felkelt minket hajnali három előtt. Odakint még nagyon sötét és csend van. Rajtunk kívül aki az utcában lakik, mind alszik. A nappaliban anya hosszú fehér gyertyát gyújtott és az asztalra rakta , majd egy tálba fehér virágokat tett. Ez nem szertartás, de ő így szereti csinálni.
    Néhány bahá'í barátunk jön hozzánk. Háromkor halkan elolvasunk néhány imát. Akkor halt meg Bahá'u'lláh. Lisa meg én majdnem elalszunk.
    Anya forró csokit ad nekünk a dédi porcelán csészéjében. A csészékre és csészealjakra virágot festettek és a szélén arany csík van. Anya azt mondja, hogy ezek a csészék nagyon különlegesek, és most egy különleges nap van. Gyertyafényben isszuk meg a forró csokit. Nem tudom miért, de még az íze is különleges. Utána visszafekszünk az ágyba, amikor felkelünk, nem kell suliba menni, mert ez egy Szent Nap.
    Vasárnaponként van Bahá'í iskola. Együtt énekelünk, és aztán anya és apa mennek a felnőtt osztályba. Lisa megy a kisebb gyerekekkel, én pedig az én osztályomba. Tanulunk Isten Megnyilvánulásairól. Ezért ismerem Buddhát. Eddig Mózesről, Jézusról, Zoroasterről, és Mohamedről tanultunk. A tanítónk azt mondta, hogy nemsokára a Bábról és Bahá'u'lláhról is fogunk tanulni. Én már sokat tudok róluk!
    Minden nyáron a családunk menni szokott Bahá'í Nyári Iskolára. Délelőtt előadásokra megyünk és sok mindent megtanulunk a vallásunkról. Délután úszunk vagy baseballozunk.
    A legviccesebb az, ami a hálóteremben történik, amikor aludni kellene. Fent maradunk és kuncogunk. Minden nyáron új barátokkal ismerkedek meg akik különböző helyekről jöttek. Évközben levelezünk egymással.
    Reggel, megágyazunk és kitakarítjuk a szobát, aztán megreggelizünk. Mindenkinek ki van osztva a munka. Én felseprem a padlót, amíg tiszta nem lesz. Szeretek dolgozni.
    Otthon is szeretek dolgozni. Nyáron kigyomlálom és locsolom a zöldség kertemet. Télen, amikor esik a hó, havat lapátolok a járdáról a házunk előtt. Nehéz munka, de nem bánom mert ez az én saját munkám. Apa azt mondja, hogy a munka imádsággá válik, amikor legjobban igyekszel segíteni másikon. Én imádom olyan keményen, ahogy csak tudom!
    Decemberben, a keresztény barátaim várják a Karácsonyt. A zsidó barátaim várják a Hanukát. A barátaim megkérdezik, hogy mikor fogjuk fölállítani a karácsony fánkat. Azt mondom, hogy nekünk nem lesz fánk. Néha ez elszomorít engem, és a barátaim is sajnálnak. De én azt mondom nekik, hogy a Bahá'íoknak is van ünnepük, amikor ajándékot adnak egymásnak. Úgy hívják, hogy Ayyám-i-Há, vagyis a Szökőnapok.
Az Ayyám-i-Há február végén vagy március elején van. Általában négy szökőnapunk van, de szökőévben ez öt nap. Lisa még nem tudja kiejteni a "szökőnap" szót, ezért "Szőlőnap"-nak hívja.
    
    Ebben az évben készíteni fogok ajándékokat anyunak, apunak, és Lisának. Nem mondom el, hogy mit fogok adni nekik. Ez egy titok. Tavaly, a Bahá'í Iskolában díszt készítettünk az idősek otthonának. Elmentünk, énekeltünk nekik és ajándékokat adtunk. Nagyon boldogok voltak.
    Ayyám-i-Hákor fogok ültetni egy tányérba magokat, kirügyezzenek. A következő tizenkilenc nap alatt, a magokból egy kis zöld erdő lesz. Figyelni fogom, hogy hogyan rügyezik és növekszik.
Te is ültethetsz ilyen kis kertet. Használj búza, lencse, zeller, zsázsa, lucerna, vagy mustármagot. Áztasd őket egy éjszakán át, vagy addig amíg elkezdenek kicsírázni. Utána ereszd le a vizet. Tedd ki őket egy tányérra. Ne használj fém tányért. Fedd le a magokat egy nedves konyharuhával. Locsold meg a ruhát langyos vízzel. Ne hagyd a magokat kiszáradni! Amikor jobban kicsíráznak, vedd le a ruhát és adj fényt nekik. Ne felejtsd el locsolni a kis kertedet.
 Barátod,
 Nabil
    
Ayyám-i-Há után jön a böjt. Apa azt mondja, hogy a böjt az az időszak, amikor főleg lelki dolgokra kell gondolkodnunk. Anya és apa nem esznek és nem isznak semmit napfelkeltétől, naplementéig.
    
    Hajnalban felkelnek reggelizni. Néha én is felkelek velük. Kint még sötét van, amikor reggelizünk. Ilyenkor nagy csend van, olyan mintha éjszaka lenne. De hamar felkel a Nap és látom a nap kezdetét. Nap közben én ehetek, mert addig nem kell böjtölnöm amíg tizenöt éves nem leszek. Iskola után, amikor narancsot eszek, beviszem a szobámba és ott eszem meg. Nem akarom enni anya előtt, mert tudom, hogy ő nem ehet.
Végre, vége van a böjt hónapnak. Március 21 van. Itt a Naw-Rúz! A kis kertem megnőtt és zöld. Egy piros szalagot közök rá, mert ma van a Bahá'í Újév, és a tavasz első napja.
    Énekelnek a madarak és új levelek zöldülnek a fákon. Délben mondok egy imát, amelyet Bahá'u'lláh írt. Megtanultam kívülről. Minden nap elmondom.
    Tanúságot teszek, Ó Istenem, hogy azért teremtettél, hogy megismerjelek és imádjalak Téged. Bizonyságot teszek ebben a pillanatban az én erőtlenségemről és a Te hatalmadról, az én szegénységemről és a Te bőségedről. Nincs más Isten, csak Te, a Veszélyben Oltalmazó, az Önmagától Való.
    Belegondolok, hogy mit jelent ez. Tudom, hogy Isten azért teremtett engem, hogy megismerjem és imádjam Őt. Anyura, apura, Lisára, Fredre, a Bahá'í családomra és az összes barátaimra gondolok. Örülök, hogy én én vagyok -- Nabíl.